2013.04.06. 21:00 – Lángoló Gitárok

Itt a Night Shift - Az Indafilm bemutatja a hazai partikultúráról készült dokumentumfilmet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

NIGHT SHIFT Documentary cover.jpg"A film kötelező néznivaló minden olyan klubba járónak, aki nem csak olcsó koktélokért megy derékra kötött pulóverben csajozni a Morrison's-ba, miközben a DJ éppen Shakira és a Coco Jumbo között vacillál." - ezt írtuk tavaly a Night Shift című dokumentumfilmről, ami a hazai partikultúrát mutatja be, egészen klasszul, úgyhogy örömmel adunk hírt róla, hogy az Indafilm levetíti az egész filmet, így mi is be tudjuk ide rakni. Ráadásul annak is mutat majd újdonságot, aki esetleg moziban látta, ugyanis a hang újrakeverése mellett plusz dolgokat is kerültek a bő egyórás alkotásba.

SanFranciscoBeat aka Profile25 és SIX (azaz Kovács Krisztián és Juhancsik István) álmodta meg, a filmet, mely bemutatja a magyar elektronikus zenei életet, annak néhány fontosabb szereplőjét, a klubéletét és annak hátterét. A Night Shift egy film arról, hogy hogyan illeszkedik az elektronikus zene a magyarországi kulturális szférába. A film bemutatja azokat a DJ-ket és producereket, akikkel a közönség hétről-hétre találkozik a klubokban, de mellettük olyan szereplők is megjelennek, akik a háttérben azért dolgoznak, hogy az ezek a bulik létrejöjjenek: grafikusok, promoterek, bookerek, VJ-k. Ők azok, akiknek többnyire nem ismerjük az arcát, de nélkülük nem lehet jó és sikeres egy rendezvény. A dokumentumfilm igyekszik teljes képet adni azokról a kulisszatitkokról, melyek mindig is érdekelték a nagyközönséget, hogy kik állnak az egyes szerveződések mögött, milyen kulturális értéket hivatottak képviselni, mennyire figyelik az aktuálisokat és hol tart a magyar elektronikus zenei kultúra. Ilyen és hasonló kérdésekre kaphat választ a néző.


hír dokumentumfilm night shift indafilm



2013.04.06. 14:17 – Gnosis

Lángoló Fatemplomok #6.66 - Popblack springtime

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


z underground örök és elpusztíthatatlan, tartja a mondás. Ez különösen igaz napjainkban is, amikor 66 percenként jelenik meg új blackmetal(os) lemez, természetesen mindegyik vagy kazettán vagy bakeliten, a tagok saját vérében megfürösztve. A Lángoló Fatemplomok célja nem más, mint a dömpingben kiadott true zenei kavalkádból a legunikálisabbat és a legborzalmasabbakat kiválasztva rendet vágni a szürkeségben. „Tud valaki ajánlani olyan blackmetal-zenekart, akik például a régi Burzum-albumokat idézik, amik vetítik a havas tájakat, ilyeneket?” - merül fel naponta ilyen és ehhez hasonló kérdés az interneten. A válasz: mi tudunk segíteni, de a kiscsoportos foglalkozás egy későbbi időpontban kezdődik. Az LFT oldalain csakis a förmedvények és az antitrendi mocskok burjánzanak majd göcsörtös televénnyel a fekete fémszív köré fonódva. Hajrá!


metál black darkthrone lángoló fatemplomok rotten crows



2013.04.05. 15:21 – Lángoló Gitárok

Instrumentális és elektronikus lesz az új Burzum-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vikernes_photo203.jpgSôl Austan, Mâni Vestan címmel május 27-én jelenik meg az új Burzum-lemez, ami az 1999-ben kijött Hliðskjálf album óta ez első teljes egészében elektronikus anyag lesz Varg Vikernestől. A különbség viszont leginkább az, hogy a 14 éve megjelent lemez kényszerűségből, a börtön miatt lett olyan, amilyen, most viszont szándékosan ilyet készített Vikernes, igaz, sosem állt tőle távol ez a műfaj, már a klasszikusnak számító black metal lemezeken is volt ilyen hatás. Vikernes amúgy még a Tangerine Dream zenéjét hozta fel a korai Burzum elektronikus dolgai mellett, illetve a felesége által készített ForeBears című film zenéje is megjelenik majd a korongon, ami az előző három albumhoz hasonlóan szintén konceptlemez lesz.


