2015.01.23. 10:59 – Lángoló

Mi csak megpróbáltunk tizenegy jó számot írni – Elephants From Neptune interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

elephants_from_neptune2.jpg

Az Elephants From Neptune Észtország egyik legnépszerűbb rockzenekara, múlt héten Pressure & Pleasure című második albumukért megkapták a 2014 legjobb rockzenei albumáért járó zenei díjat is. Az őrült koncertjeiről híres észt zenekar január 23-án, azaz most pénteken a Kuplungban lép fel, ennek apropóján pedig Jon Mikiverrel, a zenekar dobosával beszélgettünk.

Hogyan alapítottátok a zenekart?

Már ismertük egymást egy ideje, de sokkal progresszívebb zenét csináltunk és észtül énekeltünk. Aztán egy pontnál mind úgy éreztük, hogy szeretnénk egy másik irányba mozdulni, de nem tudtuk pontosan mere. Aztán, amikor az első alkalommal együtt játszottunk egyszerűen csak elindult valami és azonnal éreztük mind, hogy ez valami igazán különleges lehet.

A kritikákban – és ti is magatokat a Facebook oldalatokon - gyakran hasonlítanak titeket a Foo Fightershez. Ők inspirálták a zenéteket?

Mostanság gyorsan jönnek ilyen összehasonlítások, nincs túl sok igazán nagy rockzenekar  napjainkban. Mindnyájan évek óta rajongunk Dave Grohl zenéjéért és zenekaraiért, így azt hiszem van némi hatása a zenénkre és felfedezhetők hasonlóságok.

Milyen zenei gyökerekkel rendelkeztek?

Mindannyian különböző háttérrel rendelkezünk, így a zenei ízlésünk is sokban különbözik. Gyakran szeretünk bizonyos bandákat az attitűdjük miatt, mint például a Motörheadet. Egészében, azt hiszem a hatások a Beatlestől kezdve, a Black Sabbath-on át az Arctic Monkeysig tartanak. Szintén szeretjük a funk, soul és progresszív muzsikát is.

Mik voltak a legfontosabb lépések, amik ide vezettek titeket?

Nagyon keményen dolgoztunk azon, hogy felépítsük a zenekart a nulláról. Négy év alatt felvettünk két teljes albumot, két EP-t, ami jó mennyiség egy fiatal bandához képest. Talán mérföldkőként említhetjük az első felvétel megjelentetését, azt, hogy esélyt kaptuk arra, hogy a Red Hot Chili Peppers előzenekara legyünk Tallinnban, koncertezzünk külföldön, megnyertük a Tallinn Music Week fődíját, játszottunk az Eurosonic showcase fesztiválon és most megjelentettük a második albumunkat, ami elnyerte a legjobb rocklemez díját az Estonian Music Awardson.

Éppen néhány napja annak, hogy megnyertétek a díjat. Milyen érzés legjobbnak lenni? Mi tesz titeket azzá?

Nos, soha nem volt szánékos, hogy úgy készítsük a felvételeket, hogy díjat nyerjünk. Mi csak megpróbáltunk 11 jó számot írni, tökös hangulattal és erős üzenettel. Igyekszünk sok koncertet adni és erős élő produkciókkal megalapozni a hírnevünket  – azt hiszem ezt sikerült elérnünk.

Nem ez volt az első díjatok: ahogy mondtátok is, 2013-ban a Tallinn Music Weeken (a TMW a Baltikum legnagyobb showcase fesztiválja – a szerk.) megkaptátok a Go Change The World fődíjat is. A ti zenétekkel hogyan lehetne megváltoztatni a világot?

A legfontosabb dolog a zenében és az élő előadásban az érzelmek keltése. Igyekszünk egy pozitív rock zenekar lenni és remélhetőleg a zene, amit csinálunk, boldogabbá teszi az embereket.

A TMW után sokfele koncerteztetek a Balti államokban és felléptetek az Eurosonic fesztiválon is. Ezek a koncertek mit hoztak számotokra?

Rengeteg kapcsolatot egész Európában. A TMW koncerteknek köszönhetően most többet tudunk turnézni és jó néhány országban vannak munkakapcsolataink.

Szinte egyidősek vagytok a TMW-vel, ami szintén naggyá vált az évek során. Milyen volt a zeneipar Észtországban, amikor megalapítottátok a zenekart és hogyan változott azóta?

A TMW nagy hatást gyakorol a zeneiparunkra. Rengeteg zenekar, mint az Ewert & The Two Dragons, Iiris, Odd Hugo, Frankie Animal, Mari Kalkun, Trad Attack nagyrészt profitált a TMW által létrehozott kapcsolatokkal. A TMW-nek köszönhetően a zenészek és a menedzserek rengeteg zeneipari emberrel találkozhatnak és találhatnak partnerekre ( lemez kiadókra, ügynökségekre, zeneműkiadókra, promóterekre) a világ minden pontjáról. Az észt piac nagyon kicsi, hiszen a lakosság is az (1,3 millió csupán), szóval sok banda egyből azon gondolkozik, hogy külföldön játsszon. A TMW létrehozott egy platformot ezeknek a zenekaroknak, hogy képesek legyenek haladni, játszhassanak Finnországban vagy találjanak egy nemzetközi koncertszervezőt.

Az Éneklő Forradalomnak van érezhető hatása a zenéteken vagy a zeneiparotokon?

Nem hinném, hogy ennek hatása van a zenénkre. Az Éneklő Forradalom sokkal inkább egy háttérben lévő sajátosság számunkra  -  kulturális örökségünk és alapunk.

Miért jelentkeztetek az Eesti Laulba? (Az Eesti Laul az észtek eurovíziós válogatója –szerk.)

Az Eesti Laul valószínűleg a legnagyobb zenei tévé műsor Észtországan. Ez egy nagyszerű felület arra, hogy szélesebb közönséghez is eljutassuk a zenénket. Reméljük ezáltal lesznek új rajongóink Észtországból és külföldről is…

Mik a terveitek 2015-re?

A fő célunk az, hogy minél több különböző országban játszhassunk és megpróbáljunk összehozni egy jó turnét a zenekar számára. Szeretnénk úton lenni a hét minden napján, 24 órában, szóval mindig törekszünk arra, hogy új helyeket és promótereket találjunk. Év végén pedig valószínűleg elkezdünk új számokkal demózni. A célunk az, hogy 2016-ban új felvétellel jöjjünk ki – szóval a vonat mindig tovább gördül.


interjú rock elephants from neptune



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása