2014.04.15. 14:18 – Hirdetés

Harapós szombat este Szarvason - A Dobbantó tehetségkutató döntősei

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dobbanto.jpg

A szarvasi Granárium Zebra Klub korábban is támogatta a feltörekvő zenekarokat, elég csak a korábbi Rolling Rock tehetségkutatójukra gondolnunk, ahol annak idején a Magna Cum Laude is feltűnt. Most szombaton az idei sorozat döntőjét rendezik meg a klubban, ahová mindenkinek érdemes ellátogatni, aki fogékony az új csapatokra. Most videós ajánlóval igyekszünk kedvet csinálni a bulihoz!

A továbbiakban Kiss György, a Zebra Klub szervezője ajánlja figyelmetekbe a rendezvényt. "Négy sikeres elődöntő és húsz zenekar remek műsora után most szombaton elérkezünk a Dobbantó Harapós-Szabadfogású élőzenés tehetségkutató verseny döntőjéhez! A változatos stílusok, illetve fellépések minden alkalommal nehéz feladat elé állították az aktuális zsűrit. A közönség nyitottsága a számukra még ismeretlen zenekarok felé pedig arra bátorít bennünket, hogy van létjogosultsága a szarvasi Zebra klubban zajló versenynek.


Nézzük tehát a döntő résztvevőit sorban: Az első kör győztese a szegedi Total Commander zenekar volt.
Az ő stílusukra talán legmegfelelőbb jelző a kegyetlen pop-rock-tánczene, középpontban énekesük, Steve
Commando egyedi előadásmódjával.

Itt jegyeznénk meg, hogy mindenképp levonhatjuk tehetségkutatónk után konklúzióként, hogy a „Dobbantó” elődöntők győztesei igen szabadon járkáltak a stílusirányzatok közt. Erre bizonyíték a második elődöntő győztese, a szarvasi Suspiria zenekar, akik reggae / hiphop / metalcore bandaként indultak és behúzták a második menetet.

Harmadik a sorban egy olyan zenekar, akik zenéjük mellett a színpadot szétrobbantó műsorral nyűgözték le a zsűrit. Ők a Fatal Error zenekar, akik Budapestről érkeztek és bebizonyították, hogy 2014-ben
idehaza huszonévesek is érzik még a rockot!

Az utolsó, negyedik elődöntőben ismét egy olyan banda futott be győztesként, akikben tombol-tombolt a kreativitás a március végi szombat estén. A szegedi Tha Shudras – performance a klasszikus zenei felállás mellett bátorkodott olyan elemekkel színezni zenéit, illetve műsorát, mint a beatbox, scratch és a jelmezes színpadi megjelenés. A várt siker nem is maradt el, egy erős mezőnyből kerülhettek ki nyertesként.

A négy fordulóból kiesett tizenhat zenekarra fordulónként a közönség is szavazhatott az interneten. Ezt a voksolást az utolsó körben szereplő Nógrádból, Karancskesziről érkező Kottán Kívüliek zenekar nyerte meg 678 szavazattal. Így a klasszikus rock vonalon haladó csapat teszi teljessé a Dobbantó döntőjének a mezőnyét.

Mivel versenyünk a Hangfoglaló Magyarország nevet viselő tehetségkutató verseny egyik előválogatója, így a győztesünk automatikusan kvalifikálja magát az októberben, Budapesten zajló nagy döntőbe. Sajnos idén elmarad a Hegyalja fesztivál és a díjként felajánlott fellépési lehetőség meghiúsult. Viszont folyamatosan dolgozunk azon, hogy sikerüljön egy helyet találni a verseny győztesének egy másik nyári eseményen, ami április 18-ig kiderül. Továbbá klub fellépési lehetőségek várnak a zenekarokra olyan városokban mint Mezőtúr, Szentes, Kiskunfélegyháza, Székesfehérvár, Mosonmagyaróvár, Kapuvár, Sopron, Szombathely. Különdíjként elnyerhető  az Angertea zenekar vizualistája, Stibál Robi által felajánlott videó klip leforgatása és elkészítése, illetve a Lángoló Gitárok weboldalán való bemutatkozás.

Essék pár szó az éjszaka másik főszereplő garnitúrájáról, a zsűriről. A teamet igyekeztünk körültekintően
megválogatni és a zenész szakma több szegmenséből összeverbuválni. A döntőben itt lesz a Hangszeresek Országos Szövetsége képviseletében Andrásik Remo főtitkár, és a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa Újfalusi Gábor. Ők ketten a Hangfoglaló Magyarország aktív szervezői, szereplői. A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének elnökségéből Czutor Zoli, a Belmondo zenekar frontembere fog véleményt alkotni a fellépőkről. Az Angertea zenekar gitáros énekese, Mihály Gergő, illetve videósa, Stibál Robi szintén helyet foglal és értékel a zsűriben.

Végezetül szeretnénk megköszöni az elődöntők közönségének, hogy jelenlétükkel megtisztelték a sorozatot és biztatták, tapsolták a zenekarok produkcióit. A húsvéti hétvége szombatján várunk újra mindenkit Szarvasra a Zebra klubba, ahol hatalmas dübörgés várható a felsorolt közreműködők jóvoltából. Kezdés este kilenc órától,
a belépés ingyenes lesz! Gyertek minél többen!

Zebra Klub Facebook: https://www.facebook.com/pages/Granárium-Zebra-Klub/448827848464071?fref=ts

Zebra Klub weboldal: www.zebraclub.hu

A Dobbantó Facebook-oldala: https://www.facebook.com/dobbanto?fref=ts


ajánló program szarvas tehetségkutató dobbantó zebra club



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása