2014.08.21. 09:00 – Hirdetés

Tehetségkutató fiatal gitárosoknak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2010 után ismét megrendezik az Új Gitáros tehetségkutató versenyt, ami nevéből is következően fiatal gitárosoknak nyújt fejlődési és kitörési lehetőséget. Négy éve még Jimi Hendrix, most pedig Santana ihlette meg a szervezőket, illetve az a gitár, ami új albumának megjelenése kapcsán készült el, és a birtokukba került. A program népszerűsítésére felkértek több híres gitárost, hogy játsszanak a hangszeren, az erről készült videókat alább meg is lehet nézni.

A nevezési feltétekről az alábbi infókat tudjuk meg a szervezőktől: „Nevezni maximum 3 perces videofelvétellel lehet. A pályamű lehet feldolgozás és saját szerzemény is. Nevezési határidő: 2014. augusztus 31. A tehetségkutató versenyt elsősorban magyarországi versenyzők számára írták ki a szervezők, de elfogadunk nevezést a határainkon túlról is, csupán a magyar nyelv ismerete kritérium a döntőbe jutás szempontjából. Ennek is csak praktikus okai vannak, hiszen a döntőbe jutó 10 versenyző felkészülése során fontos lesz, hogy a résztvevők tudjanak egymással kommunikálni. Minden versenyző csak egy felvétellel indulhat a versenyben.”

Az elkészült pályamunkák az Új Gitáros YouTube-csatornájára kerülnek ki. Ezeket a zsűri folyamatosan értékeli, az állásról pedig hetente lehet tájékozódni az Új Gitáros Facebook-oldalán. A döntőben tíz gitáros mutathatja meg, hogy mit tud, ötöt a zsűri választ ki, öten pedig a YouTube-on lévő pályamunkákra leadott lájkok száma alapján kerülnek be. A győztest a döntőben a zsűri fogja kiválasztani, amely tagjai között ott van Cseh István Príma-díjas gitárművész, Hajdu Zoltán, a Marshall hivatalos hazai forgalmazója és a gitar.blog.hu vezető szerkesztője, Kurina Tamás hangmérnök, Z. Kiss Zalán, a Pokolgép gitárosa, Szarka József, a Hear Hungary Music Kft. ügyvezető igazgatója, és a 2010-es verseny több döntőse.

A győztes a következő nyereményekben részesül:
- Marshall JVM 205 H erősítő
- Audio-Technica System10 Stompbox gitár vezetéknélküli rendszer
- 200.000 Ft értékű stúdióidő a Tom-Tom Stúdióban
- Egyéves képzés a Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola szabadon választott tanszakaira
- A győztes hangfelvételét a Hear Hungary Music Kft. kiadja és minden lehetséges fórumon promotálja.

Még részletesebb infók a honlapon!


gitár újgitáros



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása