2014.04.20. 10:11 – dankógábor

Meglepően indul a Pegazusok Nem Léteznek-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pegazusok_nem_leteznek.jpg

Az volt a tervem, hogy kirakom nyitóképnek az első Pegazusok Nem Léteznek-lemez borítóját. Aztán kis idő múlva rájöttem, hogy nem az internetem lassult be, hanem tényleg egy nagy fehér négyzet a borító. Amúgy húztam, halasztottam, hogy meghallgassam a lemezt. Nem volt olyan kedvem, amit szerettem volna még lejjebb húzni az amúgy igen jó, de nagyon depresszív Pegazusok zenéjével. De most elindítottam, és meglepődtem. Az albumnyitó Veszély annyira nem hasonlított egyetlen korábbi számukra sem, hogy azt hittem rossz helyre kattintottam. Aztán persze bejön Ács Eszter szomorú éneke, de a dal továbbra is szokatlanul pörgős sőt, a végén az év eddigi legjobb magyar rockriffjét is hallhatjuk (ami persze a dal alapriffje, csak jól betorzítva). Szóval jól indult a lemez. Emiatt aztán végig is hallgattam az albumot, még ha később a melankólia tényleg el is uralkodik mindenen. Alább megteheti más is ugyanezt.

A lemez digitálisan már megjelent és fizikai formátumban is hamarosan megjelenik. Megvásárolni kisebb budapesti lemezboltokban (Musicland, Deep, Rock Diszkont, Lemezkuckó), az ismert internetes platformokon (iTunes, Amazon, dalok.hu) és közvetlenül a zenekartól lehet. Az album mindemellett elérhető többek közt a Spotifyon, a Deezeren, a Google Playen és a Pegazusok Nem Léteznek Bandcamp-oldalán is. Utóbbit bizonyítjuk is a fentebb embedelt lejátszóval.

A lemezbemutató koncert május 3-án a budapesti Corvintetőn lesz. Az albumot mindemellett klub- és fesztiválkoncerteken mutatja be a zenekar: a többek közt április 11-én, Pécsen a Pécsi Est Caféban a Kiscsillag vendégeként, június 21-én a Fishing On Orfű fesztiválon, július 25-én a Művészetek Völgyében, és július 26-án debreceni Campus Fesztiválon.


pop rock hír pegazusok nem lézteznek



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása