2016.05.04. 16:44 – Hirdetés

Muzsika-sziget épül az EFOTTon

Emellett más kulturális programok is várják a fesztiválozókat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

efott_tanc_02.jpg

Jóllehet, a fiatalok elősorban nem hagyományőrző programokat keresnek, mégis nem várt tömegek nótáznak és néptáncolnak, ha házhoz viszik nekik erre a lehetőségeket. Az EFOTT minden eddiginél komolyabb kulturális programmal és egy külön helyszínnel rukkol elő július 12-17. között, Velencén a magyar hagyományok kedvelőinek. További információk a hajtás után. 

A szervezők elmondása szerint évek óta megfigyelhető a trend, miszerint a fiatalok az EFOTT-on előszeretettel látogatnak igényes népzenei programokat. Ezért idén egy komplett területet különítenek el ilyen célra. A Muzsika-szigetén a hagyományőrző programok és fiatal zenekarok fellépései mellett ismét élőzenés nótakaraoke és táncház várja majd a bulizókat. A szórakozást kézműves kínálat, magyaros ételek és széles italválaszték, azaz a gasztropontok egészítik ki.

Közelebb hozni a hagyományokat, megismertetni a fiatalokat a népi örökséggel, és egy fesztiválszcénában nem megszokott kikapcsolódást kínálni – ez a szervezők célja. A programot a Kossuth-díjas brácsás, a Csík Zenekar egyik alapítója, Kunos Tamás állítja össze. 

"Mindig is célom volt, hogy megismertessem a fiatalokkal azokat a hagyományos kulturális értékeket, amelyek mára kikopni látszanak, legyen ez a magyar népzene városi vonala, vagy a paraszti kultúra. Színes programot igyekeztünk összeállítani: kipróbálhatják, milyen egy vérbeli cigányzenekar frontemberként nótázni, élvezhetnek hangszerbemutatót, és táncházzal, tánctanítással is készülünk." – mondta el Kunos Tamás.

A muzsikus azt is elárulta, hogy színpadra lépnek majd a fesztiválozókkal egykorú Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei tanszékének zenészei és számos egyéb fiatal tehetség is. "Az egyik kuriózum, ami egy fricska is egyben, a Folksz zenekar lesz, akik elektromos gitárral, dobbal és népi furulyával csábítják táncra az érdeklődőket. A cél az önfeledt szórakozás, az együtt táncoló tömeg belső sodrásánál, ritmusánál pedig elképzelni sem tudok jobbat!"

A programleírás szerint a szórakoztatásról olyan külföldön is népszerű zenészek gondoskodnak majd, mint Mihó Attila és bandája, a Folkembassy vagy a Buda Folk Band. Nem a Muzsika szigete lesz azonban az egyetlen kulturális kikapcsolódási lehetőség az EFOTT-on. A szervezők annyit már elárultak, hogy a nagy sikerre való tekintettel a fesztiválozók idén is mozizhatnak a szabad ég alatt, de színházi előadásokra és egyéb izgalmas élményprogramokra is számíthatnak a Velencei-tóhoz kilátogatók.

További információk az EFOTT Facebook-eseményén


hirdetés folk kultúra programajánló fesztivál efott népzene efott 2016



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása