2015.11.16. 15:43 – dankógábor

Itt egy új Tej-dal, ami indul az Eurovízión

<3

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

paal.JPG

Mint tudjuk, az Isten Háta Mögött meghalt. Pálinkás Tamás frontember most szólóban, illetve a Tej formációjával zenél. Utóbbinak is volt olyan időszaka, amikor egyedül volt, de most ismét trió a felállás Fejős Ádám dobossal illetve Kiss Benő basszusgitárossal, akik már voltak a csapatban korábban is. (Később csatlakozik majd még hozzájuk egy szintis és egy gitáros is.) Ahogy Pálinkás mondja, a zene továbbra is nemtúlrádióbarátpop, de a zenekar működésének punkos hozzáállása az Isten Háta Mögött korai időszakát idézi. És ha már Isten Háta Mögött, akkor elmondjuk, hogy talán egy posztumusz dal még várható, és Pálinkás a rockot sem felejtette el, mert jövőre jön a Bíróság. Alább akkor ott a Kisebb, mint három vagy másképpen <3.

De még előtte Pálinkás elmondja, hogy miért akarja indítani a dalt az Eurovízión:

Igaziból a kíváncsiság hajt, hogy milyen lehet ilyen ellenséges területre tévedni, mint a tévés félplayback, és mit tudunk magunkból olyan fajta nyomás alatt kihozni. Meg mindenki azt mondja, hogy ez a dal még mindig túl sok az átlagembernek, ami egyrészt szerintem elég előítéletes vélemény, másrészt még mindig vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, simám tudok popdalt írni anélkül, hogy rapelnék benne bénán és semmitmondóan.


pop hír tej electro



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása