2013.10.30. 10:00 – Lángoló Gitárok

Szívjuk el! - Új Belmondo-klip Kovács Krisztián Fish!-frontemberrel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

czutor_fishk2.JPGA Belmondo új nagylemezt készít Kooperatív címmel, amelyre a hazai könnyűzenei élet előadóit, más stílusok képviselőit hívta meg az együttműködés jegyében. Az album előfutára a Szívjuk el című dal és annak klipje, amelyben Czutor Zoltán, a Belmondo dalszerzője és Kovács Krisztián, a Fish! frontembere énekel és hajléktalannak öltözve verekszik egy szál cigin. "A Népliget sarkán, a Fradi pálya mellett forgattunk, és nem egyszer megdöbbentő reakciókat is kaptunk a járókelőktől. Amikor a stáb a távolból dolgozott, vagyis nem látszott rajtunk, hogy jelmezt viselünk, és csak szerepet játszunk, verbális és fizikális támadások is értek minket. Sokan beszólogattak, bemutattak nekünk, vagy éppen megfenyegettek minket. Volt, aki bottal támadt ránk, és olyan is akadt, aki leköpött minket. Elszomorító volt megtapasztalni, mennyire embertelenül bánhatnak a hajléktalanokkal. Egy-két idős nénitől kaptunk jó szót is, de a többség úgy viselkedett, mintha nem lenne más lehetősége, csak lefelé taposni. Napokig nem tudtam napirendre térni az élmény felett – mesélt a forgatásról Czutor. Hajtás után mutatjuk a klipet.


pop rock hír klip fish belmondo



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása