2015.08.20. 10:00 – Lángoló

Az idén 25 éves Persona Non Gratát egy feldolgozással köszönti a 30Y

Lángoló Premier

Van egy vidéki zenekar, aki születésével a hazai underground hőskorának a végét kapta el, de csak épphogy. Fénykorukban közel 50 koncertet játszottak egy évben, de ebből csak egy tucatot itthon, a többit többnyire Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Franciaországban vagy éppen a szomszédos Horvátországban és Szlovéniában. A rendszerváltással egy időben született Persona Non Grata zenekar idén 25 éves. A 30Y pedig egy PNG-feldolgozással köszöntötte a szigetvári veteránokat. Na, de a 30Y dalpremierje előtt nézzük a personal sztorit, mert az sem semmi. 

png.jpg

Nos, aki jó matekból, az már biztosan kiszámolta, hogy a PNG 1990-ben alakult némiképp szokatlanul, ugyanis a bandát három, egyazon lakótelepi társasházban lakó srác hozta össze: Balog Tamás (dobok), Bodor "Gizi" Ákos (basszusgitár) és Kaszper "René" Gyula (gitár). Utólag elég viccesnek hat, de anno ezek a gyerekek Dolly Rollt és R'Go-t hallgattak, csak a zenélés közben nyílt ki nekik a tér, de akkor hamar elérte őket az akkori hazai undergound szele (AMDLeukémiaTrottelVágtázó Halottkémek, II. Emelet Front, Balaton, stb.), plusz némi Archbishop KebabRollins Band és The EX szintén lökött a fiúk ízlésén és rövidesen Szabó "Speedy" Csaba énekessel kiegészülve 1992-ben összehozták az első felvételüket Mi van a Föld alatt? címmel. Az inkább indusztriális jegyeket mutató progresszív punk dalokat tartalmazó kazettából néhány száz készült, de egytől-egyig elfogyott. 1993-ban már Berek "Bezó" Zoltán gitárossal együtt vették fel a Súlyos nevek című anyagot, amivel már több fesztiválra is eljutottak és kezdtek egyre népszerűbbek lenni az akkori internetes letöltés előtti kazettacsreberélős-másolós magyar undergound fanok körében. Bezó kilépett majd Rosta Béla érkezett a zenekarba, aki sajátos tenor-, harsona- és trombitajátékával új, egyedi hangzást hozott a zenekarba. Időközben készült két címnélküli demó és szerepeltek a Pajtás daloljunk! válogatáslemezen.

bekescsaban_a_trottellel_2.jpgA Trottel és PNG tagjai Békéscsabán a '90-es évek közepén. Ja, és a PNG-barkasz.

1994-ben felléptek a Sziget Fesztivál elődjén, az EuroWoodstockon (2009-ig minden évben felléptek a Szigeten), ahol a csapat összebarátkozott Rupaszov Tamással, a Trottel zenekar basszusgitárosával, aki saját zenekara menedzselése mellett egy új független kiadó létrehozásába is belevágott, ahová a PNG-t is leszerződtette. 

tibicsokis_2.jpgA Persona Non Grata tagja a Tibicsoki felvételeinek idején, valamikor 1996 körül: Gizi, Speedy, Béla, Balog és René.

1995-ben hozták össze az első külföldi miniturnét Rupaszov Tamás menedzsmentjével Lengyelországban, aztán beindultak a dolgok több horvátországi és szlovén bulival.

Az első Trottel Recordsnál megjelent hanganyaguk a 1997-ben jött ki Tibicsoki címmel, amit egy komoly hét állomásos holland-belga-német turné követett. Speedy énekes pedig kilépett a zenekarból, a zene emiatt elmozdult egy instrumentálisabb irányba.

kepernyofoto_2015-08-18_23_06_13.pngA Persona Non Grata tagjai 2002-ben: Gizi, Balázs, Balog, Robi, René, Béla (fotó: Hegedüs Linda)

"Többszörösen hátrányos helyzetűek, nem elég, hogy vidékiek, alapvetően instrumentális zenét is játszanak, és hát ők sem próféták a saját hazájukban. Miközben külföldön a Persona Non Grata már évek óta az egyik legexportképesebb magyar klubzenekar." - Jávorszky Béla Szilárd / Népszabadság

1998-ban csatlakozott a zenekarhoz Berkecz Balázs, aki eleinte ütőshangszereken játszott a PNG-ben, de hamar rájöttek, hogy ez nem passzol a zenéjükhöz, viszont Berkecz tagként maradt a zenekarban, mint menedzser és fényfelelős/diavetítős. Ebben az évben jelent meg a Takarmány című lemezük, amit előbb egy nyolcállomásos francia turné, majd egy tízállomásos holland-német-belga turné követett. Az utóbbi turnét már Berkecz Balázs szervezte, így a zenekar kezdett a saját lábára állni. 

"Igazán jó helyeken adhattunk jó koncerteket. Párizs, Nantes, Bordeaux, Tolouse és Chadrone voltak a helyszínek. A nantes-i hely volt a legszínvonalasabb, lestük a klub dicsőségfalát, hogy ott már játszott a Morcheebától a Placebón át a Machine Headig mindenféle zenekar." (interjú a PNG-vel) - Happ Zsuzsa / index.hu / Wanted

2000-ben már szerzői kiadásban jelent meg System Of Logic című lemezük, ezzel együtt a Persona Non Grata zenéjében sok újítás jelent meg, szellemes szövegekkel, zenei gegekkel és Alvári István szintis kíséretével. Újabb francia-holland-német-belga-cseh-horvát-szlovén turné követte a lemezt, a zenekar itthon is meghívást kapott szinte minden nagyobb fesztiválra is. Ekkortájt néhány hónapra csatlakozott a zenekarhoz Káni Péter gitáros is.

"A kilencvenes évek magyar zenei underground mozgalmának egyik élharcosa a szigetvári Persona Non Grata együttes." - Dömötör Endre / Est.hu

2002-ben már a Periferic Records neve alatt került kiadásra a Pisti című lemez (Pisti egyébként a PNG tagjainak Hollandiában élő barátja, aki rengeteg új zenei inspirációval segítette a srácokat), amely az új szerzeményeken kívül a zenekar közelítőleg teljes életművét tartalmazta mp3 formátumban multimédia anyaggal kiegészítve. Többek között szerepel a lemezen a Gróf Balázs készítette Minimal című animációs klip is, amely a szellemes képregényeiről ismert  pécsi kultfigura első videója volt (azóta készített már a HS7-től az Obituary-ig sokaknak klippet). És a lemezen producerként és billentyűkön közreműködött a KispálraMix egyik elkövetője, Marton "Maci" Zoltán is.

Pisti egyik dalához, George Stoned Theme címmel szintén video készült, mindkét klipet játszotta a magyar Viva zenecsatorna.

Újabb holland-német-belga-horvát-szlovén turné követte a lemezt, a zenekar újra meghívást kapott szinte minden nagyobb fesztiválra, sőt 2002-ben részt vettek a HungaroFest által szervezett Olasz Kulturális Évadon (Magyarország előtérben – Ungheria in primo piano) és meghívást kaptak a 50 Jahre Baden-Württemberg című fesztiválra is, Karlsruhéba. Ekkoriban kezdett felbátorodni a zenekar tagjainak többsége, hogy talán meg is lehetne élni a zeneélésből, de Berkecz erről mást gondolt és még egy 2003-as német-holland turnét leszervezett, majd - barátsággal - távozott a PNG-ből.

"Szó se róla, korrekt és kellemes kis kvázitánczene ez; hanem igazán akkor válik csak érdekfeszítővé, amikor tisztességesen elkezd magába borulni, ritmusai ravaszul csavarodnak, és stilárisan is bátran szélesre tárja magát." - Greff András / Magyar Narancs

2004-től 2006-ig újra két gitáros felállással dolgozott a PNG, Takács Bélával közösen írják meg a Men's depression című lemez dalainak többségét, de még a megjelenés előtt távozik Takács és az alapító dobos, Balog is a zenekarból. Bodó Rezső dobossal megy tovább a banda, de az egyre viharvertebb csapat végül rövid időre feloszlatta magát, majd 2007-ben kezdték újra - immár Rosta Béla nélkül - Rajczy Román (dobok), Bodor "Gizi" Ákos (basszusgitár) és Kaszper "René" Gyula (gitár) felállásban. 2007-ben felléptek a Szigeten, az A38-on és szerepeltek a Bands of the Lion című válogatáslemezen is. 2009-ben még kiadtak egy anyagot Trial Boring címen, de végül Gizi is kilépett a zenekarból, ami erősen odavágott a PNG-nek, és mondhatni: feloszlott.

Azonban az egyetlen eredeti tag, René nem bírt a babérjain ülni és addig noszogatta Balogot, hogy végül 2010-ben ő is kötélnek állt, és az ős-péengés Bezóval valamint a régi haver Nagy Joci trombitással újraalakult a Persona Non Grata. Tavaly az Ördögkatlan Fesztiválon is felléptek, idén pedig már egy új dobossal, Somos Zsolttal nyomtak le több koncertet.

"A PNG egy folyamatosan megújuló, mégis konzekvensen a saját elképzeléseihez ragaszkodó együttes, így aztán az underground zene rajongóit nem fenyegeti az a veszély, hogy a jelenleg trióként működő formáció önmaga emlékszobrává fagy egy jubileumi koncerten." Zergényi Csongor / pestiest.hu

png_1.jpg A PNG aktuális felállása: Nagy Joci, Berek "Bezó" Zoltán, Somos Zsolt és Kaszper "René" Gyula

"..anno a Gizi kölcsönkérte a basszusgitáromat, különös szakszervezet ez, a balkezes basszerosoké, akkor a PISTI című lemezüket játszotta fel az én Hohneremmel, én pedig tavaly kértem tőle kölcsön csak kipróbálás kedvéért az ő legendás Ibanezét, azóta volt szerencsém jó néhány koncerten és a tavalyi felvételeink javán is használni. Egy csoda az a hangszer.." - Varga Ádám, 30Y

Az idei év viszont a 25 éves jubileumról szól. Augusztus 22-én szombaton szülővárosukban, Szigetváron tartják a Persona Non Graták a születésnapi koncertet (talán lesz egy ősszel Budapesten is), ahol a korábbi tagok is összeállnak egy koncert erejéig, de lesz két fontos fellépő vendég is: a Trottel és a 30Y. Utóbbi zenekarról azt is érdemes tudni, hogy Varga Ádám, a 30Y basszerosa nagy rajongója a PNG-nek, és a tavaly megjelent EP-k számos dalát Gizi basszusgitárjával játszotta fel. Most pedig azzal kedveskednek a PNG-nek, hogy Beck Zoliék feldolgozták és frankón popposították a George Stoned Theme című dalt, amelyet csak itt, csak most lehet először meghallgatni (de a 30Y tervei szerint készül belőle egy single is, ami letölthető lesz a szokásos helyeken).

Íme a 30Y válasza a George Stoned Theme-re:

“Alkatrészekkel álmodtam az éjjel / Diszkóba mentünk a szomszéd községbe / Földes út, elcsitulok, ha a szemedbe nézek / A pestiek is mondták, hogy vidéken születtem.” 


gróf balázs trottel 30Y Persona Non Grata



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.