2016.01.13. 14:00 – -dj-

Ezerrel készül az új Strong Deformity-lemez, itt az első dal róla + van egy interjú is

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

strong_deformity.jpg

Tavaly áprilisban bukkant fel a hír, hogy visszatért a Strong Deformity. Akkor meg is írtuk piciben a történetüket, illetve azt, hogy a régebben ismert felállás annyiban tér el a mostanitól, hogy két új gitáros van benne. A modern metál zenekar azóta is aktív, az elmúlt évekhez képest rendszeresen fellépnek, most pedig kiderült, jön a nagylemez is. Erről származik az alább premierező Timeless Garden című dal is. Viszont, hogy némileg képe kerüljön mindenki velük kapcsolatban, itt egy interjú is a majdnem teljes csapattal.

A zenekar gyakran szünetelt az utóbbi jó pár évben. Mi az oka ennek?

Tibby Blacksun basszusgitáros: Először 2004 körül álltunk le, de nem egyik napról a másikra, hanem szép lassan behalt a dolog. Megritkultak a próbák és mindenki elkezdett másfele mozgolódni. Soha nem mondtuk ki, hogy akkor oszlás vagy bármi ilyesmi, és a próbahelyet is csak tavaly év végén ürítettük ki, mert jelezték, hogy lebontják. Összeveszés sem volt, egyszerűen csak úgy éreztük, hogy elég volt, nem elemeztük ki a helyzetet. 2006-ban csináltunk pár koncertet, aztán megint szétszéledtünk. A kiadó nem ütötte a hátunkat új lemezért és mi sem éreztük, hogy valami izgalmasat tudnánk alkotni. Az érdekes az, hogy közben én például folyamatosan írtam dalokat, de a legtöbbjük a temetőben végezte valahol a harddiscem mélyén. Sokáig együtt laktunk Angliában és ott a nappaliban is születtek ötletek.

Bertalan Balázs dobos: Közben hárman a zenekarból kiköltöztünk külföldre, ami megnehezítette a közös munkát a távolság miatt, és természetesen a legkülönbözőbb zenei hatások értek minket, ennél fogva lassabban épültek az adott időszak dalai. A nagyérdemű előtt szüneteltünk, azonban mindig írtunk és próbáltunk a felszín alatt.

Mi az indíttatása a mostani, jóval aktívabb működésnek?

TB: Hiányzott nekünk a közeg a hosszú kihagyás után. Rengeteg kedves és bíztató levelet kaptunk olyan emberektől is, akik az aktív éveinkben még kisiskolások voltak. Külföldről is. Volt olyan, hogy egy görögországi rádiós srácnak a saját Magic Syrup cédémet postáztam el, mert nagyon szépen kért rá, és utána úgy kellett levadásznom egyet a netről magamnak. Volt egy jótékonysági koncert Budapesten, ahol egy alkalmi zenekarban játszottunk Karesszel és a nuke-os Sipos Andrissal. Mivel Berci és Muzzo nem tudták vállalni a strongozást még egy gityósra is szükség volt Andris mellé így Balázs felhívta a S.N.O.T.-os Háni Szabit, aki régi cimboránk. Váltottunk pár levelet és nem sokkal azután már együtt próbáltunk egy zuglói pincében. Tavasszal egy teltházas klubbulival nyitottunk. A koncert napján már nem lehetett jegyet kapni.

Említettétek, hogy a zenekarból többen külföldön élnek. Miért döntöttetekk úgy, hogy külföldre mentek?

TB: Magánéleti dolgok miatt, nem kapcsolódik a zenekarhoz.

BB: Jelenleg egyedül Tibby tartózkodik külföldön. Nálam, mindössze egy kísérlet volt az x év kintlét Angliában, de úgy alakult, hogy több mint egy éve már hazaköltöztem.

A kinti életet hogyan egyezteted össze a zenekarral?

TB: Nem egyszerű a helyzet, de igazából a mi esetünkben sosem volt az, mivel anno is különböző városokban éltünk. Mivel az elképzeléseink szerint nem a mennyiséget, hanem a minőséget helyezzük előtérbe, így kivitelezhető. Pont ebből kifolyólag nem vállalunk el minden koncertet, inkább szeretnénk az olyan bulikra koncentrálni, ahol egyszerre sokan láthatnak minket. Akár csak előzenekarként. Ezért volt jó például a Crazy Town-os Dürer Kert-es koncert.

Mit kell tudni az új dalról? Régi ötletekből készült vagy teljesen új?

Háni Szabolcs gitáros: Ezt a dalt Tibby hozta. A váz már akkor megvolt mikor én tavaly bekerültem a zenekarba. Volt vele ötletelés, Andris írt hozzá egy jó kis elszállós középrészt, Karesz a szokásos profi szöveget és énektémákat hozta. Tibby Leedsben megfűszerezte némi gépparkkal. Így lett ez a végleges forma, ami strongos is és előre vetíti az új stílusirányzatot.

TB: Szóval igen, ez egy vadiúj dal. Délutáni gitározgatás alkalmával dobta ki a gép. Nagyjából negyed óra alatt megírtam a zenei részt és az alapriffeken szinte semmit nem változtattunk. Már küldtem is a többieknek, akik még hozzáraktak ezt-azt, Karesz pedig szintén rövid idő alatt ráhúzta az énektémát illetve a szöveget. Amikor összeállt, megírtam a vonósokat és a szintitémákat ilyen szar plug-in-ekkel, aztán kint Angliában elhívtam magamhoz Kendik Gergő barátomat, aki feljátszotta professzionális kivitelben. Két másik dallal együtt vettük fel, de ez készült el elsőnek.

A többi dal is ezen a lágyabb, elszállósabb vonalon mozog?

Sipos András gitáros: Szeretnénk újítani, nincs olyan jellegű megkötésünk, hogy ne legyen lágy vagy lendületes. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy egymásból mit tudunk kihozni. Itt értem azt, hogy van az alap Strong-ritmusszekció plusz a Karesz, akik az alapját képezik a zeneszerzésnek és erre milyen hatással tud lenni az új gitáros részleg. Szeretnénk érvényesíteni a kicsit felszabadultabb, nem annyira kötött gitárokat, amely értelemben én rockosabb, ízesebb, nem annyira statikus riffeket küldök majd inkább. Mivel imádjuk a lassú tempót is meg a táncolósat is, ezért mindkét vonal várható. Ez az első dal inkább hídként funkcionál a Magic Syrup és az új Strong között.

HSz: Van már több új dal, dalötlet, lesznek nagyon popos dalok, illetve a keményebb, komorabb vonal is megtalálható lesz.

BB: Különböző irányokból és stílusokból érkeztünk ebbe a formációba, sokszínű zenei ízlést képviselünk, így várhatóan egy változatos anyaggal fogunk előrukkolni. Az elkészült és a most születő dalok alapján.

TB: Én nem nevezném a Syrupot sem lágynak, de az új dalok keményebbnek ígérkeznek. Ha az „elszállósabb” alatt a psychedeliát érted akkor igen, abból most is fogunk adagolni. Tele van a telefonom riffekkel és boltban, vonaton, reptéren vagy akárhol felszájdobolt, feldúdolt dalötletekkel. A közös dropboxunk is meg van pakolva, ezeken folyamatosan agyalunk.

Az új dalokon kívül milyen terveitek vannak?

SA: Szeretnénk visszatornázni a Strong régi ismertségi szintjét és tovább írni a közös történetünket.

HSz: A soron következő Strong-lemez elkészítése, több koncert, klipek, pólók minden, ami kell. 2016 a Strong éve lesz

TB: Nagyon szimpla a képlet amúgy. Jó dalokat írni és élvezni a helyzetet, hogy színpadon állhatunk, és hogy ezzel örömet okozhatunk magunknak is és másoknak is.


premier rock metál hír strong deformity



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása