Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Annyira szép emlékként él bennem a tavalyi bátorkeszi Kispál-koncert, hogy visszaolvasva kicsit meg is lepődtem, hogy nem színes lufik között lebegő éljenzést, hanem viszonylag realista beszámolót írtam róla. Hát igen, az emlékek megszépülnek, és most, egy évvel később ezzel az egyébként valóban nagyon jó koncertről élő még szebb emlékkel kellett versenyeznie a második bátorkeszi Kispál-koncertnek. Győznie nem sikerült, de remény azért van rá, hogy Orfűn ez is összejön majd. (Fotók: Sarkadi Bálint/JéPicture)
Pár pontban összeszedem a lényeget a lusták számára:
- A fesztivál kicsit kevésbé családias, mint tavaly, de eszméletlen sok embert vonzott
- A felvidéki borok még mindig finomak, főleg a gyümölcsösek, meg a zöld veltelini
- A koncertből kb. a kétharmadáig eléggé hiányzott a lélek, aztán viszont nagyszerű volt
Ezek közül persze az utolsó pont a legfontosabb, de azért jöjjön most pár szó a körülményekről. Szóval úgy néz ki, hogy többek között a masszív médiakampány hatására az emberek felfedezték maguknak Bátorkeszit, és a tavaly is tisztességes létszámra egy hatalmasat dobtak rá. Ezt olyan dolgokból lehetett látni például, mint hogy este hétkor a kijelölt helyen nem lehetett olyan kis zsetont kapni, amiért a fesztiválon bort lehetett venni. Nekem végül Kovács Attila kollégámtól (beszámolója lentebb) sikerült, aki épp visszaváltani indult a saját zsetonjait, mikor én csalódottan sétáltam el a pulttól.
Idén áthelyezték a nagyszínpadot is, ami egy hasonló lejtős rét elé került, mint Orfűn. Az pedig szépen meg is telt a koncert kezdetére, szerintem ötezren legalább lehettünk. A nagy tömeg viszont egy kicsit elvette a hely családias, a Kispál szempontjából pedig exkluzív hangulatát. Idén nem éreztem azt, hogy azon kevesek között vagyok, aki már Orfű előtt látja az idei műsort, merthogy egyáltalán nem voltunk kevesen. Még akkor is, ha szerintem voltak bőven, akik nem is a Kispál miatt jöttek, csak kihozták a családot gasztrofesztiválozni.
Közülük persze sokan ott voltak a közönségben, de én valahogy úgy érzem, hogy ők nem élvezhették annyira a koncertet. Méghozzá azért, mert hiába volt jó szám szinte az összes, ami elhangzott, az előadásmód most valahogy nem volt annyira magával ragadó. Sokszor úgy látszott a zenekaron, amiben egyébként ezúttal Mihalik Ábel dobolt, és ismét szerepelt háttérzenészként Császár Gergely, mintha egy kicsit rutinból játszanák a dalokat, még ha egyébként lelkesnek is tűntek. Aztán nem tudom, az is lehet, hogy velem volt a baj, mégis hiába jöttek egymás után az egyébként tényleg jobbnál jobb számok, annyira nem élveztem, hogy újra élőben hallom őket.
Aztán a Minden száj nyitva áll közben hirtelen helyreállt a világ rendje, megjött az érzés, a varázs, vagy nem is tudom, minek nevezzem, és meg is maradt a koncert végéig. Igazából eddigre már tényleg sok szám lement, de szerencsére jó pár még hátra is volt, a Kinn állok a ház előtt és a Tegyetek el befőttet! felhasználásával készült egyveleg pedig egyértelműen a koncert csúcspontja volt.
Bár az idei év tematikája az 1994 és 1998 között született négy album, a zenekar azért eljátszotta a Zsákmányállatot is, ami szintén nagyon jól sült el, a közönségnek talán ez a dal tetszett a legjobban. Ekkor felmerült bennem, hogy a tavalyi bátorkeszi koncert talán azért tetszett jobban, mert a kezdeti lemezek dalai jobbak, de azért így visszagondolva nem hiszem, hogy erről lenne szó. Inkább csak valahogy ez most így sikerült: nem rosszul, de azért messze nem tökéletesen. Aztán ha az orfűi koncert olyan lesz, mint ennek az utolsó harmada, akkor tényleg minden száj nyitva áll majd.
A YouTube-on találtam egy nem is olyan rossz minőségű videót, amin pont a Minden száj nyitva áll látható, köszönet érte Vass Szabolcsnak!
És most ugyanez egy metálos szemével:
Nebassz, Kispál nem cigizik gitározás közben! Hát ez a zenekar is jobb volt régen, pedig akkor nem is szerettem őket. Valami ilyesmi futott át az agyamon a koncert kezdetén, hiszen egy valamire való metálos hogyan is értékelhetné azt hülye nevű, hülye szövegeket éneklő zenekart, amit középsuliban az úgymond alteros csajok hallgattak?! Méghogy van élet a MetalZone MT2 torzítón túl is?! Mesebeszéd.
Az alteros lányok és fiúk közben anyukák és apukák lettek, és harmincas éveim közepére már én sem térdelek egész nap az Iron Maiden/Slayer/Morbid Angel szentháromság felé fordított imazsámolyon. Puhulok, mondják a metálos haverok. Persze egy fesztivál még manapság is kihívás, pláne ha bor, így amikor a koncert elején felverekszem magam egy padra, hogy lássak valamit, kissé már kapatosan vigyorogva nézek végig a domboldalt elfoglaló tömegen. Úgy látom, mindenki itt van, aki idén már nem jut el Orfűre, és hát nem is lehetne jobb helyen. Kicsit olyan a hangulat, mintha valamelyik korai Hegyalja reinkarnálódna, amikor a délután fellépő bandákat teljes mértékben ignorálva borozgattál a városban, ismerkedtél a helyi gazdák terményeivel, aminek eredményeképpen a koncerten már mindenféle gátlás nélkül fogadtad el a cigit a melletted álló helyi erőtől, hogy aztán válogatás nélkül kínálgasd a környékeden állókat a helyben vásárolt italokból.
Furcsa hallgatni ezt a zenekart, hiszen vagy két évtizeden keresztül nem értettem, mit esznek rajtuk a barátaim. Manapság meg azt nem értem, mi bajom volt velük korábban. A Minden száj nyitva áll egymagában simán tud olyan mélységekbe hatolni, ahová a metálzenekarok jó része egész karrierje során nem jut el, az Apa, anya és a kígyó meg olyan megmagyarázhatatlan, szürreális dal, hogy torzított üvöltözéssel kiegészítve lazán lehetne kiadatlan Today Is The Day-szám.
A zenekar úgymond érett korszakát felelevenítő programot sikerült igazán jól összeválogatni, de őszintén szólva most magam sem tudom, hogy miről beszélek. Arra emlékszem, hogy a maga idejében a 0 óra 2 perc, a Ha az életben, meg a Szívrablás klipes dalok voltak, de hogy ezeken, meg a Kicsit szomorkáson kívül mi a fene számít slágernek náluk, arról fogalmam sincs. Jellemző persze, hogy a Csinibabás dalt kétszer is megidézik egy nagyjából félperces részlet erejéig, de teljes hosszában egyszer sem hangzik el a koncerten. És pont az ilyen típusú intelligens önreflexió teszi, hogy ez a zenekar képes volt jól korosodni.
Nincs feszülés, nincs bizonyítási kényszer, évente pár buli, vannak is meg nincsenek is, de a lényeg, hogy láthatóan élvezik, a közönség meg örül ennek, tehát mindenki jól jár. Nem tudhatom, hogy az idén műsoron lévő lemezek idején milyen koncerteket adott a Kispál, de én ezt a bulit elhittem, és láthatóan az a négy-ötezer ember is, aki ott volt tegnapelőtt. Utána még a csalánbokorba is jókedvűen estem be pisálás közben. (nihil_ak)