metál hír ambient black electro burzum



2013.04.05. 15:00 – Lángoló Gitárok

Exkluzív akusztikus koncertet ad a Pain Of Salvation, Anneke és az Árstíðir

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Április 7-én különleges, akusztikus műsorral érkezik Budapestre a Pain Of Salvation és a képen látható Anneke van Giersbergen. Utóbbitól ugyan megszoktuk, hogy időnként a lágyabb hangvételt szereti, a Pain Of Salvation viszont eddig mindig a progresszív rock/metál tudományát mutatta be nálunk. A Road Salt albumok megjelenése utáni intenzív turnézást követően a svéd zenekar most egy akusztikus körútra indul, amelyhez kapcsolódóan tavaly több dalt is rögzítettek ebben a formában, így az sem kizárt, hogy hamarosan lemezen is beszerezhetjük a dalok unplugged verzióját. Ahogy említettük, Anneke van Giersbergen szeret akusztikusan játszani, ezt már az anathemás Danny Cavanagh oldalán is bebizonyította Budapesten, úgyhogy valószínűleg most is ugyanúgy elbűvöli a közönséget, mint akkor. A harmadik előadó, az Árstíðir zenekar Izlandról érkezik, és meghitt hangulatú, elsősorban énekhangra és gitárokra épülő zenét ad elő, mely nagyban merít az izlandi népzenék és hagyományok világából, szóval illik az estéhez. Alább a szokásos zenei ízelítő.


folk pop rock hír pain of salvation anneke vangiersbergen



2013.04.05. 14:31 – Lángoló Gitárok

Jéghideg haláldiszkó a hajón - The Soft Moon-koncert lesz az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A San Francisco-i Luis Vasquez 2009-ben kezdett bele a Soft Moon nevet kapó projektjébe, amit egy évvel később követett a nagyon pozitív fogadtatásban részesülő debütáló lemeze. A sokáig egyfős zenekarként működő, a világ legrosszabb műfajmegnevezésével illetett neo-post-punk projekt mára egy teljes értékű együttessé vált és tavalyi Zeros albumot mi is nagyon kedveltük. A jéghideg, széttorzított, fekete-fehér videóiról (amikről itt és itt is írtunk korábban) és az erős Joy Division-hangzásáról is elhíresült Soft Moon április hetedikén lép fel Budapesten az A38-on, a zenekar koncertje után pedig a Holalo DJ-k folytatják az estét. A hajtás kedvcsinálásképpen mutatunk pár videót, köztük egy élő felvételt is, amiből kiderül milyen látványra és hangulatra lehet számítani a budapesti fellépésen.


koncert hír noise darkwave the soft moon neo-post-punk



2013.04.05. 13:41 – Hirdetés

Hozzátok a nőket?! – Nyerj jegyet az Intim Torna Illegál koncertjére!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Barba Negra 06 04.JPGÁprilis 6-án, szombat este a Barba Negrában lép fel az Intim Torna Illegál. A zenekar utoljára  januárban lépett fel a fővárosban, ennek örömére számos meglepetéssel készülnek a hétvégi bulira, amire most következő játékunkban egy páros belépőt nyerhet, aki helyesen válaszol egy kérdésünkre. Részletek a hajtás után!


hír intim torna illegál barba negra



2013.04.05. 12:17 – Lángoló Gitárok

Nicke Andersson is játszik a Trousers új lemezén (premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

TheTrousers_1.jpgA 2008-ban feloszlott Hellacopters énekes-gitárosa, Nicke Andersson Imperial State Electric-frontember is játszik a Trousers rövidesen megjelenő harmadik lemezén. A csapat még tavaly került kapcsolatba az Entombed alapító dobosaként, és kiszállásáig fő dalszerzőjeként is ismert legendás svéd muzsikussal, amikor is diplomata és rockrajongó barátjuk, Lars Erik Tindre megbízatása lejárt a budapesti svéd nagykövetségen, és hazaköltözött Stockholmba. Tindrenek annyira megtetszett a Trousers készülő lemezéről a Sister Sludge című dal, hogy alapított egy Sister Sludge Management nevű céget, amely svéd garázszenekarokkal és a Trousersszel foglalkozik. A diplomata ráadásul megkereste Nicke Andersson menedzserét, és személyesen is találkozott az énekessel, hogy felkérje, szerepeljen a budapesti zenekar új albumán. Andersson első körben igent mondott, az utolsó lépéseket pedig végül Kőváry Zoli Trousers-frontember tette meg, aki tél végén levelezésbe kezdett a svéd zenésszel, és elküldte neki a Real Deep Groove című dalt. A felvétel tetszett Anderssonnak, és örömmel vállalta az együttműködést.


premier rock hír exkluzív the trousers



2013.04.05. 10:27 – Lángoló Gitárok

Itt a Hősök új nagylemeze, az Érintés (premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

erintes_front_nagyba_hosok.jpgMa jelenik meg a Hősök új nagylemeze Érintés címmel, amiről már több dalt is ismerhet a közönség, viszont a teljes anyagot még nem, szóval a hajtás utáni lejátszó nagy része újdonság lesz a rajongók többségének is. Meghallgatható ugyanis a teljes új album, amin 14 dal található, és többet egyelőre nem is mondunk róla, csak annyit, hogy ma délután háromkor dedikálják a tagok a budapesti Hanyag Elegancia Shopban.


premier hiphop hír hősök



süti beállítások módosítása