2015.05.28. 10:29 – Lángoló

Idén is lesz arénás koncertje Ákosnak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

akosbalnafeketefeher.jpg

Ákos pont egy éve, 2014. május 28-án mutatta be megújult zenekarát, amelyben egykori bonanzás társa, Hauber Zsolt szerzőtársként és teljes értékű tagként szerepel Lepés Gábor billentyűs és Bánfalvi Sándor dobos mellett. A formáció az Újrakezdhetnénk dallal mutatkozott be 2014-ben, majd jött az Igazán EP, az évet pedig egy dupla arénakoncerttel zárták. Idén már javában zajlik az EP-hez tartozó turné, ami a pécsi, londoni és zürich-i előadás után a legnagyobb hazai fesztiválokon lesz látható, emellett készül a tavalyi két arénakoncert kép- és hanganyaga, és egy új stúdióalbum is várható nemsokára. Az évet pedig idén is a Papp László Budapest Arénában zárják december 17-én, csütörtök este. Ami egyébként lemezbemutató is lesz egyben. A mostani bejelentéshez klip is járt: a Calypso című dalt a tavalyi arénás koncerteken rögzítették. A dal maga eredetileg az Ébredj mellettem kislemezen jelent meg áprilisban, de június 8-tól megvásárolható lesz a Volt Fesztivál válogatás CD-jén is.

ÁKOS • IGAZÁN / TURNÉ 2015

Május 30.: ZALAEGERSZEG – ZTE Aréna (Városi Stadion)

Június 12.: BÉKÉSCSABA – Sörfesztivál

Június 18.: VELENCE – A Mi Velencénk Fesztivál

Június 27.: VÁC – V4 Fesztivál és Színházi Találkozó

Július 4.: SOPRON – VOLT fesztivál

Július 17.: EGER – Bolyki-völgy

Július 24.: DEBRECEN – CAMPUS Fesztivál

Július 31.: SZÉKESFEHÉRVÁR – FEZEN

Augusztus 21.: ZAMÁRDI – STRAND Fesztivál

Augusztus 25.: SZEGED – Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN)

Szeptember 5.: HUNGARORING – I. Hungarian Truck Festival


pop hír ákos electro



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása