2014.09.24. 20:47 – m.adi

Dupla Arénakoncerttel és új EP-vel zárja az évet Ákos

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ákos igazán.jpg

Egy éves hazai koncertszünet után két Aréna koncertet is ad Ákos, amikre ráadásul teljesen új műsorral készül. Eredetileg csak december 12-ére hirdettek meg bulit a szervezők, de olyan gyorsan fogytak a jegyek, hogy végül másnapra is lekötöttek egy fellépést az Arénába. Ahogy Ákos mondja:

Magunk sem gondoltuk előre, hogy lényegében reklám nélkül egy álmos nyár alatt eladjuk a jegyek túlnyomó többségét. Hosszas egyeztetés után született meg a döntés az újabb koncertről, amelyre szintén komoly érdeklődés mutatkozik.

Az énekessel a kétszázezres látogatottságú TURNÉ 2084 kísérőzenekara, a Lepés Gábor szintetizátoros és Bánfalvi Sándor dobos alkotta legénység Ákos régi szerzőtársával, Hauber Zsolttal kiegészülve áll színpadra. Róla így nyilatkozott Ákos:

Zsolttal több mint 30 éve ismerjük egymást, érdekes vele hosszú idő után együtt dolgozni: lelkesen, rugalmasan áll a feladathoz, szemmel láthatóan élvezi a közös munkát, a benne rejlő kihívást.

Ma pedig megjelent Ákos új EP-je, ami az Igazán címet viseli, és négy új dal mellett friss remixeket tartalmaz. Az énekes nyilatkozott arról, hogy miért az EP-formátumot választotta, és persze arról is, milyen az új anyag:

A zenehallgatási szokások jelentősen megváltoztak az utóbbi években, az emberek nagy többsége csak egyes dalokat hallgat, albumot nagyon ritkán vagy soha. Az EP némileg ahhoz hasonlít, ahogy régen az irodalmi folyóiratok fejezetenként, folytatásokban közöltek regényeket. Az Igazán folytatása jövő tavaszra várható egy újabb EP képében. Ha minden a tervek szerint alakul, 2015 őszén a nagylemez is napvilágot láthat, amennyiben jövő ilyenkor ennek a szónak egyáltalán lesz még értelme

Az új szerzeményekről röviden annyit, hogy szerintünk a legfontosabb dalaink között vannak. A programadó Újrakezdhetnénk után a címadó Igazán szerintünk összetett, sűrű anyag, hangzás és szöveg tekintetében is. Az Amikor szerettél zenéje Zsolt általam ismert legizgalmasabb szerzeménye: a benne megszólaló gitár és a vonóskar egyértelműen jelzi, hogy sokkal komplexebb dolog készül itt, mint egy szimpla újraösszeállós retroparty. Felnőttünk, felnőtteknek szeretnénk játszani.

Kapuzárás egy harsány, dörgedelmes rockdal arról, ami a mi korosztályunkból sokakat foglalkoztat, például személyesen minket is. Ebben a Sándor akkorát dobolt, hogy csak lestünk a stúdióban. Ez a négy új szám nem monokróm, hanem minimum három különböző hangszerelési világ, és reményeim szerint megmutatja, hol állunk most, mit tanultunk több mint negyedszázadnyi zenélés alatt.

A kislemez címadó dalához kijött egy friss klip is, úgyhogy álljon ez itt, a poszt végén:


hír ákos



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása