2014.04.10. 12:23 – Gitárok

Az As I Lay Dying már nem keresztény zenekar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igen, így jelen időben, merthogy, mint kiderült a metalcore-csapat inkább alszik, mint feloszlott. Ezt az As I Lay Dying-tagok szabadlábon lévő tagjai mondták el, tiszta vizet öntve a pohárba. Tim Lambesis, a zenekar gyilkosságra való felbujtásért jelenleg börtönben lévő énekese, és Jordan Mancino dobos a tulajdonosa az As I Lay Dyingnak, de azt senki sem tudja mi lesz a jövő. Mancino most a megmaradt három taggal készített lemezt, ami jóval rádióbarátabb, mint az As I Lay Dying zenéje. A közlemény másik fontos pontja, hogy kijelentik, Lambesis 2013-ban már nem volt keresztény, ahogy a zenekarból is már csak egy tag vallja magát annak. Az ateista nézeteik pedig már a szövegeikben is megjelentek, szóval nem egy keresztény metálost csuktak most le, bármilyen jól is hangzik ez az újságok szalagcímeiben.


hír metalcore as i lay dying



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása