2014.04.15. 15:09 – dankógábor

Júliusban jön az Antemasque első lemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Rettenetesen kibékültek a volt Mars Volta-tagok. Annyira, hogy egy elég príma lemezt készülnek kiadni, amit Flea játszott föl basszusgitáron (de nem tagja a zenekarnak), Dave Elitch pedig dobon. A cím nélküli album július 15-én jelenik meg. Eddig három dalt lehetett róla hallani, kettőt már jó alaposan megmutattunk ebben a posztban. Most itt alább jön a harmadik is, illetve vélhetően hamarosan itt lesz a negyedik is, ennek egyelőre csak egy ízelítő videóját mutatta be a Spin.

A lemez előrendelése is különleges. Az eddigi három dal elérhető az iTuneson, de ezen az oldalon magyar idő szerint április 16 reggel hattól négy dollárért meg lehet venni mindhármat, plusz jön hozzá a negyedik is. Aki pedig benne van az első tízezerben, az július 1-én a teljes lemezt is letöltheti. Természetesen nem csak így lehet majd megvenni az albumot, de további részletek egyelőre nincsenek.

A fenti oldal amúgy Omar Rodriguez Lopez gitárosé, aki egy sajtóközleményen keresztül elárulta, hogy múlt héten eredetileg csak egy dalt terveztek megmutatni a világnak, de annyi jó visszajelzést kaptak mind a kritikusoktól, mind a rajongóktól, hogy hirtelen felindulásból még kettőt kiadtak. Emiatt aztán úgy döntöttek, hogy nem is keresnek kiadót, mindent maguk, alternatív módszerekkel oldanak meg.

Itt az eddig megjelent négy dal:


rock hír antemasque



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása