Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Sunrise Circus zenekar hat éve létezik. A gerincét máig egy székesfehérvári kötődésű zenész baráti társaság adja. A legtöbb volt és jelenlegi tag játszik/játszott más zenekarokban is, így a csapat kezdetben leginkább egy olyan kötetlen próbatermi jam-sessionként működött, ahová a tagok lehozhatták azokat az elképzeléseiket is, amiket más zenekaraikban nem feltétlenül tudtak felhasználni. Ezekre az ötletelésekre nagy hatással voltak a hatvanas-hetvenes évek nagy progresszív és pszichedelikus zenekarai (King Crimson, Pink Floyd, Led Zeppelin stb.) és ezek újkori követőinek legkülönfélébb műfaji elfajzásai, ezért aztán a Sunrise Circusra kezdetektől fogva jellemző volt az improvizatív, nyitott, élő előadásmód és a nem szokványos dalszerkezetekben való gondolkodás.
Bár a zenekar tagjai mindig is több energiát fektettek a produkcióba, mint egy hobbizenekarba szokás, ennek ellenére a formáció sokáig csak a próbaterem falai közt működött. Az áttörést jelentő első koncertjüket 2012-ben adták az R33 Klub első ízben megrendezett tehetségkutatóján. Az elnyert különdíjnak köszönhetően 2013-ban napvilágot látott az első stúdiófelvétel In Progress címmel. Ezután több budapesti és vidéki fellépés következett, megfordultak számos nyári fesztiválon.
Mivel a zenekar egyre több energiát igényelt és ezt a tagok közül többen már nem tudták teljes erőbedobással vállalni, így Herold János (iamyank) helyére Kungl Mátyás (ex-Indigó utca) ült a dobok mögé, míg az énekesi poszton Kovács Ferencet (Lions of Suburbia) Berki Dániel váltotta illetve a nagy tagcserék hevében Weninger Sándor (gitár-billentyű) érkezésével a létszám is öt főre duzzadt. A jelenlegi felállás szűk egy éve működik, jó pár koncerttel a háta mögött. A felállás első közös produktuma a Trenches című EP, amit először a Lángoló olvasói hallhatnak, a zene hallgatása közben pedig még lentebb lehet olvasni bővebben is magáról az anyagról.
Mióta a jelenlegi felállás létezik alapkoncepciónk volt, hogy akár fáradtan is, vagy késő este, de lehetőleg minden dalkezdemény ott, akkor és spontán egy légtérben, a próbateremben szülessen, mellőzve az előzetesen kidolgozott, “nagyon kitalált” otthoni ötleteket. Az eredmény ezek után átment egy öt emberes szűrőn, majd amennyiben mindenki rábólintott, a szerkezetkész dalok koncertrepertoárra kerültek - de mivel az elmúlt időszak során folyamatosan csiszolódtak, változtak, elég valószínű, hogy a közönség nem hallotta még őket kétszer ugyanabban a formában. A kislemez e tekintetben inkább a fejlődés egy állomása, mintsem fix viszonyítási alap, viszont talán a legalkalmasabb eszköz is egyben hogy legyen egy kézzelfogható pillanatnyi lenyomat, ami alapján azok is képbe kerülhetnek, akik eddig nem hallottak rólunk.
A felvételen hallható négy szám jóval energikusabb, szerteágazóbb, ugyanakkor mégis kiforrottabb, egységesebb lett, mint az előző anyag, és emellett jól tükrözi az új tagok zenei ízlését is. A Trenches hangzásvilágával, műfaji meghatározásával kapcsolatban teljes egyetértés híján nincs egyöntetű zenekari álláspont, ám az alábbi, koncertek után ismerősöktől, illetve próbák közben a zenekari tagok szájából elhangzott gondolatok mindenképpen mérvadóak lehetnek:
• Az Iron Maidenre kicsit sem
• Rendkívül egyedi és meghatározhatatlan
• Pont olyan mint az At The Drive-In
• Ez honnan? EyeHateGod...
• Ordítsd meg a végét anselmósan!
• Oda egy deftonesos billentyűtémát képzeltem el
• Legrosszabb esetben is hat kézfogásnyira Moammer Kadhafitól
• Szóval csak a Nickelbacket ismered? Na, ez egyáltalán nem olyan
• Hagyjuk mára a picsábába az egészet!
• Lemegyünk sörért?
• Lemmy
• Ráúsztatom incubusosan
• Igazi varacskosdisznó ez a Wade, de azért a Frank Carterrel se volt rossz
• A Meshuggah-riffel kezdünk?
A stúdiózást két egybenfeljátszós demózás előzte meg egy angyalföldi pincében, majd márciusban a zenekar leköltözött Nagymararosra, Bánházi Gáborhoz (Óperentzia). A hangszeres alapok egyszerre kerültek rögzítésre, utána az ének, egyéb részek és a finomságok jöttek.
Volt négy nap együtt evés, ivás, alvás, Dunapartozás és folyamatos tüzifa aprítás, ugyanis átkozottul hideg hétvége volt. Nagyjából a Sunrise Circus Trenchese volt az utolsó anyag, ami teljes egészében Nagymaroson készült el. A keverés – master végén a stúdiófelszerelés gyakorlatilag már úton volt Zalaudvarnokra.
Az érdeklődők elcsíphetik a zenekart június 10-én pénteken Budapesten az R33-ban valamint június 11-én, szombaton Székesfehérváron a Bory-Várban.
