2014.10.22. 11:19 – Hirdetés

Ma este Lemezbemutatót tart a Budapest Voices az Akvárium Klubban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Fennállása eddig legnagyobb és leglátványosabb koncertjét adja a Budapest Voices október 22-én az Akvárium Klubban. Az énekegyüttes nemrég megjelent Alternatívák című lemezét mutatja be, ráadásul egy olyan új átdolgozás is elhangzik majd, amit először itt hallhat a közönség.

Az underground átdolgozásaival ismertté vált együttes rendhagyó módon, saját újságja, a Budapest Voices Magazin mellékleteként jelentette meg Alternatívák című nagylemezét. A Relay és Inmedio hírlapárusító helyeken, valamint a popshop.hu-n kapható CD 12 átiratot tartalmaz, többek közt a Quimby, a Hiperkarma, a Tankcsapda, a Péterfy Bori & Love Band és a Magashegyi Underground zenekaroktól. Október 22-én olyan dalokat is előadnak az Akvárium Klub nagytermében, melyek nem szerepelnek az albumon. Köztük van egy olyan átdolgozás, ami a lemezbemutatóra készült, és először ott hallható. Hogy mi lesz az, egészen a fellépésig titok. Bár a Budapest Voices az elmúlt 1 évben rengeteg koncertet adott, még sosem került arra sor, hogy vendégművésszel lépjenek színpadra. Az Akvárium Klubban megszakad ez a hagyomány, de hogy kit hívott a csapat a lemezbemutatóra, arra szintén csak akkor és ott derül fény.

A koncertre az Akvárium Klub honlapján és a Ticketportál rendszerében lehet elővételes jegyet vásárolni 1500 forintos áron. A helyszíni belépő 2000 forint.


pop rock hír kórus budapest voices



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása