2015.01.28. 16:29 – Rácz Mihály

Folk és világzene télire

Ahogy már többször szóba hoztuk, két, minden nehezítő körülmény ellenére rendületlenül publikáló kiadó tevékenységén kívül alig láthatóan jelennek meg folk és világzenei lemezek, itt-ott legfeljebb váratlanul, valamint esetleg még saját kiadásban - és erre még a végén példát is említünk. Először két Gryllus CD-t, majd pedig néhány Fonóst választottunk – és többek közt párhuzamokat is találtunk, de erről később. A fenti címet nem kell persze túlgondolni, az alább tárgyalt lemezek mostanában jöttek ki ugyan – legtöbbjük 2014 utolsó heteiben -, de piaci-kereskedelmi okokon kívül nem sok egyéb köti őket a téli időszakhoz. Viszont képesek arra, hogy feledtessék a hideg és szürke hétköznapokat, ez felütésnek elég is.

Pillanatok alatt éri ezt el Nyeső Mari, aki a Hagyj szabadon című új, negyedik lemezén olyasféle áradást valósít meg hangjával, szívével, kitárt szárnyaival, hogy a társaságában esély nyílik az elröppenésre - és ha már vele sem, talán mással sem. Ez persze ízlés dolga, tudom, mégis azt kell, hogy mondjam, a lehetőség Nyeső Mari zenéjével valóban adott egy kis szökésre a kötések világából. Első, címadó dalával, aminek alcímében vállalja, hogy Eső vagyok, már be is juthatunk belső lényébe, de mélyen, és onnan nem érdemes rögvest kimenekülni. Elsősorban, mert nem akar erővel ott tartani, az ő fogsága ráadásul édes melegség. Nyeső Mari világa ugyanis napsütötte, tarka, apróságokkal teli, játékos, az ember teljességét átjáró és folyékony valósággá áll össze. Persze szó nincs arról, hogy ne lenne néha éppen ezért akár megrázó is, gondoljon erről Ő maga akármit. Épp olvastam minap egy rajongói facebook bejegyzésben, hogy az illető hölgy elsírta magát a Nap és Hold szövegén, mire dalszerzőnk gyorsan hozzáfűzte: „Jaj ne! Sírni? Hát nem azért írtam én ezt! Inkább energiát szerettem volna sugározni ezzel a dallal, miként a Nap is teszi.” Így is van, miközben azért ilyen mondatokat hallhatunk benne: „Az Isten minket mért teremtett / ha nem lehetünk soha egyek / csak Teérted világítok / tűzből vagyok, Rád gondolok”. Máshol pedig így szól: „Most mikor a szerelmet már csak hetekben mérik / add, hogy ez a kis utolsó már kitartson az öröklétig”. Egyszerűnek tűnő, csak úgy valahonnan kiröppenőnek tetsző dalok sorjáznak, miközben egy önvallomásából kiderül, hogy sok-sok évig készülnek, csiszolódnak, és ha az ember tényleg meghallgatja és meghallja őket, elhiszi, amit erről a szerző vall: „Már sem elvenni belőlük, sem hozzátenni nem tudok egyikükhöz sem. Minden szó, hang, akkord számomra már a helyén van. Így szeretném hanglemezen megmutatni őket”. Hogy egyértelmű legyen: a hagyományos popzenei ráközelítés itt mit sem ér. Oly sok dalszerző vágyik szinte hiába arra, ami Marinak sikerült: szubtilis érzékenységű, csillanóan megszólaló, sokrétegű és akusztikus dalok születtek műfajok kiérlelt minőségeit új egységgé oldva, ahol a mesterséges definíciók értelmüket vesztik, és a lényeg még a tökélyre faragott zenén és szövegen is túlmutat: „Szavak, szavak, szavak, de a zene úgyis az Isten felé halad, halad, halad”.

Egészen más úton jár a Ferenczi György féle Rackajam, és azon az úton most hétmérföldest léptek. A lemez címe árulkodó: Rackák menni Amerika, vagyis a régi álmot megvalósítandó, elzarándokoltak az amerikai rock és blues egyik őshazájába, Nashville-be. Nagyjából innen indult a rockandroll, itt készítette legjobb felvételeit Elvis és Ray Charles is. „Meg kellett tudjuk, milyen érzés itt megcsinálni egy lemezt. Hát ilyen…” - írja a kísérőfüzetben Ferenczi, és arra is kitér, hogy náluk a lemezek általában kiindulási alapok, a dalok rendszerint utána kezdik élni az életüket. Ez alól van pár kivétel, mint például ez a lemez, ami végre azt tudja hangulatában, amit egy élő koncert. Egyértelműen nem úgy van összerakva, mint amire általában hajtanak a rockbandák, kivikszolva, vastagra keverve, hogy mindenkit földbe döngöljön, itt tényleg szinte várná az ember a közönségzajt, és minden egyéb esetlegességet, de ezeket más módon meg is kapjuk. Például a cajon nevű ütőhangszert ritkán sikerül ilyen valódira keverni, de ez a többi hangszerre és Ferenczi hangjára is áll: egyszerre szól szépen és koszosan, minden mindennel összeér, és barátságosan ölelkezik – a helyi hangmérnökök ilyen ráérzés és munka után érthetően a produkció részeseinek tekinthetők. Az eredményt hallva helyes döntés volt egyszerre, nem pedig részenként és hangszerenként feljátszani az egészet. Valójában Rackajam best ofról beszélhetünk, de nem elsősorban azért, mert a dalok jó részét már ismerhetjük, hanem mert lemezről ilyen minőségben és ízzel biztosan nem. Jól mondja Szabó Attila a bookletes ajánlójában: „Gyuri annak idején úgy indult, hogy az amerikai zenét kereste itt Magyarországon, végül Nashville-ben találta meg a magyart…” Csont nélkül és magasan az eddigi legjobb Rackajam lemez.

Bár most áttérünk Fonós kiadványokra, a Rackák még kétszer szóba kerülnek közreműködőként. Elsőként a Csík zenekarból megismert, és abban is jócskán a főszereplők közt említhető Szabó Attila prímás, gitáros, énekes és a feldolgozások nagy részéért felelős dalszerzőé a terep, aki most szintén régi vágyát kielégítendő a beszédes Második Műszak nevű, de egyébként friss bandájával hozta össze cím nélküli debütálását. Ez a régi vágy természetesen a rockandroll - mint olyan. Ehhez nem is kéne egyébként mit hozzáfűzni, az ember berakja a lemezt és feldübörög a rockabilly nyitány, a Mama vegyél… - és már az első taktusok mindent elárulnak a zeneiségről, a hangulatról, és a hozzáállásról. De talán elsősorban az élvezetről, amit ez az egész történet a muzsikusoknak okozhatott. Itt nyilván nem a zenei kihívásokon volt a hangsúly, ezek a muzsikusok akár álmukban is hibátlanul lefogják ezeket a hangokat és akkordokat, és ugyanilyen ízzel, vidáman eltolják a szólóikat. De ennél persze többet is tesznek, például úgy oldják bele mindazt amit a népzenéről univerzálisan tudnak, hogy csak akkor tűnik fel, ha direkt hallani akarjuk – vagyis ha valahogyan kivonnánk belőle a folkos elemeket, akkor derülne ki, mennyit hozzátesz az összhatáshoz. A hattagú zenekarból négyen a Csíkban is együtt zenélnek (Barcza Zsolt, Bartók József, Makó Péter és Szabó Attila), Mihalik Ábel dobos a Kiscsillagból, Pintér Zsolt mandolinos-gitáros pedig a Rackajamból érkezett második műszakot lehúzni. Ezenkívül Ferenczi György, Mező Misi és Presser Gábor is közreműködik pár számban, de nem a dolog supergroup jellege a lényeg, és még csak nem is a Kispál, LGT, Brian Setzer, vagy Elvis feldolgozások, mert lazán a legjobbak Szabó Attila saját számai. És egyáltalán, ahogy el vannak eresztve hangulatilag ezek a dalok, például a pont nem is annyira rockos menetek: ilyen szenzációs korhangulat idéző az Ikarusz, és a Szürke dal. Amilyen élvezetes rockandroll ez az anyag, simán elbírna viszont egy kis plusz „koszosságot”, lehet, hogy ezt is el kéne vinni Nashville-be.

Nagyszabású történet, jellegéből is adódóan a Csík zenekart vezető Csík János első szólólemeze, az Úgy élni, mint a fák. Albumnyi keretek közt meséli el benne mindazt, amit muzsikusként és kultúremberként megtanult élete első 50 évében. Ez az 50 év rá is került a borítóra, és így a történet részévé vált, persze nem direktben kibeszélve, itt ilyen olcsó húzások szóba sem jöhettek. Mint ahogy már ismert és máskor fel- és elhasznált dolgok sem. Ezzel együtt természetesen Csík János hangja, modora, játékstílusa régi ismerős, ez a megnyugtató hangzó és lelki környezet szükséges is, hogy bejárjuk vele azt az utat, amit meg szeretne mutatni magából. Itt elsősorban persze a népzenei, azaz folklór nyelvezet a nyerő, és amikor ettől némileg elszakadunk személyes hangvételű saját és társszerzőkkel jegyzett dalok révén, akkor is abban a jellegzetes világban maradunk, ahol nincsenek éles határok a különböző dolgok, rezdülések, történetek, sorsok és megélések közt, ahol úgymond minden népzene. Valójában nem is lehet más, Csík János életének történetei ilyen eszköztárral fejezhetők ki, minden egyéb hiteltelen lenne, lényegétől szakítanák el. Értelemszerűen az album szerkezetileg hatalmas időket és tereket fog át, ez zeneileg és szövegekben is kifejezésre kerül, amibe belefér a próza ugyanúgy, mint a hosszabb instrumentális talpalávaló. Ehhez az összegző, sőt ünnepi albumhoz, hogy minden a legmagasabb minőségben legyen elmesélve, szükség volt a legkedvesebb muzsikusbarátokra, természetesen a teljes Csík zenekar közreműködik, aztán többek közt Dresch Mihály, Pál István „Szalonna”, Presser Gábor és egy dalban a teljes Frenczi György vezette Rackajam zenekar. A külcsín is a tartalomhoz illő, könyvformátumú albumában remek a képanyag és a szövegek, sőt még a szerző kedvenc receptjét is megkapjuk bőséges magyarázattal és háttértörténettel. Ritka megnyugtató album, simán elhiteti, hogy érdemes ötven évet végigcsinálni – a miénket is, még ha nem is tudjuk örömeinket és bánatainkat ilyen mesés formában elregélni. Remélem, a folytatásra nem kell újabb ötven évet várni. És nem csak azért, mert valószínűleg nincs is rá annyink…

Mindezzel együtt a megszállott kortárs/világzenés rajongókat sejthetően jobban lázba hozza a két új megjelenésű Lajkó Félix lemez. Bár, mire ez a cikk kijön, a valódi rajongók már nyilván képbe kerültek. Engem kicsit meglepett, hogy egymásra lett terhelve két ilyen fontos megjelenés, végül is azonban a régi értelemben vett lemezpiac már úgyis elillant, ki tudja. Az igen puritán, de hatásos fehér borítós album hegedűre és zongorára hangszerelt duólemez: Lajkó Félix & Balázs János: Jelszó. Igen nagy utat jár be együtt a két muzsikus, de ez nem is lenne működőképes másképp. Másként hallgatóként sem működik, csak nekibátorodva, beleélve, minden egyebet félretéve közben, sőt átadva neki az irányítást. Ez persze bizalmat kíván, hogy meglesz az, amiért befizettünk erre a korántsem könnyű menetre, de ha ez megvan, akkor, ahogy mondani szokás, meghálálja magát. Még így is többesélyes a dolog, és nem is hatódtam meg minden pillanatán, de amikor igen, akkor bődületes a hatás. Ha egységben nézzük, úgy középtájon megvan a katarzis, A madárnak hosszú repülése csúcspontnak tetszik, vagy inkább fennsíkra vezet, mert rögtön utána a Kétség mélyebbre szalad, de ez jól is van így, először a magasságokat szokjuk, majd könnyebben bírjuk a mélységi mámort. Persze, az ember azt hinné, mindig ugyanúgy működik, legalábbis nagyjából, de nem, van benne valami állandó változékonyság, és ezt a paradoxont minden meghallgatásnál be is bizonyítja. Ritka hatásfokkal. Ha már szóba került a Madárnak című szerzemény, a másik lemez ezzel a szerzeménnyel indul, és milyen jól teszi. Nem csak a felütés ereje végett, hanem azért is, mert így kiderül, hogy mégis csak érdemes volt ikerlemezben gondolkozni. Itt a csillagos ég sötétje a képi megjelenés, és Lajkó Félix játéka köré a Budafoki Dohnányi Zenekar sző egészen meglepő és megejtő hangulatú világokat. Olyannyira, hogy először nem is értettem, amit hallok, inkább csak éreztem, többször előkaptam a borítót, hogy segítséget leljek, de abban hiába, nyilván nem véletlen a szűkszavúság. Talán elég is csak a cím: Végtelen. A muzsika viszont minden, csak nem szűkszavú, Lajkó száguldó és egyébként sem visszafogottságáról ismert játékstílusa ezzel a nagyzenekarral megeresztve olyan, mintha minden érzelmi és hangsúlybeli pillanat megkapná a maga vizuális megerősítését. Hogy filmes hasonlattal éljek, amit a hegedű és néha a citera játszik, az a kép, és a Dohnányi zenekar adja hozzá a filmzenét. A filmzenés jelleg eleve nagyon erősen jelen van, néha egészen giccshatárig, de simán belefér, mert semmiféle modernség nem veszélyeztet, régi korok filmjeit pörgeti bennem, nagy klasszikus beállítások idéződnek meg, és nem is mindig technicolorban. Egyébként ismert dalok új verziói kerültek a lemezre, olyanok, mint a Csárdás, a Bokorból, az El Cavillo, vagy a Mező. Ez az album, akárcsak kétpetéjű ikertársa, nem elsőre adja ki lényegét, mélyen és komolyan bele lehet szeretni, de ehhez is kell a bizalom, és az, hogy önként, dalolva vetkőzzük le prekoncepcióinkat és elvárásainkat. Egyrészt megéri, másrészt pedig úgyis csak terhünkre van az új világok felfedezésében.

A végére a Khamoro Budapest Band maradt, ők most saját kezükbe vették a kiadás dolgait, sőt az egész produkciót az elejétől a végéig. Első két lemezük még a Fonónál jött ki (Lingara, Romano Rat), ez a harmadik ráadásul már magyar címmel: Barnuljunk Együtt. Ez a húzás is jelzi, hogy egyre egyértelműbben fejezik ki magukat, minden lépésük mögött komoly munka és megfontolás állhat. A Khamoro Napot jelent, és őket hallgatva, nem ideológia és üzenet árad felénk, hanem tényleg valami fénylő minőség, egészen kerek ez a történet még akkor is, ha lehántjuk róla az összes külső réteget. A cím maga is több megközelítést kínál, az egymás mellett élés komoly témája humorban oldódik fel, és ilyesmiből van bőven az eddigieknél jóval több magyar nyelvű szövegekben is. Bár a teljes magyarországi cigány folklórból gyűjtenek, sőt még balkáni ízek is felismerhetők, de a legfontosabb alapot Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, azon belül is Nagyecsed néphagyománya adja. Azért is nagy öröm, hogy ebben a Khamoro otthon van, mert vészesen megfogyatkoztak az utóbbi években a hagyományőrző bandák, legalábbis azok, amelyek nem engednek a popzenei érvényesülés talmi csábításának. A Khamoro egyébként már az elején sem nulláról indult, a zenekarvezető, Farkas Zsolt többek közt a Kalyi Jagban szocializálódott táncosként és derbukásként, saját bandájában pedig a ritmushangszerek mellett gitározik és szájbőgőzik is, valamint a feldolgozások és az új szerzemények jelentős része is hozzá köthető. A dalszerzésbe hűséges énekes-muzsikustársai közül Frigur Róbert Boby és Balogh Gusztáv Csompi is beszálltak, rajtuk kívül még Gáspár Kálmán Leon cimbalmos és Zsandár Rinkó Gábor nagybőgős a tagjai a zenekarnak. A Khamoro már az elején kivételesen élvezetesen játszó bandának számított, ezer színnel, ötlettel, játékossággal, egymásnak felelgető vokálokkal, szájbőgőkkel, erőteljes és organikus hangzással. Most harmadjára pedig tovább érett a dolog, megtanulták a legfontosabb leckét: a kevesebb szinte mindig több, azaz játékidőben, dalhosszban, hangszerszólókban mértéktartók, az egész album pont annyi, hogy örömet okozzon, és beindítson. Műfaji gyöngyszem.


folk világzene ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.