2013.12.13. 14:00 – Lángoló Gitárok

Junkle - Teslavox-albumpremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tesla.jpgNemrég mutattuk be a teslavox zenekar Sehova menni című számhoz készült videót, ami most debütáló stúdióalbumukon is szerepel. A junkle a második nagylemeze az együttesnek. "Ez az előzőtől eltérően már nem dalszerzői, sokkal inkább zenekari. Háttérbe szorulnak az érzelgős dalok, nagyobb teret kapnak a torzított gitárok." – mondja nekünk Illés Nándi énekes-dalszerző, aki a hajtás után részletesebben beszél az albumról.

"A junkle név, valahogy a junkie és a jungle szavakból keveredett össze a fejemben, ez a kettő fogalom nagyjából át is fedi azt a feelinget, amit ezzel az albummal akartunk képviselni. A felvételeket, hasonlóan, mint az előzőket, Sólyom Dáviddal álmodtuk meg. Ez nem volt egyszerű, mivel úgy döntöttünk, hűen a régimódi rock n roll hagyományokhoz bevonulunk egy stúdióba, és egyben játszatjuk fel a zenekarral a dalokat. Ez talán érezhető is, a végeredményben azok a dolgok vannak, amik ott elhangzottak. Nem vállaltunk vele nagy kockázatot, mivel koncerteken már rengeteg szám előkerült az albumról, és szerencsére a zenekar is összeszokott két éves fennállásunk során. Talán csak annyi nehezítette a dolgunkat, hogy nem volt túl nagy költségvetésünk. Mindössze négy napunk volt a stúdióban a felvételekre, az is egy szerencsés baráti szívesség folytán. Egyáltalán nem manikűrözgettünk, szépítgettünk, nem kellett editálgatnunk az utómunkánál." Az elszállt zümmögéstől, a női orgazmus hangokon át az éles gitárszólókig valóban minden megtalálható rajta, ami csak egy punkrockernek kell. A borítón található lángoló Tesla rádió egyértelmű üzenetéről már nem is beszélve.


premier punk rock hír exkluzív garázsrock teslavox



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása