2014.03.27. 11:39 – Lángoló

Női ének a gépek helyett – Itt egy új szám a Thomas Marktól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ThomasMark_FoundLost_cover.jpg

Többször írtunk már itt a lángolón a Kollektiva fejeként is ismert Papp Tamás/TMX (vagyis Thomas ) és a kétszeres MTV Awards díjas Kolin-frontember Linczényi Márkó (vagyis Mark) közös projektjéről, a Thomas Markról. Most a duó történetében először egy olyan dalt mutatunk be, amiben először szerepeltetnek élő emberi hangot. "Eddig a talkbox és vocoder technika idegenített el bennünket a valódi világtól, ahogy az áruházakban most megjelent Jean-Paul EP-nken is hallható." - nyilatkozta az esetről Linczényi Márk, aki nem csak ennyit árult el.

"A Found&Lost című szám sokkal érzelmesebb, mint az első EP számai. Egy szerelmi csalódásról, illetve a csalódásból merített erőről szól. Ezt a bonyolult érzelmet nem tudtuk volna gépekkel kifejezni, tehát szükségünk volt egy nőre a gépek helyett." Na de hogy találtak ehhez megfelelő nőt? "Egy addig kevéssé ismert énekesnőt találtunk Bogi személyében. Persze, azóta, az Eurovíziónak köszönhetően már egyáltalán nem kevéssé ismert. Fantasztikus lelkesedéssel dolgozott, és magával ragadó az a báj, amely nem csak fiatal korából, hanem különösen empatikus természetéből is fakad."

A Thomas Mark ennek ellenére egyelőre nem tervezi folytatni a közös munkát Bogival, hiszen ő most a saját produkciójára koncentrál, de még két új számuk is készül, két különböző énekessel. "Ezen kívül szeretnénk minél több nővel együtt dolgozni, szóval bármilyen megkeresést szívesen fogadunk." - mondja Linczényi.

A terveik között szerepel még, hogy jó helyezést érjenek el a Found&Losttal a rádiós toplistákon, illetve egyelőre kizárólag single formátumban gondolkodnak, tehát album nem várható. A két új szám is single-ként jelenik majd meg.

Itt van tehát az ominózus dal, amit itt meg is lehet akár vásárolni:

 


premier pop hír electro thomas mark



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása