2015.07.08. 10:48 – Rácz Mihály

Megkönnyítették a dolgunkat - Folk és világzene nyárra

cimbaliband.jpg

Szemrevételeztük az elmúlt hónapok népzenei és világzenei kínálatát, és kiderült, hogy érdemes volt. Most ismét kijelenthetjük, hogy a hazai folk élet pezseg, és amit a piacra szán abból bárki találhat magának valót, ha hajlamos egyáltalán ilyesmire. Az alábbi összeállításba kerültek egyetlen közös jellemzője a magas minőség, a kreatív megoldások pedig megkönnyítik a recenzens dolgát is. Az előre hozott zárszó: köszönet értük.

Makám az elmúlt félévben a harmincadik jubileumát ünnepli rendre, nagykoncertekkel és lemezekkel, most például egy kifejezetten életműösszegző válogatással, ami a Makám 30 megjelölés mellett a Napének (Z Paraván) címet kapta. A zenekart ismerőknek hamar feltűnhet, hogy a bár a szerkesztés íve nem egészen időrendi, de a működés első felére (80as – 90es évek) jellemző instrumentális, kortárs-jazz és keleti hatásokkal telített darabok itt a lemez végére kerültek és a válogatás nagyját inkább az énekesnőkkel készített újabb kori felvételek teszik ki – ennek az időszaknak az első felütése a 1999-es Skanzen volt. Ugyan nem csak az eligazodás végett jogos a Makám két nagy korszakáról beszélni, de azt érdemes tisztázni, hogy az a zeneiség, ami az első albumokat meghatározta, a dalos lemezek világát is jócskán áthatja, hangzásban és hangszerelésben is tetten érhető, de még inkább a dallamvilágban. Ez a zenekar tehát lelkületében ugyanaz a zenekar, és bár rendre megújul és tagságában is átalakul, néha pedig teljesen kicserélődik, lényegét tekintve ugyanaz a fény járja át, gyújtópontjában pedig ott áll rendíthetetlenül Krulik Zoltán dalszerző/gitáros. Valójában ő maga a Makám. Ezt a válogatást még azoknak is érdemes beszerezni, aki ismerik a sorlemezeket, az összeállítás ugyanis új színeket és minőségeket villant meg, régóta ismert kedves dalok kapnak új bevilágítást, vagyis más összefüggések domborodnak ki. És ha már szóba hoztuk a folytonos zenekari megújulást, a Makámban olyan énekesnők fordultak meg eddig, mint Szalóki Ági, Palya Bea, Bognár Szilvia, Lovász Irén, Hornai Zóra, Korzenszky Klára és Lázár Erika, a muzsikusok közt pedig olyan kiválóságok, mint Szőke Szabolcs, Grencsó István, Eredics Dávid, Szokolay Dongó Balázs, Thurnay Balázs, Szalai Péter, Horváth Olga és Orczy Géza.

Krulik Zoltán nem csak zenész, de költő is, a Makám dalaiból összeállítható ez a kép, már csak azért is, mert szövegeinek többségét a zenekarába forgatja. Ezen kívül hatalmas Petri György rajongó, érett is már egy Petri feldolgozáslemez, ami idén végre megvalósult Petri – Dalok (Z Paraván) címmel. A zenéket Krulik Zoltán szerezte a versekhez, és el is énekli a dalokat - ez konkrétan most másodjára történt meg a több mint harminc éves pályafutás alatt. Először a 2012-es Robinzon Kruzo lemezen vállalta magára az énekesi szerepet is, és akkor kiderült, hogy nem csak kiváló szerző és muzsikus, de nagyon jó rockénekes is. (A Robinzon Kruzo egyébként először külön projectként indult, de aztán maradt a Makám égisze alatt egy külön zenészgárdával, valamiféle oldalágként, ezért arról például egyetlen dal sem került az előbb tárgyalt Makám 30 válogatásra.) A Petri lemez megint más, minimál hangszereléssel készült anyag, és a dalok is maximum egy-két percesek. Krulik Zoltán a gitár mellett megszólaltat rajta pszaltériumot (citeraszerűség), zanzát (pöcögtető marokhangszer) és zongorát, rajta kívül Juhász Endre közreműködik még dudukkal és szaxofonnal, valamint Horváth János gitárral. De legtöbb esetben a hangszerelés tényleg visszafogott és finom, a hangzás is kamarajellegű, ám az atmoszféra cseppet sem tartózkodó, érzelmileg szinte túlcsordul, ha egészen csendes is éppen egy dal, hangulatában majd szétveti az adott kereteket néha egy-egy pendülés, strófa, vagy csak egy szó. Az énekstílus erősen hajaz a 70-es és 80-as évek elbeszélő jellegű verselésére, még az underground zenekarok világa is megidéződik, még sincs benne az égvilágon semmi kopottas, vagy múlt idő. Például azért sem, mert Petri amellett, hogy nyilván saját korára is reagált, örökérvényű emberi pillanatokat fogalmazott, másrészt pedig Krulik Zoltán Petri lelki rokonaként értőn nyúl a szöveghez, és olyan dalokat képes összehozni, néha fél percben, amelyekben erősen magunkra ismerhetünk, ám ez a belülre kerülés nem ismer pardont szembesülésben, és a szokásos popkereteket is felejtsük el. Ha ezt az életművet, meg akarjuk érteni, azaz érinteni és átélni, akkor minimum három lemez kell hozzá, a Makámtól a fenti válogatás, aztán a szintén említett Robinzon Kruzo album, és ez a Petri lemez.

A popzenével sikeresen kacérkodó folkosok egyik legeslegjobbja a Cimbaliband most Moldva, A balkán kapuja (Fonó Budai Zeneház) címmel teszi egyértelművé az irányt, és mélyíti el ismereteinket a balkáni zenében, amire ők amúgy mindenestül felépítették a zenekar létét. A Cimbaliband második rendes sorlemezére, a 2008-as Feketetóra minden ízében beérett a megszólalás, a sűrű hangulat, a dalok színes-szagos sodrása egyben volt, és azóta valójában nincs is semmi más dolguk, mint hogy jottányit se engedjenek a színvonalból. Ez nem is történt meg eddig, és bár volt néhány egészen rádióbarát kanyar, azok sem váltak cikivé, mert nem vették komolyan magukat, a humor, a zenebohócság magas foka szerethetővé tette azokat is. Ezen kívül a popos, reggaes, latinos érintések mellett sem feledkeztek el a gyökereikről, sem a dalokban, sem a nagyobb egységekben, és a kárpát-medencei népzene mindig megmaradt vezérfonalként. Amitől tán ők a legjobbak itthon ebben a balkáni vonalban, hogy nem mennek el csűrdöngölősbe, rendkívül részletgazdag a zenéjük, mégis mindvégig folyékony a lendület. A kialakított hangzás minden egyéb irányba is működik, tavaly például egy színpadi táncelőadáshoz írtak lemezt, most pedig, bár a moldvai zene adja a gerincet, egy sokszínű anyag született, amibe a romános pörgés ugyanúgy belefér, mint a Gergelem sokat feldolgozott klasszikusa. Ezen kívül szembetűnő, hogy például egy mértéktartó hangszerelésű autentikus nóta (Mocanul) olyan energiával tud magával ragadni, amihez nem kell más, csak az odaadás és az elmélyülés. Az Unger testvérek vezette Cimbaliband mondanám, hogy jobb, mint valaha, de már évek óta tartja ezt a szintet, így már csak Szita Eszter énekesnőt kell újfent kiemelnem, aki nagyon nagy nyeresége ennek a minden ízében szédületes bandának.

A Cimbalibandnél a cimbalom vezérhangszer, központi szereppel, a Balogh Kálmán és Lukács Miklós alkotta Cimbalomduó estében, pedig kizárólagos is. 2009-ben történt az első merülés Négykezes cimbalomra címmel, ahol a két nagyszerű muzsikus szinte meditatív elmélyüléssel állt a feladathoz, és ennek az alázatnak meg is lett az eredménye: egy megkerülhetetlen kamaralemez - hivalkodás és magamutogatás nélkül. A két zenész szakmai tudása lenyűgöző, Balogh Kálmán eddig több mint száz lemezen közreműködött, játszott autentikus népzenekarokban éppúgy, mint jazz és kortárs komolyzenei produkciókban, valamint régóta működteti a Balogh Kálmán és a Gypsy Cimbalom Band formációt. Lukács Miklós inkább a jazz és klasszikus zenék felől érkezett, de a folk érintettség is megvan, oszlopos tagja többek között a Dresch Quartetnek, tavalyi trió albumát pedig az év lemezei közé sorolhattuk. Az új duólemez, az Összehangolva (FolkEuropa/Hangvető) kilenc darabjából hat autentikus dal átdolgozása, van rajta még Lukács Miklóstól egy saját szerzemény, aztán Karo Hayrapetyan Tonakan Par című hegedűs slágerének feldolgozása, és a Szomorú vasárnappal zárul. Hogy ez a két muzsikus mit tud művelni a különböző zenékkel és a két cimbalommal, igen jól szemlélteti ha az eredeti Tonakan Part meghallgatjuk a youtube-on, majd összehasonlításként erről a lemezről. Balogh Kálmán és Lukács Miklós azon kevés valódi művészek közé tartoznak, akik a zene lelkét is érzik és értik. Behatolnak a lényegi mélységekbe, és a magasságokba röpítik, amit ott átélnek. Vannak persze még jó páran, akik valamilyen szinten értik a komolyabb rezgéseket, de csak nagyon kevesen, akik ezt meg is tudják jeleníteni saját eszközeikkel. Ez a két muzsikus ilyen, és óriási szerencsénk, hogy gyakran nyúlnak saját kultúránk gyöngyszemeihez (mint ezen a lemezen is), így a rendelkezésre álló kincsek eredeti formáik mellett új interpretációkban is megszólalnak, vagyis a táncházas megőrzés mellett nagy szükség van az ilyen határokat feszegető és azokat messze kitoló alkotásokra is. És hogy miben más, vagy új ez a lemez a hat évvel ezelőttihez képest? Abban például mindenképpen, hogy hatévnyi bölcsességgel telítődtek, mert ezt hallani, ám szavakkal leírni nehéz. Súlya, ereje, feszültsége és békéje van minden egyes hangnak, de a csendeknek és hangközöknek is. Rég megtörtént a technikai tökéletesedés, és nyilván mindig van még mit tanulni, de ezek a tudnivalók már inkább a leglényeget érintik, amik ezen a fokon magán a zenén is túlmutatnak: itt a hangok anyagi vetületétől valójában eloldódunk, és a tiszta érzelmek szférájában járunk.

Most pedig elérkeztünk az autentikus népzenéhez is, Kubinyi Júlia ugyanis ebben érdekelt. Ez nekünk is jó, mert a tiszta népzene, ha megtalálja a maga formáját, vagyis egy olyan népdalénekest és zenekart, akik hitelesen és naprakészen megszólaltatják, akkor nem egyszerűen érvényessé válik, hanem egyben időtlenné is. Ez nagyon fontos, mert ilyen esetben nem avul el, nem kopik, nem lesz belőle múzeumi tárgy, hanem a jelen érdeklődője mellett utat talál az utána jövőkhöz is, akik az adott anyagból is tanulhatnak, egyfajta folytonosság részének tudván magukat, vagy egyszerűen csak jóérzés lesz hallgatni (és ez sem kevés), tehát beépül a mindenkori kultúrába. Kubinyi Júlia debütáló szólólemeze, a Magam járom (Viva La Musica/Hangvető) ilyen minőség, minden esélye megvan, hogy bekerüljön a legjobb népdalénekes lemezek közé. Persze Kubinyi Júlia nem kezdő, 2012-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet, 2013-ban Junior Príma Díjjal is kitüntették, a Fölszállott a páva első szériájában szólistaként döntőbe is jutott, 2008 óta pedig a Dűvő zenekar énekese. Ő abban jó, amit csinál, igazi népdalénekes hangja van, nem is akar felesleges kanyarokat tenni más műfajok felé, még kikacsintás szintjén se, ettől természetes és hiteles. Viszont a népdal lelkületét tökéletesen érti, abba alá tud merülni, igazából úgy szólal meg, hogy semmiféle kérdés nem merül fel, azaz az előbb említett időtlenség veszi körül, világokat és korokat köt össze lényével és hangjával. „Számomra a magyar népzene a legkedvesebb, és a népdaléneklés az, mely folyton jelen van az életemben mióta csak az eszemet tudom. A népdalokban megfogalmazott gondolatok a ma élő ember számára is érthetőek és érvényesek. Meggyőződésem, hogy bár más körülmények között, mint egykor régen, de népzenénket és népdalainkat most is élővé lehet tenni. Előadóként fontosnak tartom ismerni a magyar nyelvterület különböző tájegységeinek stílusjegyeit és igyekszem hitelesen tolmácsolni a népdalokat, mert tapasztalataim szerint a népdalnak a maga eredetiségében van valódi szépsége” – írja ars poeticaként a CD füzetében. A repertoár különböző tájegységek muzsikáiból lett válogatva, van itt széki, moldvai, nyírségi, magyarszováti és kalotaszegi dal is, az erőteljesen megszólaló zenéért pedig igazi profik feleltek, a Dűvő legénysége mellett Bolya Mátyás, Szokolay Dongó Balázs és Unger Balázs.


lemezkritika folk világzene ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.