2014.06.04. 10:00 – m.adi

Még mindig sokan beszélnek a Metallica glastonburys fellépéséről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nemrég írtunk a Metallica glastonburys koncertje körüli véleményáradatról, ám mivel az azóta sem állt le, most beszámolunk a folytatásról.

Talán a legfurább hír, hogy Glastonbury-rajongók egy csoportja internetes kampányt indított abból a célból, hogy töröljék el a zenekar fellépését. Szerintük ugyanis nem fér össze a fesztivál szellemiségével az, hogy James Hetfield nagyon szeret vadászni, és ezt büszkén hirdeti is azzal, hogy egy medvevadászatról szóló sorozatot fog narrálni a History Channelen (erről meg itt írtunk).

Közben a fesztiválon szintén fellépő Mogwai tagjai kijátszották az eddig meglepő módon jegelt „Lars Urlich nem tud dobolni”-kártyát: borzasztónak, hihetetlenül rossznak nevezték őt, a Metallicát pedig csak szimplán szarnak. Ezzel szemben viszont Alex Turner, aki korábban kritizálta a zenekar meghívását, ezúttal már barátibban nyilatkozott, és bár furcsának nevezte a fellépőválasztást, de helyeselte azt.

A Metallica tagjai közül Lars Ulrich szólalt meg előző cikkünk óta a Glastonburyvel kapcsolatban, és azzal viccelt, hogy ők is a Wonderwallal fogják kezdeni a koncertet, mint 2008-ban Jay-Z. Akár így lesz, akár nem, június 28-ig még bőven van idejük a különböző zenészeknek, hogy elmondják véleményüket a fellépésről, és ha ezt ilyen tempóban folytatják, nem ez az utolsó cikk, amit a témában láttok. Addig is álljon itt Jay-Z 2008-as próbálkozása arra, hogy Glastonbury-kompatibilissé tegye magát.

A Facebookunkon van egy csomó olyan tartalom, ami itt nincs? --- Kövess minket ott is!


rock hír metal metallica glastonbury



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása