2014.01.07. 08:08 – Juhász Edina

A norvégok büszkék a black metalra - Satyricon-interjú Satyrral

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Már harmadszor sikerült interjút készítenünk Sigurd Wongravennel, a Satyricon Satyr művésznevű főnökével, és most sikerült a legtöbbet kihúznunk belőle. Ráadásul egy norvég black metal zenekar énekeséhez képest kissé furcsa kanyart vett a végére a beszélgetés.

Az új lemezetek a norvég slágerlista legelején nyitott. Magyarországon általában populárisabb zenekarok, tehetségkutatósok szerepelnek rajta. Számunkra elképzelhetetlen, hogy egy black metal zenekar egyáltalán felkerüljön rá. Hogyhogy ennyire népszerű a stílus Norvégiában?

Nálunk az emberek meglepően befogadóak a világon máshol alternatívnak mondott zenekarokra. Az élen nyitott az új Queens Of The Stone Age is, és a Mars Volta vagy az At The Drive-In is felkerült. Ha nem is első helyre, de jól teljesítettek. A Satyricon mindig is olyan volt, hogy akik befogadóak akartak lenni, azok megtalálták a kapaszkodókat benne. Mondjuk vegyünk egy technózenekart. Vannak olyan techno formációkat, akik a showjuk, vagy szimplán a kommunikációjuk miatt kizárólag technófesztiválokon tudnak fellépni. Ezzel szemben vannak azok, akik egy pop-rock fesztiválba is beillenk, hiába hogy alapvetően technózenekar. Na és vannak az olyan metálzenekarok is, akik nem csak a pusztán metálfesztiválokon állják meg a helyüket, hanem a koncertjeik olyan közönségnek is tudnak valamit adni, akik nem feltétlenül a szó klasszikus értelmében vett metálosak, hanem szimplán nyitott gondolkodásúak. Skandináviára ez szerencsére nagyon jellemző, ott szinte minden fesztivál olyan, hogy az emberek akarva akaratlanul is találkoznak mindenfajta zenei stílussal, és érdeklődnek. A zenekaroknak ezáltal bővül a rajongótábora, az embereknek pedig szélesedik a látószöge.

Innen úgy tűnik, hogy a norvég emberek büszkék arra, hogy ők a black metal stílus helytartói a világban.

Pontosan így van, és ez az amiről beszéltem, a nyitott gondolkodásmód. Nem azt nézik, hogy az a műfaj nekik személy szerint az-e, amit állandóan hallgatnának, de ha egyszer az ország ebben is kiemelkedőt nyújt a világban, akkor erre büszkék és támogatják.

Ezt egyébként az ország vezetése is elismeri? Van bármiféle támogatás, hogy továbbra is hirdessétek, hogy a black metal egyenlő Norvégiával?

Konkrétan nincs olyan, hogy bármelyik stílust is kiemelné és abba szállna be mindenfajta támogatással az ország vezetése vagy a kormány. Nálunk ez úgy működik, hogy ami népszerű, annak segítenek, teljesen mindegy, hogy az popzene, hip hop, rap vagy éppen black metal. Ez is elősegíti egyébként a nyitottságot a zenészek körében is, hiszen csinálhatod azt, amit tényleg szeretnél, kifejezheted magad, ha jó vagy nem nyomnak el.

Mielőtt megjelent az új Satyricon-lemez, azt mondtad, hogy ez meg fogja változtatni a black metalt. Ezt hogy értetted?

Nem arra gondoltam konkrétan, hogy majd most én jövök és megváltoztatom az egész stílust. Amire gondoltam az a hangzás, ahogyan szól a lemez, az lesz teljesen más, mint a megszokott. Az egyik zenész ismerősöm azt mondta, hogy ez a lemez úgy szól, ahogy ma semmi a metálszíntéren, és ennek a nyitja az analóg mód. Persze az egészben az a vicc, hogy régebben ez volt a természetes ugye, minden lemez így szólt. Szerettünk volna egy autentikus lemezt, ami természetesen szól. Egyszerűen azt, hogy amikor halk részt akarunk az tényleg halk legyen, amikor valami ütőset, az tényleg hatalmas legyen, hogy olyan dinamikája legyen, amire gondoltunk, azt az analóg felvétellel tudtuk elképzelni, és úgy volt az igazi. Remélem, hogy stílustól függetlenül más előadók is visszatalálnak a régi típusú lemezfelvétel szépségéhez, ami tud ugyanolyan jó és igényes lenni, mint a legmodernebb mai típusok, csak érteni kell hozzá. Hangzásban talán másabb, mint az eddigiek, de azt tudni kell, hogy a legelső lemez óta vannak olyan részek egy-egy lemezen, amiket ilyen módon vettünk fel, de összességében úgy érzem, hogy ennek a lemeznek a zeneisége, a dinamizmusa teljesen más lett attól, hogy nem tettünk rá különböző szűrőket például.

Nem is szereted a digitális világot? Vagy miért kellett visszatérni ehhez teljes egészében?

Mert azt éreztem, hogy a zenének erre van szüksége. Nem biztos a következő lemeznél is ezt fogom érezni, de ezekhez a dalokhoz, ahhoz, hogy ez az album jó legyen úgy éreztem, hogy erre van szükség. Tényleg remélem, hogy ez inspiráló lesz más zenekarok számára is és kipróbálják, hogy az ő zenéjükhöz ez mit tud hozzáadni.

A lemezen található Phoenix című dalért az egész világ odavan. Honnan jött az ötlet, hogy a madrugadás Sivert Høyem énekelje?

Nagyon jó énekesnek tartom és nagyon karakterisztikus hangja van. Olyan embert kerestem, akinek köze van a sötétebb zenékhez, de nem a metálhoz, és valami pluszt tud adni. Ha megnézed maga a dal egy klasszikus Satyricon-szám, de a hangja és énekstílusa teljesen új dimenzióba helyezi az egészet. Ha én énekeltem volna az én stílusomban, akkor ez a dal – remélhetőleg - egy nagyon jó kis dal lett volna, de a legtöbb embernek semmi különlegeset nem jelentene, csak egy lenne a sok közül. Nem az teszi az egészet különlegessé, hogy tisztán énekelnek egy black metal számban, hanem maga a dal és Høyem karaktere együtt. Ez abból is látszik, hogy ahogy mondtad a legtöbb ember felkapja rá a fejét, hogy igen, ez most valami más, mint amit eddig megszoktam.

Amúgy hatalmas a különbség a között, hogy valakinek jó hangja van, vagy hogy valaki jól tud énekelni. Ez sajnos a metál stílusában nagyon szépen látszódik, hogy az hogy valaki jó énekes és hogy jó hangja van, aközött nincs mindig összefüggés. Sokan jók mindenfajta extrém énekstílusban, viszont ha a tiszta éneklésről van szó, akkor már nem nevezhető kiemelkedőnek a teljesítményük. Vannak kivételek persze, hiszen a hard rock műfaj ezt megköveteli, és ha például Robert Plantre gondolsz vagy Ian Gillan vagy Ronnie James Dio, ők mind zseniális énekesek szuper hanggal.

A Satyricon egy populáris zenekarnak számít. Te ezt inkább áldásnak vagy szitokszónak érzed? Egyáltalán populárisnak tartod a zenekarod?

Én erre azt mondanám, hogy egy nagy zenekar vagyunk egy kis világban. De nem játszunk stadionokban, hanem klubbokban, tehát ha ezt nézzük, akkor nagy zenekar sem vagyunk.

Amikor egy fesztiválon főzenekarként lépsz fel, akkor azért megközelítitek a stadion szintet.

Jó, ez valóban így van, ebben igazad van. A legfontosabb egyébként amit csinálhatsz, hogy hiszel a zenéd nagyságában, és akkor a többi is jön magától. Megint mondok egy példát. Mondjuk azt, hogy futballjátékos akarok lenni. Ha arra fókuszálok, hogy legyen sok pénzem, Ferrarit szeretnék vezetni és a Real Madridban játszani, akkor sosem leszek jó játékos. Ha viszont arra törekszem, hogy mindig jobb és jobb focista akarok lenni és sosem elégszem meg azzal, amit tudok, hanem még jobb játékos szeretnék lenni, akkor egy nap elérhetem, hogy azt mondja a Real Madrid, hogy gyere hozzánk játszani. Ugyanez van a zenében is. Ha valaki azért akar zenekart, hogy csajozzon, hogy utazgasson és belekóstoljon abba a testvériességbe, amit egy zenekar jelenthet, akkor lehet egy darabig sikeres és talán még be is futhat egy darabig, de kis idő múlva senki sem fog rá emlékezni. Frost jobb dobos akar lenni, én jobb dalszerző, jobb énekes és jobb frontember és erre fókuszálunk. Persze örülünk ha lépünk egy szintet és kicsit megállunk, aztán két nap múlva már azon jár az agyunk hogyan lehetnénk még jobbak.

Frost nem akar jobb dalszerző lenni és beszállni melléd a dalok előkészítésébe?

Dehogynem, most pont ezt történt. Rengeteget jammeltünk, hozta az ötleteit és azonnal megnéztük, összepróbáltuk működik-e, és ezzel sokkal gördülékenyebben és spontánabban ment a munka, mintha otthon én készítettem volna elő mindent. Most együtt írtuk a dalokat a közös zenélgetés közben ahelyett, hogy otthon görnyedtem volna felettük és megmutattam volna neki, készen, hogy figyelj ez lesz az új lemez. Ezzel sokkal több zeneiség és ötletesség került a lemezre, mint eddig.

Ez érdekes, mert pont azt akartam kérdezni, hogy nem hiányolta-e az általa nagyon kedvelt blastbeateket a lemezről?

Jaj nem, ő sokkal technikásabb dobos már, mint valaha volt. Nagyon jól dobol és mostmár sokkal nagyobb kihívás, hogy letisztultabban, szofisztikáltabb és okos dobolást tegyünk a dalokba, ha egyszer a technikája megvan hozzá. Azért lássuk be, a blastbeat nem a technikáról szól. Egy csecsemő is meg tudja csinálni, ha eleget edz hozzá.

Az 1999-ben megjelent Rebel Extravaganza akkor egy logikus lépésnek tűnt, ma viszont már az a lemez kilóg a sorból a ridegebb, indusztriálos hangulatával és szélsőséges erőszakosságával. Azóta sosem akartatok visszatérni ahhoz a világhoz?

Nem, mert az egy nagyon jó lemez és akkor szükségünk volt rá. Akkor az egy kinyilatkoztatás volt, de azóta továbbléptünk és az érdeklődési köröm most máshol tart. Én ezt az egészet úgy fogom fel, mint egy utazást. Egy folyamatos utazást, aminek egyik megállója volt a Rebel Extravaganza, de azóta továbbutaztunk. És még mielőtt megkérdezed nem keresem vagy nem várom, nem is tudom az utazás végét a célállomást, őszintén nem is érdekel, csak élvezem az utat.

Akkor a Wongraven szólóprojektedhez sem akarsz visszatérni?

Oké, az más. Az én vagyok, amihez nem kell visszatérni, ugyanakkor annyiban azért mégsem más, hogy abban az időben az jött ki belőlem, ha újból szeretnék egy Wongraven-kiadványt, az már valószínűleg annyira nem lenne olyan, mint az előző, hogy egy teljesen más stílusba kellene sorolni.

Milyenbe?

Nem tudom. Ugye a Wongraven a nevem és abban az időszakban az volt a koncepció, hogy itt vagyok én és olyan ötleteim és zenéim, amik nem férnek bele a Satyriconba, de ez is én vagyok és ezt is szeretném megmutatni. Akkoriban arra a kicsit folkos vonalra voltam teljesen ráállva, azért lett olyan. Ha most csinálnék lemezt, akkor az olyan lenne, ami mostanában közelebb áll hozzám.

És milyen zenék állnak mostanában közel hozzád?

Visszatértem a 70-es évek hard rock zenéjéhez, amiket még gyerekként hallgattam. Sok progresszív zenét is hallgatok, de csak a régieket. Az újakat egyáltalán nem szeretem. Aztán mostanában hallgattam sok Klaus Schultze-lemezt, az ő munkássága hatalmas, és most hallgattam olyanokat, amiket eddig nem.

Ha jól tudom borászkodsz is. Ezt Norvégiában meg lehet oldani?

Nem. Olaszországból és Franciaországból van a szőlő, amiből bort állítok elő.

Hogy állsz a magyar borokkal?

Ismerem és tudom, hogy híres boros nemzet vagytok. Amit én a legjobban ismerek és szeretek az a híres Tokaji, azon belül is a Tokaji Eszencia, amit nagyra értékelek, szerintem az egy különleges bor, amit nem véletlenül ismernek el az egész világban. Szerintem ez az a bor, ami igen is fel tudja venni a versenyt a világ legjobb és leginkább elismert boraival. A többi sem rossz, és vannak tényleg jó boraitok, de ami a nagyon híres olasz és francia borokkal bátran kiáll az a Tokaji Eszencia. Néhány Furmintotok is jó egyébként, főleg azok, amiket az osztrák határnál készítenek. Nagyon szeretem azt a vidéket, és inkább az osztrák oldalról ismerem a Ruszthoz közeli szőlőültetvényeket, ahol a sorok közül kinézel és már látod Magyarországot. Sőt nagyon sok borkészítőhöz magyarok járnak át dolgozni, szóval áttételesen mondhatjuk, hogy ahhoz is sok közötök van.

Személy szerint te szereted a Tokajit? Itthon nagyon sokan ódzkodnak az édes bortól, főleg férfiak mondván, hogy az túl csajos.

Figyelj, aki azt mondja neked, hogy egy bor csajos mert édes, annak nyugodtan megmondhatod, hogy semmit nem tud a borokról. Én üzenem. Azoknak is ugyanezt mondhatod, akik szerint szimplán nem jó bor az, ami édes. Te szereted a jó édes borokat?

Igen. Ezért is kérdeztem, mert mindig azt kapom, hogy mert lány vagyok.

Na akkor jó. Egyébként én mint borkészítő is gyakran találkozom ilyenekkel, akik elkezdenek becsmérelni egy bort, csak azért mert édes. Na ilyenkor állapítom meg magamban, hogy te se értesz hozzá egyáltalán, csak okoskodsz, de fogalmad sincs az egészről. A világ legdrágább borai mind édes borok. Az egyik leginkább elismert bor a világon, egyben a legdrágább is a Chateau d’Yquem Sauternes, ami egy bordeux-i bor és legalább annyira édes, mint a Tokaji. Vagy ott vannak a német „riesling” típusú borok. Nem sok olyan termelőt tudok mondani, aki drágábbra árazhatja a borait, mint Egon Müller, pedig minden bora édes.

Egyébként ez biológiailag úgy működik, hogy az ember, amíg fiatal, addig az édes ízeket szereti, aztán ahogy öregebb lesz, a borban is a száraz borokat keresi. Az édes borokat ahhoz hasonlítják, amiket tinédzserként ittak, mert akkor még a legtöbben reflexből édeset kerestek, hogy a megszokott ízekhez hasonlítsanak. Szóval mikor újra valami édeset kóstolnak az jut eszükbe és elutasítják kapásból. Ők nem tudnak különbséget tenni egy szupermarketben vásárolt édes bor között és egy Tokaji Eszencia között, ami viszont baromi drága. Na beléjük kár is, mi meg maradunk a jó édes boroknál, és röhögünk rajtuk, mikor azzal jönnek, hogy csajos, amit iszunk.

De tudod mi a kedvencem? Mikor elém áll valaki azzal, hogy én a vörösborokat szeretem, de csak ha száraz, én meg legszívesebben megmondanám neki, hogy nyilván száraz te idióta, hiszen vörösbor, abból aztán nagyon kevés édeset találsz, persze a sarki boltban lehet.

Te milyen borokat készítesz?

Organikus pezsgőt készítek, aztán barolót. Utóbbit természetesen piemonti ültetvényeken. Szintén ott készül a langhe rossóm és cuvée is készül, de ezekhez már máshonnan is veszek szőlőt. És sauvignon blanc boraim is vannak.

Mindezt hogy egyezteted össze a metálkodással? Az üzleti partnereid, vagy a boltok mennyire tudják, hogy amúgy esténként bőrmellényben black metált énekelsz?

Tisztelem az embereket, mindig professzionálisan állok mindenkihez legyen szó arról, hogy egy rajongó jön oda hozzám, vagy üzleti tárgyaláson vagyok, vagy a zöldségessel beszélgetek. Egyszerű ember vagyok, aki a saját dolgaira koncentrál. Nem megyek bele az élet vagy az élet által elém sodort emberek kicsinyes játékaiba, hanem próbálok fennmaradni. Megtanultam, hogy ne foglalkozzak azzal sem túl sokat, hogy mások mit gondolnak rólam, csak a saját dolgaimra koncentráljak. Ha elítélik azt, hogy egy zenekarban éneklek, az az ő bajuk. Persze énekesként felismernek itt-ott és ez rendben is van, de amúgy élem az átlagos életemet. Egyébként nagyon furcsa, mert elég sokan a boraim miatt ismernek fel, mert ez az egyik legjobban fogyó minőségi bor Norvégiában, és emiatt sokat látnak a médiában. Sokan nem is tudják, hogy van zenekarom, mások a zenekar miatt ismernek, de nem tudják, hogy borász is vagyok. Egy a lényeg, általában barátságosak és ez a legfontosabb. 


interjú metál black satyricon



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása