2015.05.20. 13:13 – Rácz Mihály

Enyhébb vagy erősebb elhajlás - Tavaszi folklemezek és egyéb reménységek

uzginuver.jpg

A Fonó a tavaszi idényben elsősorban hagyományőrző népzenei indíttatású lemezekkel állt elő, ami érthető, hisz az éves legnagyobb seregszemlére, a Táncháztalálkozóra időzítettek, időzítenek. Azonban az alább tárgyalt lemezek sava-borsát pont a folklórtól való enyhébb vagy erősebb elkanyarodások adják. Itt a kiadó négy új lemeze okán mindenfélére találunk példát, de nem csak róluk lesz szó.

A népzenei lemezek jellemzően két fő csoportba sorolhatók. Vagy egy kiválasztott tájegységre koncentrálnak és azt járják körül, néha egészen a szabott táncrendek végigvezetésével, vagy pedig a népzenét az egész Kárpát-medencére értelmezve nyújtanak át egy csokorra valót a kedvencekből (a témát korábban már többször tárgyaltuk a Lángolón. Ifj. Fodor Sándor „Neti” Szegelet című lemeze az előzőre példa; hogy egyértelmű legyen a vezérfonal, a borítóra is rákerült, itt kizárólag kalotaszegi népzenét hallhatunk. Szerencsére nemcsak a táncházas közönség lett megcélozva, hanem széles merítésben az a felhalmozott tudás és tapasztalat is, amit a híres prímás, Neti Sanyi bácsi fiaként Ifj. Fodor Sándor képes megszólaltatni. Természetesen nem lehet könnyű dolga a ragyogó muzsikusapa nyomán megrengetni a világot, vagy legalább az ilyesmire érzékeny füleket és szíveket. De ne is bonyolódjunk részletekbe, mert bár aki kicsit is képben van népzenei ügyekben, nemigen ússza meg az összehasonlítgatást. És a lényeg természetesen az, hogy ifjabb Netinek sikerült-e valami érvényeset, maradandót, neadjisten kirobbanót alkotni. A magam részéről örömmel jelentem, a dolog jól sült el, a már középkorú ifjabb prímás valóban remek formában van, és ideje is volt, hogy letegye névjegyét. Az anyag érvényességét nem a műfaj megújítása adja, ezt nem is érdemes elvárni. Azonban vitán felül beljebb vagyunk egy lehengerlő kalotaszegi albummal, amelyen nincsenek üresjáratok, és tényleg jó hallgatni akár otthon, ültünkben is. Ezt elsősorban nem is a pörgős meneteknek köszönhetjük, sokkal inkább a kreatív és személyes hangulatú daloknak, a Zongorás, a Ketten, vagy az Apámnak hallatán érezhetjük át igazán a hagyományok valódi gazdagságát, hogy általuk az adott művészek képesek mások számára is átélhetően megfogalmazni emberi érzelmeket, tapasztalatokat, mélységeket és magasságokat. A zenei környezet nem kizárólag Ifj. Fodor Sándor érdeme, nagyszerű társa ezen a lenyűgöző utazáson Varga István „Kiscsipás” prímás, valamint még tizenkét kipróbált muzsikus, többek közt sok dalban a Buda Folk Band teljes legénysége.

Népzenei hangszerparkra és dallamkincsre alapozva épített fel egészen sajátosat és átütőt négy tapasztalt muzsikus Parasztünnep nevű bandájával. Hasonnevű lemezükön minden hang ott van, amit folklemezekről, és táncházakból ismerhetünk, a lényeg mégis az az íz, az az egyedi válogatás a folklórból, amitől az egész rendhagyóvá válik. Részleteiben is nagyszerű ez a muzsika, a dalok életre kelnek, megérintők, néha már egészen borzongatók, de kerek egészként is működnek – simán kedvet kaptam, hogy újraindítsam a lemezt. Már csak azért is, mert nyitódalként a Balaton természetes tónusaival, ötletkavalkádjával és eltalált rappelésével az egyik legjobb felütés, amit mostanában hallottam. Egyébként nehéz kiemelni bármelyiket is a hét dal közül, a kedvenceim mégis azok, ahol az ének is szerephez jut: a Rabnóta és a Vadkacsa azon kevés dalok közé sorolhatók, amelyek segítségével ki lehet lépni a hétköznapi tudatállapotból, és ebben az elemelkedettségben valami érvényeset élhetünk át az összemberi drámából. A lemez legfőbb érdeme a nagyszerű zenei és kompozíciós erények mellett az a természetes, minden műviségtől mentes hangzás, ami életre kelti és ritka őszintévé varázsolja ezt a vállalkozást. Brasnyó Antal brácsást a nagyközönség elsősorban Lajkó Félix gyakori partnereként ismerheti, Molnár Miklós az Ökrös együttes egykori prímása volt, Mester László hegedűs és brácsás, valamint Szabó Csobán Gergő nagybőgős számos népzenei produkció résztvevői (előbbi például a fenti Neti lemezen is közreműködik).

Az autentikus alapokra építő zenekarok új generációjának izgalmasabbik fele, bár a táncházas közegben is otthonosan mozog, albumait már inkább más műfajokkal vegyítve, sajátos arculatot kialakítva önti formába – az ilyesmit is jobb híján világzenének nevezzük, de ennek nincs komolyabb jelentősége. Itt a Lángolón is méltattuk már a legjobb új-folk bandákat, a Tárkány Művek, a RÉV, és a fentebb már említett Buda Folk Band is ide sorolható, most pedig a 2007-ben alakult, az Ez van! című második lemezével jelentkező Góbé zenekaron a sor. Náluk például a Buda Folk Banddel ellentétben a különböző műfaji oltványok egészen konkrét formát öltenek, gyakran és tetten érhetően karakteres blues, reggae, dzsessz és gitáros alter-folk zenébe szaladunk, miközben végig ott munkál a kárpát-medencei vonószene. Ez rendben is van így, ízes-színes világ az övék, tele friss megoldásokkal, de a hagyományos elemek sem hiányoznak – a dolog pedig attól működik igazán, hogy az arányérzékkel nincs probléma. Főleg egyben, albumként nézve tűnik fel, hogy jó dramaturgok, ám a dalok külön-külön is ügyesen hangszereltek és szépen íveltek. A Facebook-oldaluk egészséges és szerénytelen önképet mutat, úgy tűnik, bátran teszik a dolgukat: „Legszívesebben ilyen zenét hallgattunk volna. Mivel nem találtunk ilyet, ezért megcsináltuk mi.” De azzal is tisztában vannak, hogy az uniformizáló világunkban nem könnyű őket keretek közé lőni: „Produkciójuk népzenének nem elég autentikus, könnyűzenének folkos, a komolyzenei hatások miatt végképp besorolhatatlan.” – ez a bejegyzés jól reflektál korunk abszurditására: a kreatív és magukat vállaló alkotók bizonyos pontokon szinte mentegetőzni kénytelenek. De az is lehet, hogy inkább ifjonti lelkesültségről van szó, semmibe véve a skatulyákat. Inkább ez utóbbi legyen, a produkció megér még jó pár kört, és ha lehet, a következő lemezt élőben vegyék fel, vagy legalább keverjék kicsit koszosabbra, ahogy egy jó rockbandához dukál.

A nyilvánvaló tényezők mellett más út a Fokos zenekaré, nem kevésbé érvényes, és bizonyos nézőpontból meglepő lehet, de hagyományokhoz ragaszkodásuk a legkevésbé sem teszi őket idejétmúlttá. Sőt, a modern világban nagy szükség is van arra, hogy néhányan az autentikus utat járják és minél tisztábban adják vissza azt az ősi réteget, ami fontos mondanivalót hordoz a mában és a mának. A Fokos ezt nem csak ideologikusan vállalja fel, de saját egyéniségét érvényre is juttatja, így nem valami múzeumi folklóranyag született, ebben a zenében és kulturális rétegben megmerülve valahogy könnyebbnek, egyenesebbnek és tisztábbnak érezhetjük magunkat. A népzenének valóban van egy ilyen megtisztító hatása, átmos és feltölt, remek érzés, ahogy lesorjázza a műanyag világ sallangjait. A Fokos avatott az ilyesmiben: népzenész családokban felnőtt ifjakról van szó, amelyekben ügyeltek a neveltetésükre, a zenén túl az egyéb hagyományokra és a vallásgyakorlásra éppúgy, mint a nyelv helyes használatára. A fiatalok pedig felnőttek, és első körben le is tették névjegyüket a Kiskoromtól nagykoromig című debütálással. Az hallatszik, hogy vonósmuzsikával kezdték, rendesen meg is bírnak szólalni, előbb Csikós zenekar néven próbálkoztak, majd a vajdasági tamburamuzsika megtalálása után némileg átalakulva jött a Fokos. A tamburamuzsika sem maradt kizárólagos, van itt még felvidéki, magyarországi és erdélyi zene, és ezzel összegezhetjük is: ízes, ropogós anyag született, ott a helyük az élvonalban. Én magam is olyan egészségesnek éreztem magam tőle, mint utoljára kölyökkoromban.

Most magunk mögött hagyjuk kicsit a magyar népzenét, a belőle kialakult és kialakítható világzenét, mert az Úzgin Űver egészen másban érdekelt. Ez a közel huszonöt éves múltra visszatekintő történet - amit csak ritkán, olyan három-négy évente tarkítanak lemezek -, most egy furcsa állomáshoz érkezett. Rendes sorlemezt 2010-ben adtak ki utoljára, és a Bucka fel is került anno a toplistámra. Ez a nyugodtan hömpölygő, pszichedelikus, egyszerre gazdagon és mértékkel építkező és hangszerelt folyamatzene számtalan műfajból és metódusból merít, és van valami semmi máshoz nem hasonlíthat ősi rétege. Ez az elemeltség és a trendek semmibevétele külön is nagyon vonzóvá teszi, ráadásul a mélységekbe és megpróbáltatásokba való alászállás ilyen míves megszólalással percek alatt koncentrált figyelembe von. 2012 telén megjelent a különböző Dj-k által újragondolt ReBucka, most pedig nem egy új anyaggal álltak elő, hanem az előző évezredet záró 99 újrakiadásával, amelynek kiadásához a hasonló zenékre fókuszáló berlini The Lollipop Shop kiadó mutatott hajlandóságot (a Korai Öröm egy válogatása is szerepel a katalógusukban). Hogy miért ez a korábbi anyag lett újra kiadva? Nyilván azért, mert ez a lemez ritka jól sikerült és a korábbi kiadás már elfogyott, valamint – gondolom – a zenekar nem állt készen egy új album felvételére. Az Úzgin Űver évi pár koncertet ad, azokat is alig venni észre, pedig érdemes lenne rászánni az időt lemezre, koncertre, mert a kivételes élmény garantált. Most, hogy az újramasterelt verziót bömböltetem, egyrészt minden ismerős – ezek szerint jó sokszor meghallgattam annak idején az első kiadást –, másrészt pedig olyan rétegek bukkannak elő, amiket eddig nem érzékeltem. Különösen a fúvósok és a szokatlan gitártémák találtak most be, és az időutazásos élmény mellett feltűnő, hogy mennyire telített érzelmileg ez a zene – szinte fáj, hogy egy ilyen minőségű bandát milyen nehéz a hallgatóságához eljuttatni. Itt van viszont egy új lehetőség, a Wave lemezboltban például beszerezhető ez a nagyszerű album.

A Trottel Records újabban DVD-ket is publikál, legutóbb egy Trottel Stereodream koncertanyagot, most pedig egy a Folkbeats és a Mű-Hely kollaborációjából született videó összeállítást, a Pillanat műhelye címmel. A felvételek a Mű-Hely koncertjein és próbáin készültek a Dürer Kertben és a Keleti Blokk épületében 2010 és 2014 között. A Mű-Hely estek a kétezres évek elején indultak azzal a koncepcióval, hogy összeeresszenek ifjú tehetségeket hétpróbás muzsikusokkal, elsősorban a folk, a világzene és a kortárs jazz színtereiből. Először ezek a próbálkozások sikeresek voltak a maguk köreiben, ráadásul valóban születtek izgalmas előadások. Ezt a válogatást végignézve kiviláglik, hogy a mesterek a megfelelő alázattal álltak a feladathoz, nem uralják a terepet, ezzel együtt vissza sem fogják magukat. A beszervezett ifjú zenekarok pedig természetesen vannak annyira érdekesek, hogy az alapanyaggal is lehessen mit kezdeni. Néhányuknak aztán lemezük jött ki, bekerültek a világzenei véráramba, több-kevesebb rendszerességgel koncerteznek is. A DVD hang- és képanyaga rendben van, a végeredmény egészen filmszerű. A meghívott vendégzenészekkel készült interjúbevágások, és a próbákon a zenekarokkal való közös munka során elhangzott tanácsaik pedig nem csak szakmai szemmel érdekesek, laikusként is beavatnak a zenekészítés műhelytitkaiba. Érdemes beszerezni ezt a rendhagyó kiadványt. (A résztvevők: Santa Diver és Lantos Zoltán; Szűkített Kvartett és Lantos Zoltán; Iparkutya és Borbély Mihály, Nikola Parov; Drum And Folk és Both Miklós, Lantos Zoltán; Both Miklós és Szokolay Dongó Balázs; Mesi Trió és Szőke Szabolcs; Meszecsinka; Zombori Zenekar és Saiid; Korai Öröm Ambient.)


ajánló fonó ezt hallgasd góbé zenekar ifj. fodor sándor parasztünnep fokos zenekar úzgin üver pillanat műhelye



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.