2015.11.10. 11:11 – Lángoló

Tedd ki! – itt a Maszkura és a Tücsökraj új nagylemeze

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

maszkura_1.jpg

Két év munkája került a Maszkura és a Tücsökraj legújabb, sorban az ötödik nagylemezére, amely a Tedd ki címet viseli. A zenekar 2013-ban jelentkezett utoljára lemezzel, az akkor címadó dalával ismertté vált Lady Magával.

A Lady Maga után folyamatosan írtunk és vettünk fel dalokat, de nem akartunk a megjelenésükkel várni, ezért egyenként jöttünk ki  velük, ahogyan ezt sokan csinálják mostanában . Végül nyáron elkészült még négy teljesen új dal  és így ezekkel összesen tíz szerepel a lemezen. A borító is így jött létre, Jakab Péter „Fürge” barátunk minden dalhoz külön készített egy arra jellemző képet és ezek mozaik-szerűen kerültek a véglegesre, ahogy a számok is így, mozaikként adják ki az egészet.

- mondta Kertész Csaba, gitáros.

A dalok sok stílusból merítenek, az egyértelműen hangsúlyos hip-hop mellett a karcosabb funk (Fekete Párduc, Micsoda férfi ez a nő) és a korai disco íz (Tedd ki) is szerepet kap, ráadásul felkerült egy sokak által feldolgozott Péterfy Bori-klasszikus is, a Szembogár a lemezre, jócskán áthangszerelve és egy saját szöveg-betoldással újraértelmezve. A műfaji sokszínűség és a két évet átölelő munka ellenére a Maszkura és a Tücsökraj lemeze egységes hangzású. A számok közt három közreműködés is található, a már ismert Szomjúság Panasz a DSP-vel, illetve két új, a Vágatlan film Deniz, illetve a Kinek sírjam Siska Finuccsi rapjeivel.

Fura ezeket a dalokat egy lemezen látni. A Lady Magát egy fontos találkozásnak köszönhettem és az azóta születettek szinte mind valamilyen módon ennek a magánéleti korszakomnak a lenyomatai. Sok vidámságomat, örömömet (Tedd ki, Feket Párduc), kétségemet és szomorúságomat (Micsoda férfi ez a nő, Kinek Sírjam) és végül a megbékélést (Vágatlan film) jelentik nekem ezek a dalok. A Boldog szülinapot címűt pedig akkor írtam, amikor a fiamat vártam, így ez az egyik legszemélyesebb a lemezen.

- árulta el a frontember és dalszerző Maszkura.

A lemez CD formájában először a december 3-ai lemezbemutatón lesz megvásárolható a Gozsdu Manó Klubban, de alább már meg is lehet hallgatni.


premier pop hiphop hír maszkura és a tücsökraj



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása