2013.10.22. 16:00 – Lángoló Gitárok

Békebeli magyar steampunk - Kozmosz-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kozmosz3.jpgÚj klipet forgatott a budapesti Kozmosz punkrock zenekar az Az Okosak Földje című tavalyi EP-jük címadó dalához. "Ezt a szép videót október 23-ára készítettük, de inkább már ma feltöltöttük, nehogy valamelyik menet résztvevői lemaradjanak róla. Azt a lemezünk megjelenése óta tudtuk, hogy ennek a nagyon sűrű szövegű számnak szeretnénk először komoly videót csinálni, és körülbelül 50 ötletet vetettünk el, mert vagy ledobta magáról a szám, vagy kilőtte előlünk valamelyik hiphopzenekar." - mondja nekünk Pál Zsombor a Kozmoszból. "Végül tavasszal ráírtunk Nagy Viktorra, a Mihaszna Film atyjára, aki korábban többek között Darkest Hour-, Dalriada- és Road-klipeket csinált. Nagyon úgy nézett ki, hogy ő lesz a megfejtés, úgyhogy megkérdeztük, Terry Gilliammel mennyire van képben. Amikor kétszáz felkiáltójellel válaszolt, és hozzátette, hogy de akkor a békebeli magyar steampunkot is ki kéne találni, éreztük, hogy innen már csak direkt lehetne elrontani. Végül a VOLT és a Megyer Camp fesztiválokról érkezve, szombat éjjeltől vasárnap délutánig forgattuk, de a laza kéthónapos utómunka során Viktor betemette a szemeink alatti árkokat. A klippel meg nyilván kiásunk néhányat." A társadalom kritikus dalhoz készült steampunk klipet megmutatjuk a hajtás után.


premier hír klip steampunk kozmosz punkrock



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása