2015.02.04. 09:19 – -dj-

Slipknot-lemezek a legrosszabbtól a legjobbig

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

slipknot-2014-new-masks.jpg

A Slipknot jelenlegi, megtörhetetlennek látszó népszerűségét úgy érte el, hogy valójában nem volt egy termékeny zenekar. 1995-ös alakulásuk után mindössze öt lemezt jelentettek meg. Persze mondjuk a Tool lassított lépteihez ez nem érhet fel, de az biztos, hogy az utóbbi pár év történései erősen hátráltatták a zenekart. Nem először ugyan, de most is felmerült, hogy nem lesz már többet sem lemez, sem koncert. Aztán lett, és ahogy mindig, most is arról vitatkozik mindenki, hogy hol lehet elhelyezni a diszkográfiában. Mi teszünk egy próbát, sőt, az összes lemezt rakjuk sorba így, a budapesti koncert előtt egy nappal. Legalul pedig bárki megszavazhatja a legjobb Slipknot-lemezt.

5. Slipknot (1999)

slipknot_big.jpg

Tipikus első lemez. Nem elég erős a hangzás, nem elég erősek a dalok, de a lendület, az elképzelés kristálytiszta: velős metálzenét játszani, amivel koncerten lehet szakítani. A zenekar itt még sokszor céltalanul csapongott. A maszkos körítés, és persze az a néhány sláger be tudta indítani a marketing gépezetet, de a tartalom még nem volt elegendő.

4. All Hope Is Gone (2008)

allhopeisgone.jpg

A zenekar egy helyben toporgó lemeze. Olyan, mintha csak el akarták volna bliccelni a dolgot. Minden benne van, amitől szeretik a Slipknotot, de valahogy nem működik. Nem tudtak dönteni, hogy az Iowa zordságát, vagy a Vol 3. letisztultságát viszik tovább. Ez lett belőle. Nem a céltalanságnak köszönhető, de a zenekar ezután állt le cirka két évre, és az idei lemezig legfeljebb pár koncerten lehetett velük találkozni.

3. .5: The Gray Chapter (2014)

5thegraychapter.jpg

A visszatérő lemez, egy megfontolt ütés. Érezhető, hogy majdhogynem egy ember, Jim Root gitáros elképzelései szerint készült. Van itt is üresjárat, de néhány szám annyira jó, hogy a korábbi slágerek mellé is simán befér. Root meglepődött, hogy a Custer a lemez egyik legnépszerűbb dala, pedig ez nem csoda. Itt érezni, hogy mennyit fejlődött a zenekar, miközben megőrizte arcát.

2. Iowa (2001)

iowa.jpg

A zenekar talán legnépszerűbb lemeze, nem véletlenül. Zord, fenyegető, de közben fogós is. A Slipknot rajongótábora egyértelműen a fiatalabb srácokból, lányokból áll. Nekik ez a lemez olyan, mint egy másik korosztálynak a Nevermind. Nem minden hangulatban talál be, de ha ráérez az ember, akkor megérti, hogy a Slipknot maszkjai mögött nem csak a hatásvadászat rejtőzik.

1. Vol. 3: (The Subliminal Verses) (2004)

20090801195735_slipknot_vol_3.jpg

Dicsértük az Iowát, de a Slipknot életműben a Vol. 3: (The Subliminal Verses) a legegységesebb, legerősebb lemez. Egy olyan metállemez, amit egyszer mindenkinek hallania kell – legalább a hangzása miatt. Lemezre ilyen pusztító, de mégis kristálytiszta gitárhangzást maximum a Slayer képes préselni. A dalok itt egységesek, az elképzelések tiszták, nincs sallang. A Duality pedig az egyik legnagyobb metálsláger.


lista metál slipknot



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása