2014.07.11. 16:07 – m.adi

Kész van az új AC/DC-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sőt, már alakul a címe is. Brian Johnson szerint most a Man Down-on gondolkoznak, ami Malcolm Young egészségügyi problémáira utalna. Mint ismert, a ritmusgitáros áprilisban volt kénytelen ideiglenesen kiszállni a bandából 40 év közös zenélés után. 

Malcolmot unokaöccse, Stevie Young helyettesíti a zenekarban, aki egy 1988-as turnén már beugrott helyette, mert ő alkoholgondjai miatt nem tudott részt venni azon. Stevie játszott a Brendan O’Brien producer által vezetett stúdiósessionökön is, amiken a lemezt rögzítették. Johnson elmondta, hogy Malcolm még most is kórházban van, de nagyon erős ember, és küzd, a banda pedig szorít neki. További részleteket azonban nem árult el az állapotáról, mivel szerinte Malcolm nagyon büszke, és fontos neki a diszkréció. Azt viszont elmondta, hogy nagyon nehéz volt úgy dolgozni, hogy közben tudták, hogy régi barátjuk rosszul van. Végül arról is beszélt az énekes, hogy valószínűleg már idén újra koncertezni fog a legendás zenekar, de konkrétumokról még nem esett szó. 

 


hír ac dc



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása