2015.10.01. 16:53 – Hirdetés

Dallamközpontú hardcore ma este a Dürer Kertben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elméletben a hardcore műfaja és a dallamközpontúság nem is állhatna távolabb egymástól, a Counterparts azonban sikeresen cáfol rá erre immáron nyolc esztendeje. Ez idő alatt az együttes nem pusztán négy bivalyerős stúdióalbum elkészítésére volt képes, de hazája, Kanada virtusát is sikeresen exportálta a világ legkülönbözőbb pontjaira, egyre több követőt gyűjtve kezdetben még szerény rajongói bázisa gyomrába. A csapat hívószavának pedig már puszta fizikalitása miatt is nehéz ellenállni: háborúkat megszégyenítő dobrohamok és acélművekre emlékeztető gitárok kerülnek prezentálásra az életmű mentén, amire Brendan Murphy énekes végletekig kitartó, hátborzongató üvöltése teszi fel a koronát, illetve teszi egyedülállóvá a banda hozzáállását a kifejezetten telített nemzetközi hardcore színtéren.

Attitűd tekintetében talán némileg visszafogottabb pozíciót képvisel a Senses Fail csapata, vehemenciájáról és kitartásáról ez azonban korántsem mondható el. Kiválóan bizonyítja ezt a formáció több mint tíz éven átívelő életpályája, amely 2015-ben már egészen a hatodik sorlemezéhez érkezett, még szorosabbra fűzve a rajongók és a csapat közötti viszonyt: noha ez az első album, amelyen már nem szerepel az alapítódobos Dan Trapp, a különböző egyéb zenekarokban is helytálló jelenlegi tagok közreműködésével elkészült Pull The Thorns From Your Heart változatlan színvonalon nyújtja azt a jó értelemben vett emocionális hardcore-t, ami eddig is a formáció egyedi megkülönböztető jegye volt, és ami miatt sokan úgy érezhetik, James Nielsen énekes az ő fájdalmukat tolmácsolja hűen világszerte.

Kiválóan fog illeszkedni az est profiljába a harmadikként csatlakozó Capsize is, ami társaihoz képest súlyosabb és dinamikusabb oldaláról ismert amellett, hogy hozzájuk hasonlóan is a fájdalommal teli, érzelemközpontú darálásban utazik. A kaliforniai banda társulásával így lesz teljes a műfaji spektrum, nem csak azok számára téve élvezhetővé az estét, aki reggelire is depressziós HC-t fogyaszt, hanem azoknak is, akik betekintést szeretnének nyerni a belterjes tengerentúli közeg legrejtettebb rétegeibe.

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja:
COUNTERPARTS (CAN)
Senses Fail (USA)
Capsize (USA)

jegyárak: 2.900 / 3.500 Ft
jegyek: http://tixa.hu/counterparts_durerkert


hír counterparts



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása