2014.04.01. 10:00 – Lángoló

Szkafanderben Budapesten – Vojnits-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vojnits_Confused_foto_Hamori_Csaba.JPG

Reklám- és filmzeneszerzői pályafutása mellett az év elején személyes hangvételű dalaival is bemutatkozott Vojnits Márton. Az énekes-gitáros-dalszerző és zenekara Vojnits néven, digitálisan jelentette meg Lost and Found című kislemezét, amelyen négy dal szerepel. A címadó Lost and Found, a Confused és a Keep Down című számokhoz a ’90-es évek gitárhangzásából, a rock és a grunge hangulatából is ihletett merített, de a Chemical című indie akusztikus felvételben még egy kis reneszánsz hatás is érzékelhető. A Lost and Found című kislemez a dalok.hu-n érhető el.

A Vojnits zenekar első videóklipje a Confused című dalhoz készült. "A szöveg a szerelemről, a párkapcsolati elidegenedésről szól, és Kovács István rendező űrhajós koncepciót talált ki a dal atmoszférájához. A történet szerint a mindennapos közjátékok után a férfi egyik reggel szkafanderben ébred a barátnője mellett az ágyban, és felfedezőútra indul, ezért több napon át űrhajósnak öltözve bolyongtam három különleges budapesti helyszínen. Először a januári zimankóban dolgoztunk a stábbal, majd külföldi munkáim miatt elutaztam, és márciusban fejeztük be a forgatást kicsit kellemesebb időjárási viszonyok között. Fizikailag így is megterhelő volt, mert a szkafander súlyos öltözék, nehezen tudtam benne mozogni, és alig kaptam levegőt. A végeredményt látva viszont úgy érzem, hogy megérte, mert a Brody House polgári miliője, a Bálna steril high tech hangulata és a Kelenföldi Hőerőmű ipari környezete a dalhoz illő felvételeket eredményezett. Kovács István rendező, Balázs István Balázs operatőr és a stáb világszínvonalú munkát végzett" – mondta Vojnits Márton.

 

Vojnits Márton évek óta rendszeresen dolgozik zenészként itthon és Skandináviában is, illetve ezzel párhuzamosan reklám- és filmzeneszerzőként is kap felkéréseket. Az első filmzenéjét Géczy Dávid rendező Stricik című filmjéhez írta, majd Kamarás Iván főszereplésével leforgatták a Vér és tűsarok című rövidjátékfilmet. A csapat most újra együtt dolgozik, hiszen jelenleg készül Géczy Dávid újabb munkája, A győztes, amelyben Kamarás Iván és Lukáts Andor játszik, a filmzenét pedig ismét Vojnits Márton szerzi.


premier pop rock hír vojnits



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása