2014.05.18. 13:37 – Rácz Mihály

Világzenei nagyágyúk igen jó formában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azt is írhatnám, hogy világzenei nagyágyúk a pop bűvöletében, de csak kétharmad részt lenne igaz. Az alább tárgyalt három albumból kettő köthető konkrét, hagyományos értelembe vett zenekarhoz, a harmadik valami egészen más. De róla majd később.


lemezkritika folk pop világzene csík zenekar cimbaliband



2014.05.17. 13:03 – Gnosis

Nem lennénk most kilencévesek

A Five Finger Death Punch és a szórakoztatás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Five Finger Death Punch mindig is keménykötésű metálbanda volt, tomboló zenével és megmondó szövegvilággal. Egy áprilisi koncertjükön a színpadra került egy kilencéves kislány, akinek együtt kellett volna énekelni az énekessel, ám itt most nem a Happy Birthday örökbecsű sanzon szólalt meg, hanem a Burn MF című dal, aminek a refrénje annyi: „Burn motherfucker, burn!” A gyermek apukája a színpad mellől mindezt lekamerázta, ez látható a lenti videón is.


hír five finger death punch ffdp menő?



2014.05.16. 14:23 – Hirdetés

NAGY-SZÍN-PAD! Ki kicsoda?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nagyszínpad_Cover.jpg

Jövő héten kezdődnek a NAGY-SZÍN-PAD elődöntői, keddtől csütörtökig minden este az OTP Junior által támogatott zenei verseny résztvevői veszik birtokba az Akvárium színpadát! A Lángoló Gitárokon mindhárom napra egy-egy páros belépőjegyet sorsolunk ki a jövő héten. A játék előtt bemutatjuk a három este fellépőit, a részletekért olvass tovább!

OTP_Nagyszinpad_Fejlec_Katarina_Font_01_900.jpg


ajánló akvárium zenei verseny nagy-szín-pad otp junior



2014.05.16. 13:01 – Hirdetés

Brit slágergyáros a SZIN-en

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szin2014.jpg

Brit slágergyárossal, az Example-lel startol a Szegedi Ifjúsági Napok. Az angol énekes, rapper és producer toplistavezető dalainak, teltházas koncert turnéinak, profi zenekarának és látványos színpadi show-inak köszönhetően napjaink egyik közkedvelt fesztivál fellépőjévé vált. Example mellett fellép még a SZIN-en a szinte már hazajárónak számító Russkaja, valamint rajtuk kívül érkeznek a hazai zenei élet meghatározó fesztiválzenekarai.


szin 30y csík zenekar example punnany massif



2014.05.16. 12:13 – dankógábor

Azt hallottátok már, hogy ingyenes Quimby lesz a Parkban?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szóval tutira tele lesz a hely. Nem is lehet majd csak úgy odasétálni és bemenni, de a bejutással kapcsolatos részletek még később érkeznek majd. A koncert május 25-én lesz, bemelegíteni pedig a ZUP fog. Ez egyébkén egy amolyan nagy nyárindító bulija lesz a szórakozóhelynek, ami idén elég durván beerősített programokban.


pop rock hír quimby budapest park



2014.05.16. 09:37 – raffera

A japán kormány lazíthat a világ legértelmetlenebb törvényén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Fueiho-rendelkezésről van szó, ami azt mondja ki, hogy az országban hajnali 1 óra után tilos táncolni a szórakozóhelyeken. Ennek vethet véget a héten egy ottani kormánybizottság döntése. A testület elnöke, Motoyuki Oka szerint a törvény már erősen idejétmúlt, és annak enyhítése ráadásul még a gazdaságot is felpörgetheti, ezért szavazták meg egyhangúlag a hanyagolását. A szabályozás magában foglalja azt is, hogy a 66 négyzetméteresnél kisebb klubok egész egyszerűen nem kaphatnak engedélyt arra, hogy táncoljanak bennük. A rendőrök sokáig szemet hunytak efölött, de az utóbbi pár évben megszaporodtak a razziák többek között Tokióban vagy Oszakában.


hír japán tánc



süti beállítások módosítása