2013.05.26. 20:20 – Lángoló Gitárok

A magyar űrhajózás előtt tiszteleg a Kerekes Band

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kerekesband_screen.jpg1980. május 26-án, magyar idő szerint este nyolc óra húsz perckor lőtték ki az első magyar embert az űrbe Farkas Bertalan személyében. A jeles esemény előtt tiszteleg most a Kerekes Band a Cpt. Space Wolf című számával, ami az első bemutatott dal a júliusban megjelenő Folklore Man albumról. A számban Farkas kilövés előtti beszéde is hallható, és "valószínűleg ez az első space-folk szám. Furulyával és kobozzal még sosem jártak ilyen közel a sztratoszférához" - mondja az egri zenekar. A dalhoz készült klipben a hatvanas, hetvenes évek űrkorszakának bélyegei, plakátjai lettek újragondolva, megelevenítve, mozgatva, ezáltal a hangulatában régi, de a megjelenésében mai lett a végeredmény. "Nagy bélyeggyűjtők voltunk gyerekkorunkban, és különösen szerettük a szovjet űrös bélyegeket, mert annyira szép színekkel és monumentális megjelenítéssel dolgoztak. Több bélyeg, ami klipbe belekerült megvolt vagy személyes kedvencekből került ki" - nyilatkozta a koncepcióról a csapat. A klipben szereplő orosz feliratok a zenekarral vagy a számmal kapcsolatosak, így az együttes vagy a tagok neve, valamint a klipben elhangzó szöveg egy része is feliratozva van oroszul. A Folklore Man nagylemezhez már készült egy beharangozó, amiben az egykori Delta magazint idézi Bozai József hangja, illetve egy trailer is erősíti a űrös, tudományos jelleget. A új albumon Fábián Juli is szerepel majd a Waiting For The Sunshine című számban, illetve Mike Finnigan, aki Jimi Hendrix Electric Ladyland című albumán is játszott Hammond orgonán. Az alább először látható, pontosan az űrkilövés évfordulójához időzített klipet az a Greenzero rendezte, akik többek között a zenekar Ethno Funk és Voodoo Child című videóját is.


premier folk pop rock hír exkluzív kerekes band



2013.05.26. 11:34 – Sajó Dávid

Filmzene mindenhez - dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fcb.jpgA mostani dalmegosztásban az elektronika dominál, köszönhetően Fine Cut Bodies új EP-jének és a Mr. Bill-lel közös dalának, de van még friss EP Kodektől, új szám a Polar Deartől a nevet változtató Coarse pedig DJ Fresh-t remixelt. A dalmegosztás kakukktojása a Trousers, akik még áprilisban hozták ki a legújabb albumukat, amin végig mennek egy rakás gitárzenei műfajon a '70-es évektől napjainkig.


kodek the trousers polar dear dalmegosztás coarse fine cut Bodies



2013.05.25. 11:08 – Lángoló Gitárok

Ilyen élőben a Queens Of The Stone Age új nagylemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem valószínű, hogy ezt így, ebben a formában látjuk majd a voltos Queens Of The Stone Age-koncerten, de az biztos, hogy mi is kapunk majd jó pár dalt a június 3-án megjelenő, ... Like Clockwork című új lemezről Sopronban. Az alább látható videón viszont az album szinte teljes anyagát láthatjuk élőben egy speciális Los Angeles-i koncert formájában. Természetesen a kétórás bulin nem csak az új album szerzeményei hangzottak el, hanem régebbi Queens Of The Stone Age-slágerek is, úgyhogy tessék hátradőlni és élvezni a klassz minőségű felvételt. A videó alatt ott a setlist is, ha valaki spoilerezni akarná magát.


rock hír queens of the stone age



2013.05.25. 09:03 – Lángoló Gitárok

Prince megidézte a Pearl Jam Even Flow-ját

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

3rdEyeGirl_381981_534309726619279_711221258_n.jpgEgyelőre nem látszik, hogy Prince a közeljövőben bármilyen lemezt kiadna, igaz a hírek szerint készül rá. Ad hoc módon jelennek meg új dalai, demói, remixei, koncertvideói az oldalain, és a tavaszi turnézása is a szokásos módon kissé különlegesre sikerült. Színházakban adott koncertet, méghozzá városonként két nap alatt négyet-négyet. Mindezt a csak fiatal nők alkotta 3rdEyeGirl zenekarral, amivel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy azért velük dolgozik, mert egyszerűen nincs ideje öreg emberekre. Az egyik ilyen közelmúltbeli koncerten rögzített valaki egy részletet, ahol Prince megidézi a Pearl Jam Even Flow című dalát, méghozzá Aretha Franklin Rock Steadyjébe keverve. Mindezt meg is lehet hallgatni alább, és jó lesz vele sietni, mert Prince-nek bármikor feljöhet az agya vize, és leszedetheti. Bónuszként itt a 3rdEyeGirl Fixurlifeup című első kislemezének a klipje is, természetesen Prince énekével.


pop rock hír prince



2013.05.24. 18:25 – Lángoló Gitárok

Tizennégy éves lány kezében lángolt a gitár

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tina tizennégy éves, és tud gitározni. Ezt kegyetlenül be is bizonyítja az alábbi videón, amin a Eddie Van Halen Eruption című szólóját játssza. Vajon a Guitar Heróból tanulta meg?* Aki kíváncsi az 1977-es eredetire is, tekerjen lejjebb, utána pedig lehet vitatkozni ki a jobb, Tina vagy Eddie?


gitár rock hír van halen



2013.05.24. 13:29 – Lángoló Gitárok

Nem csitul a Daft Punk-őrület

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

BK8uTGwCEAAvGbz.jpgA Daft Punk kapott egy saját Forma-1-es versenyautót. Ennyi, minden további mondat ebben az írásban innentől teljesen feleslegessé válik. Romain Grosjean és Kimi Raikönnen, a F1-es Lotus istálló pilótái a monacói nagydíjon fognak külön a versenyre tervezett Daft Punk-autókkal száguldani, legalábbis ezt írják a csapat Twitterén és már fotók illetve videók is vannak a járműről. Na, nem mintha még bármilyen promóció is kellene a Random Access Memories megjelenéséhez, hiszen a Get Lucky idén a legnagyobb példányszámban eladott kislemez, majdnem 700 ezer ment el eddig belőle. A francia páros még azt is megteheti, hogy a minden bizonnyal több ezres remixkérelem ellenére saját maguk készítenek majd a saját zenéikből átdolgozásokat, ezek közül a Get Lucky jelenik meg először júniusban. A Daft Punk-őrületet mi sem bizonyíthatná jobban, hogy már Liam Gallagher is úgy érezte, muszáj megszólalnia az ügyben és hülyét csinálni magából egy kicsit. A Beady Eye frontembere a Sun magazinnak mondta, hogy nem érti ezt az egész mániát, és ő például egy óra alatt meg tudná írni a Get Luckyt és egyébként is, vegyék már le azokat az átkozott sisakokat. Alapvetően mi nagyon szeretjük a Gallagher-féle suttyóságot, de a négy hete az angol slágerlistát vezető Get Lucky egyórás legyártásával kapcsolatban tényleg csak annyit tudunk mondani, hogy akkor tessék már írni valami hasonlót a Beady Eye-nak is, mert az első album hagy némi kívánnivalót maga után. A Daft Punk-versenyautóról egy rakás borzasztó rövid reklámvideó is készült a két producer szereplésével, ezeket megmutatjuk a hajtás után egybefűzve.


hír forma 1 elektronikus daft punk liam gallagher



2013.05.24. 12:47 – Lángoló Gitárok

Magyar dobos került az Ozric Tentaclesbe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szende_b80a68_2dfbe95bbd5655a3b84e6b58b18bcf3a.jpgAz idén harmincéves, instrumentális dzsesszes, rockos, progresszív zenét játszó brit Ozric Tentaclesbe magyar dobos került Szende Balázs személyében. A csapatot a játékával állítólag lenyűgöző Szendét itthon a progresszív rockos Perfect Symmetryből illetve a Rasasoundból lehetett eddig ismerni. A jubileumra való tekintettel amúgy az Ozric Tentacles kiadja újra pár régebbi lemezét, nyár végén pedig turnéra indul, ahol először mutatkozik majd be Szende. A fiatal dobos így játszik Ozric Tentaclest.


rock hír instrumentális oziric tentacles



2013.05.24. 11:51 – Juhász Edina

A fekete művészet mellé állok - Down-interjú Phil Anselmóval

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Down Band Photo by Danin Drahos.jpgPhil Anselmo (középen) annak a Panterának volt az énekese, amelyik ugyan alulról kapirgálta a mainstreamet, de igazából mindig is a metál underground része maradt a kompromisszummentes hozzáállása miatt. Aztán a csapatnak, állítólag pont Anselmo tudatmódosítószerfüggősége miatt vége lett, Dimebag Darrel gitárost egy őrült lelőtte, Anselmo megzuhant, majd a kilencvenes években indult, ma már kultikusnak mondható doomprojektjével, a Downnal kimászott a szarból. Ennek ellenére rendkívül bizarr élmény vele kommunikálni, annyira lassú és széteső a beszéde. Azért valamit csak sikerült kihúzni a Downnal a Hegyalja Fesztiválon is fellépő énekesből.


interjú rock metál down doom phil anselmo



2013.05.24. 10:55 – Lángoló Gitárok

Turbo és Haunebu ma az Akváriumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

turbo.jpgMa este két magyar rockzenekar is fellép a budapesti Akváriumban, a Turbo ráadásul kétszer is. A zenekar először akusztikus előadáshoz áthangszerelve játssza el a saját számait a szórakozóhely teraszán, majd a klub színpadán a Haunebu kezdi meg a koncerteket, hogy őket újra a Turbo kövesse, immáron a tőlük megszokott pszichedlikus rockos hangzással. A Haunebu egyébként tavaly mutatta be nálunk az ötszámos, magyar nyelvű EP-jét, a Turbo pedig nemrég forgatott videosorozatot a stúdiós zenélésükhöz, amiből meg is mutatunk párat a ma esti bulihoz való ráhangolódáshoz.


ajánló rock koncert hír turbo akvárium haunebu



süti beállítások módosítása