2015.10.15. 10:14 – Lángoló

A francia stand lesz a legnagyobb a WOMEX-en

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vaundou.jpg

A világ legjelentősebb világzenei eseménye, a WOMEX (World Music Expo) 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre október 21-25. között. A WOMEX többfunkciós rendezvény, ahol az előadók esténként lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, míg napközben konferenciákat látogathatnak, vagy dokumentumfilmeket nézhetnek a résztvevők, akik rendszerint a szakma krémjéből kerülnek ki. Mindezek mellett a WOMEX egy szakmai vásár is, ahol rengeteg fesztivál, ügynökség, kiadó és újságíró képviselteti magát, az egészet pedig tetézi a WOMEX Awards, ami a világzene legrangosabb díjátadója.

A Business France és a Bureau Export de la Musique által szervezett közös Francia stand lesz a legnagyobb nemzeti stand közel 57 vállalkozás, köztük 9 francia előadóművész bemutatásával. Ez a pavilon lehetővé teszi a híres francia vállalkozásokból kikerülő előadóművészek megismertetését a nagyközönséggel. Mind a vállalatok mind a Bureau Export de la Musique egyaránt megerősítik ennek az eseménynek a jelentőségét, melynek célja a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése.

A francia stand programjai

2015.október.22 – csütörtök

  • 21:45-23:00 : MÜPA – TWIN STAGE B

VAUDOU GAME – www.facebook.com/vaudougame - Booking agent: Metiola Productions 

2015.október.23 – péntek 

  • 13:00-14:00 : BÁLNA – DAYSCASE STAGE

TAREK ABDALLAH & ADEL SHAMS EL-DIN – www.tarekabdallah.com – Booking agent: Zaman production 

  • 23:15-00:00 : MÜPA – TWIN STAGE B

MOH! KOUYATE – www.mohkouyate.com – Booking agent: Mad Minute Music 

  • 00:00 - 00:45 - MÜPA - TWIN STAGE A

ZOUFRIS MARACAS – www.zoufrismaracas.com – Booking agent : Zamzama Productions 

  • 02:30 - 03:30 - A 38 SHIP (DJ SUMMIT)

CHICO CORREA – http://www.helicomusic.com/artiste.php?ID_A=8 – Booking agent: Helico 

2015.október.24 – szombat

  • 13:00 - 14:00 : THE BÁLNA – DAYCASE STAGE

BLICK BASSY – www.blicbassy.com – Booking agent : Tour Makers 

  • 21:45 - 22:30 : MÜPA – TWIN STAGE B

MAMAR KASSEY – www.innacor.com/wp - Booking agent: Innacor – Ton All Produksion 

  • 00:30 - 01:15 : MÜPA – BARTÓK BÉLA TEREM

FORABANDIT – www.forabandit.com – Booking agent: Molpé Music 

2015.október.25 – vasárnap

  • 12:00 - MÜPA - BÉLA BARTÓK HALL [WOMEX 15 Artist Award]

CHEIKH LO – www.cheikhlomusic.com – Booking agent: W Spectacle


francia hír világzene womex



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása