Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ez a három kritika már a nyár elején megszületett, de elveszett (nem a szerző hibájából). Most viszont megtaláltuk, úgyhogy épp itt az ideje megtudni, hogy mit gondolunk az Óriás, a Napokon és Szabó Balázs Bandájának legfrissebb lemezeiről.
Óriás – 0209
Az Óriás az aprómunkára állt át, már ami a kiadványokat illeti. Az újra trióban működő zenekar legutóbb egy majdnem nagylemezt adott ki, de mivel csak majdnem, ezért EP-nek nevezik. Az Óriással én mindig bajban vagyok. A zenétől én meglepetést várok és váratlanságot, az Óriás dalai viszont mindig barátságosak, és bár jók, inkább biztonságosak. A 0209 dalai között megint vannak ilyen dalok, de közben olyanok is, amik egészen az annabarbi zajosabb felfogásához állnak közel. Ha valaki nem tudja, az annabarbi nevezhető az Óriás elődzenekarának, és éppen a nyáron álltak össze két koncertre. Ez a hanyagul elgitározott, de feszes stílus szintén jól áll a zenekarnak, és egy kicsit kiránt abból az otthonosságból, amibe az évek során belevarázsolták a közönségüket. Csak hogy példát is mondjak, a Kicsi Ember és a Halott is nyugtalanítóbb, főleg utóbbi a szövegével együtt. Más kérdés, hogy éppen a Halott az, ahol a refrénre váltás kevésbé működik, mert a doromboló alaprész kifejezetten hatásos. Aztán a szóló már olyan, mintha mondjuk a Fugazi (emlékszik még valaki erre a zenekarra?) játszaná, majd megint jön a sablonosabb refrén. A Szomorú is beillik az eddig vázolt képbe. Kellemesen zajos, punkos. Mondom, jól áll a zenekarnak, bár talán néhány csajt elvesztenek a rajongók közül, vagy ők is szépen alkalmazkodnak a tomboláshoz (Egyedi Péter barátságos mosolya úgyis elég vonzó nekik). Szóval jó ez az irány, és ebbe még az andalgós számok is beleférnek, a trió felállás pedig koncerten hozza majd a kötelező rockolást. (Értékelés: 4/5)
Napokon – Borders Of Babylon
A Napokon az egyik olyan zenekar Magyarországon, amelyik tényleg nem azért zenél, hogy ismert legyen, hanem mert szeret zenélni, és van annyi mondanivalója, hogy azt azzal a szűk réteggel megoszthatja, akik hajlandók időt áldozni a zenehallgatásra, szövegolvasgatásra, elmélyülésre. A Napkon harmadik lemeze a Borders Of Babylon, és a legmeghatározóbb újdonsága, hogy egyben vették fel szalagos magnóra, így ez tulajdonképpen élő lemez. A megoldás nem először fordul elő a magyar rockzenei undergroundban, és nem véletlen az sem, hogy éppen a Seen csinálta ezt, ahol innen Ratkóczki Huba gitáros és Kolozsi Péter basszusgitáros is zenél. A Napokon egyébként a baráti zenekarokkal (ide sorolható még a Grand Mexican Warlock is) szemben keretesebb és célzatosabb. Sok az odafigyelés a felépítésre, a hangulat egy dalon belüli megragadására, sőt nagyon koncentrálnak a refrének kiemelésére, ami kifejezetten jól megy nekik, pedig az átlagosan hat perces dalhosszúság nem éppen hallgatóbarát. De ezt a zenét nem ezért hallgatja az ember. Találó a Facebookon is említett art rock kifejezés. Aki az olyan zenekarokat bírja, mint a Tool, a Porcupine Tree, de nyitott a retro rock vagy a jazz felé is, vagy csak szimplán szeret aktívan zenére figyelni, annak a Napokon is jó lehet. (Értékelés: 4/5)
Szabó Balázs Bandája – Élet elvitelre
A népzenét és a popzenét összefésülni nagyon nehéz. Egy olyan kihívás, amivel már sokan próbálkoztak, és ezek a kísérletek olyan ízléstelen szörnyűségekbe torkolltak, mint mondjuk a Nox. Nem mellesleg a keményebb zene is tartalmaz ilyen zsákutcákat, de a mostani téma nem ez, hanem Szabó Balázs Bandája. Az Élet Elvitelre szerencsére nem tűzte zászlajára a pop népzenésítését, a hagyományőrzés inkább csak zenei elemekben jelenik meg, hol erősebben, hol kevésbé, de közben a könnyűzenei kalandozás is folyamatos. Nem csak azért jósolható ennek a produkciónak a kirobbanó siker, mert amikor ez a cikk készült, a zenekar már bőven túl van egy A38-as, teltházas duplakoncerten, hanem mert az Élet Elvitelre olyan hangulattal rendelkezik, amire a melankolikus magyar fiatalok nagyon nyitottak lesznek. Ez a hangulat még a lendületesebb dalokban is megjelenik Szabó Balázs orgánumának köszönhetően. A dalszerű versek (vagy versszerű dalok) könnyű esti sétához, vagy fröccsözős nyári fesztiválokhoz is jól működhetnek. Az talán hiba, hogy a Hétköznapi című albumkezdő dal olyan elsöprően jó, és annyira berántja a hallgatót, hogy utána már nehezen alkalmazkodik bármihez is, pedig a zene később sem felületes. A hangszerelés többrétegű, a zene szórakoztató és okos és a szövegeket sem vádolhatja senki butasággal. Néha viszont leül az elején megmarkolt hangulat, és Szabó Balázs kissé egykarakterű hangja talán túlzottan is elsimítja a zenében megjelenő sokszínűséget, amire mondjuk ellenpélda a népzenei elemeket is üdítően használó, lendületes és szenvedélyes Dézsma (ez éppen Grecsó Krisztián versének megzenésítése). Ez a lemez tele van értelmiségi popslágerekkel. A kifejező borítógrafikáért pedig külön dicséret jár. (Értékelés: 3,5/5)
