2014.01.28. 18:08 – dankógábor

Ezt írja az MTI a Die Krupps Budapesti fellépéséről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az ipari zene történetének egyik legfontosabb zenekara, a német Die Krupps ad koncertet február 16-án a fővárosi Dürer Kertben. A több mint három évtizede működő csapat új lemezét mutatja be. Bár eddigi pályafutása során az elektro, az EBM, az industrial, a crossover, és a metal jelzőt is használták a Die Krupps-szal kapcsolatban, azért mindig is az indusztriális, azaz az ipari vonal volt az elsődleges, ebben teremtett műfajt a zenekar a nyolcvanas években - közölte a szervező Concerto Music az MTI-vel.

A Die Krupps tavaly 16 év szünet után adott ki új stúdiólemezt The Machinists of Joy címmel, ennek turnéja érinti Budapestet. Az album címe utal a csapat egyik legnagyobb slágerére, a negyedszázada megjelentetett Machineries of Joy-ra, a borító pedig Lou Reed Metal Machine Music című 1975-ös lemezét idézi, csak éppen a fotón a tavaly elhunyt egykori Velvet Underground-frontember helyett a Die Krupps alapítója, Jürgen Engler pózol napszemüvegben. A sors fintora, hogy a lemez két nappal Lou Reed halála előtt, 2013. október 25-én jelent meg Európában.

A Die Krupps 1981 és 1997 között nyolc stúdióanyagot tett le az asztalra, ezek a lemezek durva, feszes ritmusaikkal ma már hivatkozási pontok a dark/industrial zene történetében, az olyan érdekes kitérőkkel együtt, mint amilyen a Metallica előtt tisztelgő EP volt 1992-ben. 1997 után a frontember Jürgen Engler DKay.com elnevezésű projektjével dolgozott, a Die Krupps 25. évfordulójára, 2005-re azért összetrombitálta a zenekart néhány koncertre.

Az új lemez dalai nemcsak keményen szólalnak meg, hanem jól táncolhatóak is, mindehhez párosulnak a szarkasztikus dalszövegek, amelyek provokatív megfogalmazásukkal rínak ki az átlagból. Született szám Szennygyárról (Schmutzfabrik) és acélangyalokról (Engel aus Stahl).

A Budapestre február 16-án érkező turné vendége a texasi Bradley Bills törzsi hangulatú, apokaliptikus ütősprojektje, a Chant, valamint Dél-Amerika egyik legfontosabb dj-je és elektronikus zenei előadója, Vigilante, eredeti nevén Ivan Munoz, aki többek között a Nine Inch Nails és a Ministry előtt is fellépett már.


rock metál hír industrial die prupps



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása