2016.04.20. 10:36 – Lángoló

Prágában forgott a Spliff 447 új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

spliff447kep.jpg

A Spliff 447 zenekar öt évvel ezelőtt alakult észak- és dél-komáromi fiatalokból. Zenéjük valahol félúton van a hiphop, pop-rock, ska és reggae között, ők beatangnak nevezték el ezt a mixet. Első albumunkat 2014 derekán adták ki Poptikai Csalódás címmel, melyen 12, egymástól jelentősen eltérő hangulatú dal szerepel, köztük elszórva még három vers is van. A dalokat megosztották a Youtube-on, ahol elég szép hallgatottságot produkáltak. A legnagyobb nézettségnek Hazudtam című számuk örvend, ez a közönségkedvenc is, és erre lett az első klip is. Most viszont egy új klipet mutatnak be itt, amit a 447 című dalra rakott össze a volt Hősök-tag Barcza "Brash" Sándor.

Ezt mondják a dalról: 

Elsőként egy rövid kis zenei ihlet, egy gitárriff indította meg a dalt, amibe hamar mindenki becsatlakozott, majd továbbvittük a dallamot, eljátszadoztunk vele egy picit. Talán a legkönnyebben megírt számunk volt, mert amikor írtuk, már végig úgy éreztük, hogy eddig is bennünk volt, csak még sosem játszottuk le. Ezért is szól ez a dal a zenekarunkról, ezért is lett a neve Spliff 447.

Ezt mondják a klipről:

Forgattunk is rá egy klipet de sok variálás volt, hogy mi is legyen benne. És végül Brashnak kipattant egy ötlet, ha már úgy is rólunk kell szólnia akkor miért ne vehetnénk fel egy kis kiruccanást Csehországba hisz amúgy is mentünk oda játszani Brnóba valamint Prágába? Egész egyszerű dolgunk volt, mi adtuk magunkat, Brash meg vette. Hát így készült.

A jövőről ezt mondják: 

Mivel javarészt felvidékiek vagyunk, azért itt terjeszkedtünk el elsőként. Az itteni magyarság összetartó, sokan segítik a zenekarunkat, így alakult, hogy a felvidék legnagyobb magyar fesztváljának a Gombaszögi Nyári Tábornak a himnuszán dolgozhatunk és ennek apropójából játszani is fogunk ott. Tervezünk a nyárra kidobni egy-két klipet még és nem utolsó sorban még több új dalt felvenni stúdióban. Nyáron kilátásban van még sok fellépés, fesztiválok, klubok és bárhol ahol szívesen látnak bennünket, de erről minket követve, Facebook-oldalunkon a későbbiekben lehet informálódni.

A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg 


premier reggae pop ska rock hiphop hír spliff 447



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása