Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Régi hagyományát élesztette fel a köztévé azzal, hogy elkészítette az Egynyári kaland című ifjúsági sorozatot, ami egy frissen érettségizett fiatal társaság nyári, balatoni élményeit mutatja be, és aminek már a harmadik részét láthatjátok vasárnap este a Dunán. A sorozat a maga műfajában teljesen rendben van (bővebben itt lehet róla olvasni), a Lángolón pedig azért érdekes, mert filmzenéjét az Intim Torna Illegál frontembere, Dorogi Péter, és Balázs Ádám, az Amerikából hazaköltözött filmzeneszerző együtt készítette. Ők meséltek nekünk magukról, az Örökké című főcímdalról, és a Balatonról.
Ádám, a zeneszerzői karriered nagyrészt az Egyesült Államokhoz kötődik. Mi hozott téged haza?
Balázs Ádám: Ennek elsősorban személyes, családi okai vannak. Az tény, hogy Amerikában kezdtem el komolyabban foglalkozni a filmzenéléssel, ott indult be a karrierem. Aztán született két gyermekem, akik nem beszéltek rendesen magyarul, és valahogy úgy éreztük szülőként, hogy a mi felelősségünk, hogy megismertessük őket a magyar nyelvvel. Úgy hozta az élet, hogy elég sokat dolgozom még amerikai és európai produkciókon is, de a bázis jelen pillanatban Magyarországon van.
Számodra miben különbözik leginkább a hollywoodi és a magyar filmes színtér?
BÁ: Hollywoodban a filmekhez általában több zene szükségeltetik, a magyar és az európai filmezés nem annyira zeneközpontú, mint az amerikai. Az amerikai filmekben teljesen megszokott az, hogy van egy beszélgetős jelenet, és alatta végig szól a zene, viszont a magyar filmekben ezt annyira nem szeretik. Itthon sokkal szikárabb a zenélés, sokkal kifinomultabb az az igény, hogy hol szerepeljen zene a filmekben. És azokon a munkákon, amiken eddig dolgoztam, ez látszik is.
Bartók Béla után te vagy ez első magyar zeneszerző, aki a Carnegie Hallban mutatta be új művét. Hogy történt ez?
BÁ: Ez egy nagyon szürreális történet, de hát gyakorlatilag az egész életem az. A konzulátus és az amerikai 56-os magyarok szövetsége kért fel arra 2006-ban, hogy írjak egy darabot a forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre. Szerettek volna egy eredeti zeneművet is rendelni, ami direkt az évfordulóra készül, és így a nagy klasszikusok mellé a plakátra odakerült az én nevem is. A mai napig nem hiszem el, mikor ránézek.
Hogyan ismerkedtetek meg egymással?
Dorogi Péter: Egy karácsonyi buliban találkoztunk először még évekkel ezelőtt, de akkor csak nagyon rövid időre. Aztán mikor kint turnéztunk a zenekarral Amerikában, találkoztunk Ádámmal, és fel is vettünk közösen egy számot a stúdiójában, ami baromi jó élmény volt. Kimentünk a teraszra, és szemben volt Snoop Dogg fellegvára, ahol éjjel-nappal gyártják a dalokat. Aztán amikor Ádám hazajött, akkor ő keresett meg, és egymásra is találtunk azonnal.
BÁ: Igen, azonos gondolkozásmódú, temperamentumú, érzelmi világú emberek vagyunk, úgyhogy nagyon jó barátok lettünk már azelőtt is, hogy együtt dolgoztunk volna. Én elkezdtem járni a zenekar koncertjeire, és rájöttem, hogy az Intim Torna Illegál egy nagyon jó zenekar, teljesen odateszik magukat a színpadon, megélik az egészet, és keményen dolgoznak. Emellett a számok is nagyon jók, és van egy erős törzsközönségük, ami mindezt nagyra értékeli.
Mit tudtok mesélni az Egynyári kaland előtti közös munkáitokról?
BÁ: Szerettem volna ötvözni a filmzenét Peti szövegeivel, képi- és dallamvilágával, így zenéltünk már együtt korábban is. Van két-három dalunk, amik nincsenek kiadva, de nagyon büszke vagyok rájuk. Tehát megtapasztaltuk már, hogy bár nem élesben, de nagyon jól tudtunk együtt zenélni, és egymásnak ötleteket adni. Aztán dolgoztunk együtt az Utóélet filmzenéjén is.
DP: Igen, az nagyon jó volt. Ádám megírt mindent, én meg feljátszottam hozzá a pengetős hangszereket éjjel, reggel hatkor végeztünk. Ádám zenéiben rengeteg hangszer van, például egy bendzsót is kellett szereznem valahonnan, amiért egy csomót kellett telefonálgatnom. A quimbysek végül azt mondták, hogy a menedzserüket kérdezzem meg, ő pedig a Száz Folk Celsius bendzsósához irányított engem. Tőle meg is kaptam az Amerikából hozott hangszerét, ami nagyon jól szólt, de ukulelén is játszottam például a felvételen. Korábban egyébként még nem is vettem részt filmzenélésben, vagy talán csak egyszer, és nekem nagyon új volt, hogy alapból teljes csend van egy jelenet alatt. Aztán mikor alátettük a zenét, attól teljesen feléledt a film.
Ezek után pedig jött is a felkérés?
BÁ: Igen, a sorozatot készítő produkciós céggel már több projektben is dolgoztam. Amikor az Egynyári Kalandra felkértek, és elmondták a briefet, akkor én azonnal arra gondoltam, hogy ezt most nem egyedül szeretném csinálni, és úgy éreztem, hogy a produkciónak az lesz a legjobb, ha nem ülök rá, hanem más is beleteszi az energiáit. Máskor is, mikor felkérnek valamire, akkor mindig önzetlen módon, a produkció érdekében szoktam gondolkodni. Egyértelmű volt, hogy Petivel fogom csinálni, és nagyon élveztük is a közös munkát. Elsőként kellett egy főcímzene, de olyan számot szerettünk volna, ami először befut a rádióban, és csak aztán jelenik meg majd a sorozatban. Szerencsére így is lett, felkapták a rádiók az Örökkét, a Class és a Petőfi is szeptember óta játssza. A Classon három hónapig még a top40-ben is benne volt.
Hogyan született a dal?
BÁ: Lementünk a Balatonra a forgatásra, és magunkba szívtuk az ottani légkört. Volt egy nagyon jó napunk, amin találkoztunk a sorozat nagyon helyes, nyitott és friss fiatal színészeivel, kiültünk a partra, ettünk egy jót, fröccsözgettünk, és így összejöttek a dolgok. Peti konkrétan szárszói, balatoni srác, és nekem is a fél nyaram gyerekkorom óta mindig a Balatonhoz kötődött, ráadásul pont Balatonfüred környékéhez, így ismertem a forgatási helyszíneket is. Amikor leülsz, és írsz egy dalt, akkor még nem tudod, hogy mi lesz belőle, de hála Istennek elégedettek vagyunk az eredménnyel. A szám alapja egyébként tizenöt perc alatt készült el. Peti bedugta a gitárt, én leültem a rhodeshoz, és elkezdtünk jammelni. A dobokkal is én szórakozgattam, kitaláltuk az akkordkört, utána Peti feljátszotta a basszust a Sanyitól (a zenekar basszusgitárosa - a szerk.) kölcsönkapott gitáron, és így meg is lett az alap, a zenekar meg azóta is játssza. A szöveget pedig Peti írta.
Nektek is vannak hasonló, érettségi utáni balatoni élményeitek?
DP: Én háromévesen kerültem a Balatonra, és egyetemista koromig ott is éltem télen-nyáron. Télen a Balaton nagyon lassú, nagyon depresszív, abszolút benne van a nihil. Én nem is értem, hogy József Attilát miért oda vitték szanatóriumba, szerintem az volt az utolsó csepp a pohárban. Nyáron viszont pont az ellenkezőjét éli meg az ember. A balatoniak hamarabb is nőnek fel, mert a fiatalok általában már mind dolgoznak a különböző vendéglátóegységekben. Már tizenhárom éves korodtól kezdve megismerkedsz egy csomó emberrel, jönnek a nyaralók, akik hetente-kéthetente váltják egymást, és mind úgy jönnek le, hogy végig bulizni akarnak. Te viszont az összes két hetet végigcsinálod velük. Ezt így megy végig a szezon alatt, ami ma már csak hat-nyolc hét, de régen június elejétől szeptember közepéig tartott. Olyan fiatalok is voltak, akik hozzánk jöttek dolgozni – én voltam tizennégy körül, ők tizennyolc-tizenkilenc évesek, és néztem, hogy mit csinálnak egymással. Rengeteg kapcsolat is született a balatoniak és a vendégek között, persze inkább rövidtávúak. Így tehát annyi sztori volt a fejemben, amennyit gyakorlatilag nem is lehetett egy dalba mind belesűríteni.
BÁ: Úgy érzem, hogy a művészetben valahogy azok a dolgok működnek a legjobban, azok érintenek meg leginkább, amikre azt mondod, hogy „ezt én is csinálhattam volna”, vagy „ez velem is megtörtént”, vagy „ezt én is pont így mondanám”. Valahogy ez benne van ebben a dalban is.
Péter, milyen volt neked filmzenét készíteni?
DP: Maga a dalírás ugyanúgy jammeléssel kezdődik, vagy úgy, hogy kipattan az ember fejéből valami. Mondjuk úgy, hogy ahogy itt ülünk, már járna a fejemben valami, ezért elővenném a telefonomat, és mindenkit megsértve felénekelném a dal refrénjét. Az nagyon fontos, hogy miről szól a dal, ha ez megvan, akkor az ember már köréírja a többi dolgot. Egyébként az az érdekes, hogy az Örökké még azelőtt született, hogy elkészült volna a sorozat. Csak két jelenetet láttunk a forgatáson, úgyhogy teljesen a mi történeteinkből raktuk össze az egészet, meg abból, amit a producer mondott, de az is annyi volt, hogy érettségi után lejönnek a fiatalok a Balatonra, és próbálnak valahogy boldogulni és szerelmet találni. És aztán utána jött a másik rész, amikor már elkészült a sorozat, és ahhoz írtuk a zenét. Na, az teljesen más. Ott Ádám szaktudása nagyon kellett, én gyakorlatilag zöldfülű voltam. A filmzene alkalmazott zene, de közben mégis valahogy egyedinek kell lennie. De hát Ádám ebben nagyon jó, és számomra nagy mázli, hogy ő vitt bele engem ebbe a világba, akit a legjobbnak tartok benne.
Szerinted mit hozhat a sorozat a zenekarnak?
DP: Én azt láttam, ahogy néztem a kommenteket a YouTube-on, hogy rengeteg új hallgatója lett a dalnak. Sokan írták be, hogy hallották a dalt a sorozatban, látták a stáblistán, hogy Intim Torna Illegál, majd rákerestek, és meghallgatták itt is. Azóta látszik, hogy megint naponta húsz-harmincezrével megy föl a számláló. Sok érdeklődést vonz a sorozat hozzánk is.
Tervezünk hasonló együttműködést még a jövőben?
BÁ: Igen, lesz következő fejezetünk, de ez egyelőre még nem publikus. Majd hamarosan…
A címlapfotó Bara Szilvia, a Balázs Ádámról készült pedig Tihanyi-Knausz Tamara alkotása.
