2016.05.24. 09:10 – Prieger Zs.

Rockwell! Paypal! Kahn! - Pénteken basszuszene-fesztivál Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

paypal1.jpg

Ha előkerül a Bladerunnaz szervezőbrigád neve, akkor automatikusan a színtiszta drum and bass prezentálása juthat eszünkbe, pedig TEST elnevezésű sorozatuk stíluskorlátok nélkül válogat különféle crossover előadókból. Megfordult már náluk korábban Mike Patton vagy a Kode9 is, most pénteken az A38 hajón pedig egyszerre három zseniális alkotót mutatnak be a hazai basszusorintált zenék krémjével egyetemben.

A bátran minifesztiválnak is aposztrofálható május 27-i rendezvényen, ahol a hazai basszus-zenét Cadik, DJ Ren, az Uffalo Steez és Dub Personal képviseli majd, lép fel a hibrid formákkal előszeretettel kísérletező, és azokat csúcsrajárató Rockwell is, aki a jelenlegi drum & bass színtér egyik legkülöncebb és legszerethetőbb figurája, s aki már korai megjelenéseivel is elég komoly feltűnést keltett. A ma is vicces, régi sulis rave korszakban, a Detroit-technoban és a grime és a juke/footwork hangzásvilágában egyszerre megmerítkező Shogun Audio-producer minden alkalommal tovább feszegeti a drum & bass határait. Debütáló albuma, a 2015-ös Obsolete Medium teljes betekintést nyújt korlátok nélküli zenei világába. Rockwell, aki nagy tisztelője és ismerője a hazai dobbasszus-szcénának is, ráadásul produceri érdemei mellett elég jó DJ is, nagyon is érdemes hát a figyelmünkre.

A pénteki bulin először köszönthetünk Magyarországon Teklife csapattagot. A footwork/juke alapkollektívának számító crew-nak DJ Paypal oszlopos tagja, de mindemellett a szintén impozáns Brainfeeder és Lucky Me kiadók is jegyzik hivatalos kiadványait. Paypal bootlegben is erős, közzétett egy szakajtónyi Drake remixet, de egyébként is érdemes Mall Music nevű kiadóját figyelni, ahol egy újabb, fizetőeszközre hajazó hülyenevű spann, DJ Mastercard is jeleskedik. Zenéjére, mint mondja, nagy hatással volt a jazz, a funk és a klasszikus disco, amelyek elemei valóban ott bújkálnak Paypal néhol beteg, máskor meg könnyed, színes, törzsi, sokszor elszálltan jazzes, de mindig érzelmes, sokszor meg nyálasan vicces footworkjeiben.

Egy részlet Paypal BoilerRoom-béli set-jéből:

Egy jazz-orientált mestermunka:

Megszokhattuk már egy-két évtizede, hogy Bristolból mindig valami érdekes érkezik, legyen az Roni Size és haverjai vagy a Massive Attack által teremtett zenei közeg. Ami közös mindegyikben, hogy nagyon is bennük bújkál a dub- és a sound system-kultúra iránti elkötelezettség. Az újhullámos bristoli producerek egyik legtehetségesebbjét, a Budapestre pénteken érkező Kahn-t a punk rock-, a hip hop- és a sound system-kultúra inspirálta. Kahn sajátos hangzásában ezeket vegyíti a dub reggae, a millenium környéki grime, a digital dancehall és egyéb középtempós zenék világával. Dubstep és instrumental grime, de mégsem az unásig és rogyásig hallott menetből, mert Kahn egyszerre mély, szexi és szórakoztató.


hír party



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása