Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szombaton az Akvárium klubban lépett fel az Eagles Of Death Metal. Az a zenekar, ami egész létezése során semmi mást nem akart, csak szórakoztatni és táncoltatni és ezt baromi jól csinálta az évek alatt. A tavaly novemberi párizsi terrortámadások azonban keresztülhúzták a számításaikat. A kérdés most szombaton csak annyi volt, hogy mennyire tud felülemelkedni a közönség és legfőképpen a zenekar a történteken, és továbbra is az a zenekar legyenek, akiknek a koncertjére azért megy az ember, hogy önfeledten táncoljon, ne pedig azért, hogy megnézze a zenekart, akik túléltek egy terrortámadást.
Az Eagles Of Death Metal legutóbbi, Zipper Down albuma ugyanazt a végtelenül egyszerű, de szórakoztató szintet hozta, mint az eddigiek. Nem akar nagy megmondásokba bocsátkozni, nem akar összetett zenei megoldásokat hozni, viszont miközben hallgatja az ember, önkéntelenül is elkezd egy helyben ülve táncikálni. 2015 nyarán egy darabig Josh Homme is turnézott velük, például a Novarockon sikerült ezt a felállást elcsípni, sőt volt olyan is, hogy Brent Hinds a Mastodonból zenélt velük. Aztán a hegyaljás koncert elmaradt, a zenekar pedig megígérte, hogy pótolni fog, erre került volna sor az ősszel.
Aztán bekövetkezett az, ami sokak számára azóta is egyet jelent a zenekarral. 130-an haltak meg a párizsi terrortémadások során (csak az Eagles Of Death Metal koncertjén 89-en) és több mint 400-an megsebesültek. Sok hülyeség látott azóta napvilágot a zenekarral kapcsolatban, de arról kevés szó esett, hogy az Eagles Of Death Metal zenéjétől és koncertjeitől pont az erőszak állt mindig is a legtávolabb. Még pogózni sem nagyon pogóztak soha az emberek, csak táncoltak, mosolyogtak, ugráltak és sűrűn elnézést kértek a másiktól, ha a nagy ugrálásban véletlenül valakit meglöktek vagy a lábára ugrottak. A zenekar pedig ha nem csajozott a színpadról, akkor általában arról beszélt, hogy kit miért szeret.
Az A38-ról az Akváriumba áttett és telt házas buli előtt több félelmem is volt. Az egyik az, hogy vajon mennyi katasztrófaturista vett jegyet csak azért, hogy elmondhassa magáról, hogy ő bizony ott volt a terrortámadásos zenekar koncertjén. Egyébként valószínűleg sok, hiszen bár a néhány évvel ezelőtti düreres koncerten is sokan voltak, most nagyságrendekkel többen jöttek el, de persze a zenekar hazai rajongótábora is növekedhetett azóta. Mondjuk az azért nem valószínű, hogy ennyivel, mivel, bár már ősszel is a Barba Negrába költöztették a koncertet a hajóról, de még simán lehetett jegyet kapni két héttel a buli előtt, míg az akváriumos pótlásra gyorsan elkapkodták az összeset. Viszont, ha legalább a fele átérezte milyen is az Eagles Of Death Metal-koncert, már az is haladás.
A másik félelmem az volt, hogy vajon a zenekar mennyire alapozza az egész estét az eseményekre, és mennyire csinál belőle valami hatalmas megmondóestét. Szerencsére semennyire. Könnyen lehetett volna az egész valami bonós giccsbe öntött emlékest közös sírással és megható gondolatokkal, de amennyire egyszerű a zene, amennyire egyszerűek a tagok, annyira érezték, hogy erre semmi szükség nincs. Jesse Hughes és a zenekar inkább azt választotta, ami a legjobban megy nekik, barátkoztak a közönséggel, jófejkedtek a rajongókkal, udvaroltak a lányoknak, Hughes pólót cserélt egy fiúval és közben egy raklapnyi pengetőt szórtak be a tömegbe. Közben pedig előadták az ősszel megjelent Zipper Down lemez dalait, de belefért még a Rolling Stones Brown Sugarjának feldolgozása is, sőt még egy kis jammelgetés is. A katasztrófaturisták pedig szomorkodhattak, ugyanis a támadásról alig esett szó. Hughes egyszer hozta szóba azzal, hogy „Bizonyára tudjátok, hogy egy csomó szaron mentünk keresztül az elmúlt hónapokban”. Ugyanígy semmit nem értettek abból, mikor arról beszélt, hogy nekik ez az igazi terápia, az a szeretet és az a vibrálás, amit a teremben kapnak az emberektől. Azt pedig végképp nem érthették azok, akik csak néhány hónapja ismerik vagy akár szeretik az egyébként 18 éve működő zenekart, hogy ez az este nem csak azért volt tökéletes, mert kiválóan választották meg a setlistet és az új dalok mellé a régi slágerek is befértek. Vagy mert jól szólt az Akvárium koncertterme, esetleg mert tényleg szórakoztató, vicces és szerethető volt a zenekar, hanem mert nem csak a zenészeknek volt ez terápia, hanem a rajongóknak is.
