Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az utóbbi években a Balaton Sound egyre erősebb hip-hop/trap/r&b line-uppal jelentkezik, és a nézőszámok, fesztivállátogatói érdeklődés idén már minden kétséget kizáróan megmutatta, hogy a fekete zene aktuális előadóinak abszolút helye van Zamárdiban és a hazai fesztivál térkép más fontos pontjain. Pár éve még alapvetően a külföldi közönség számára hívtak újgenerációs hip-hop előadókat a hazai fesztiválszervezők, - míg a műfaj magyar rajongói többségében még mindig azon mérgelődtek, miért nem Pete Rock, a Das-EFX, vagy Dj Premier lép fel – ma viszont már teljesen természetes, hogy a fiatal hazai hip-hop headek, kórusban kiabálják egy színpad felé vonulva, hogy “Taaaylooor Gaaang”, vagy “Aaaaasaaap Mooob”. (Tyler, The Creator-nyitókép Fekete István/Index.hu, a többi Juhász Dorottya.)
“Can I Get An Aaaasaaaaap?!”
A Sound csütörtöki napján a harlemi Asap Mob második embere, az Asap Rocky árnyékából meglepetésre elég nagyot ugró Asap Ferg kezdte a hip-hop fellépők sorát. Ő maga a Trap Lord, pontosabban így nevezte el magát (és első lemezét), ami azért nem ugyanaz. Anno kilencedik helyen nyitott a Billboardon – szintén meglepetésre -, május óta pedig új lemeze (Always Strive and Prosper), komoly rádiós játszásai, és jól csengő, skandálható jelmondata is van: “I’m On A New Level!” Több szempontból is aktuális előadó tehát, amit jól mutat, hogy a délután hatos időpont ellenére erős háromnegyed házat hoz a Sound harmadik legnagyobb helyszínén a Jager Arénában. A felállás klasszik, semmi hangszer: egy dj, egy hype-man, és maga a főhős Ferg. A dj egy erős warm-up szettel kezd, jó scratchek, gyors pontos mixek két lemezjátszón, mire az MC-k a színpadra lépnek már az egész Aréna felemelt kézzel bólogat a trap himnuszokra. (Jumpman, Alright…) A közönség első harmada minden szöveget ismer, ritmusra ugrál, ünneplik Ferg-öt. “I say Asap, you say Mob! Asap?! Mooooob!” Kiütéssel győzött az újvonalas hip-hop. A durva basszusokkal operáló beatekhez tökéletesen passzol az Aréna hangrendszere, a minimal vizuál loop is oké, bár ehhez a zenéhez passzolna egy erősebb vizualitás, és ha hoznának saját hangmérnököt, biztosan a mikrofonokat is pontosabban állítaná be. Asap Ferg nemcsak ötvenmilliós megtekintésekkel, de saját színpadi pózzal is bír – emblematikus, mint a Jay-Z féle háromszög – ez pedig az imádkozó állás, lehajtott fejjel. Lehet csinálni szám végén, elején, állva sőt még térdelve is. Az Asap Mob elhunyt managerének Asap Yams-nek szánt tribute-hoz például kifejezetten passzol. Ferg alig hiszi el mennyien tudják a közönség soraiból kinek is szól a következő track, hogy “mosolyogjon a mennyben”.
Az egyre több acapella rész kicsit megtöri a lendületet, de az olyan számok, mint a Harlemnek szánt Hungry Ham, és a súlyos basszusok mindent helyre billentenek. A hetven perces show vége kimondottan erős, három olyan szám egymás után, mint a Shabba, a Work és a New Level felrobbantja az Arénát. Az új Asap Mob single-t már csak lejátssza a dj, pedig a Yamborghini High-t szívesen meghallgattuk volna élőben is. Vissza nincs, Ferg nagybátyjából testőrévé előlépő kísérőjével nem sokkal később a fesztiválról is távozik. Fellépésétől lényegében mindenki azt kapta, amire számított: kicsit több mint egy órányi bólogatást egy magabiztos (t)rap sztár társaságában. Amellett azonban nehéz szó nélkül elmenni, hogy nemcsak a refrének szólnak az alapokkal együtt, hanem több szám teljes vokálja is, erre rappel Ferg, gyakorlatilag ráduplázva önmagára.
Me, Myself & I
Mi lehet az oka annak, hogy egy Grammy-díjas, sokszoros platinalemezes, r&b világsztár lényegében egyedül áll színpadra? Nem, hogy zenekart nem hoz magával, de még egy dj-t sem. Beéri annyival, hogy három olyan táncos ugrál mögötte, akit bármelyik Sound afterpartyn letáncol bárki. (Azért azt ne felejtsük el, hogy sétálni és ritmusra gugolni kitűnően tudtak.) Egymaga áll tehát a színpadon, pontosabban ő, és ő és ő. A hatalmas led-falon megjelenő klip bevágásokon ugyanis együtt énekli a dalokat saját magával (!), miközben a saját vokálsávjai szólnak. Így bőven van ideje levenni a pólóját, hangfalra mászni, átöltözni, és minden másra is, ami sokkal fontosabb, mint az élőben éneklés. Ami ebben a történetben az igazi probléma, hogy Chris Brown tud énekelni. Ha nem is érdemel az r&b álló csillagai közt olyan arany mikrofont, mint amilyet Zamárdiban megszavazott magának, azért van hangja, az első single-je óta ontja a listás dalokat, szexszimbólum, botrányhős stb. Az olyan középtempós, sőt lassú r&b számok, mint a Liqour azonban nem mozgatják a közönséget, látványosan unatkozik mindenki, miközben Chris próbálja egyedül betölteni a színpadot, kevés sikerrel.
Mikor megjön a 4/4 megjön a közönség hangja is, a főhős mosolya is jelzi a kivetítőn, igen ez kell az európai fesztiválokra, még jó hogy hoztam a house blokkot is az iPodon (nem vicc, azon hozta!). Aztán jön a csúcspont, mikor betolnak egy dj-pultot, amin magának kezd dj-zni! Önmagának, dj-zni. Pontosabban “dj-zni” mert egy kis ugrálásra, tettetésre és a play gomb megnyomására futja a cd-lejátszók mögött. A közönség soraiban álló dj-k fuldokolnak a röhögéstől. Aztán jön a sláger blokk, ami már működik, a Pitbullal közös Fun, és a Dj Mustard produkciók ütemeire vidáman integetnek a nyakban ülő lányok. A záró akkord a Loyal, ami alatt pezsgőt locsol a teljes stáb (!) a fotósárokba telepített lelkes csajokra. Lil Wayne verzéje megy a kivetítőn, közben van idő bedobni a pólót, amiért néhány lány élete legnagyobb súlypont emelkedését produkálja a levegőbe kapkodva. Mikor jön a konfetti indulok Tylerre, és őszintén remélem ott senki sem lesz félmeztelen a színpadon.
Ha Tyler, akkor még mindig Durden
Annak, hogy nem írtam a tavalyi Szigetes Tyler The Creator-koncertről, több oka van, az egyik, hogy néhány szám után elmenekültem róla, annyira gyengének tartottam, és ezzel a folyamatosan kifelé áramló embertömegből ítélve, nem voltam egyedül. Úgy néz ki ez az emlék sokakat kísértett, mert alig félház várta a Los Angeles-i MC-t és egy hype-manből, egy számelindítgatóból (nem, őt sajnos nem hívhatjuk dj-nek), egy testőrből, egy vizuálosból és két unatkozó barátnőből álló stábját. “Nem szól jól” – mondogatják mellettem egymásnak az emberek. Mitől is szólna jól, mikor a dj, bocs számelindítgató, nem hozott/kért mixert, lemez- vagy cd-játszót, hanem egy normális esetben ezek kiegészítőjének használatos kontrollerről és egy kb tíz éves (!) MacBookról indítgatja az alapokat. Azokat az alapokat, amik nincsenek koncertre “igazítva” így Tyler fejleszegve álldogál a számok elején, vagy másfél percet, míg lejár az intro és jön a beat. Ha azt mondom nem egy született performer, akkor azzal a lehető legfinomabban fogalmazom meg azt, hogy annyira unja a saját fellépését, hogy attól félek mindjárt elalszik. A két barátnő is valahogy így éli meg a színpad szélén egy racken ülve az Odd Future fejének Balaton Soundos fellépését, egyedül a biztonsági őrük pörög, ő rögtön morcos arccal küld el mindenkit, aki túl közel merészkedik. A hype-man legyint a közönségre, mikor az nem tökéletes ritmusban tapsol, én meg legyintek a vizuálra, mert végig pixeles. A nightlinerbe azért beférhetett volna egy nagyobb pen-drive HD vizuállal, egy igazi dj, vagy egy kevésbé unott Tyler. Az a bizonyos nightliner busz pedig alig pár perccel a fellépés vége után már kanyarodik is ki a fesztiválról, hogy ezt a végletekig átgondolt, minőségi, letaglózó (nem) produkciót egy másik európai helyszínre szállítsa. Lehet mentegetni Tyler The Creator fellépését azzal, hogy neki ez a trash, vagy punk attitűd a sajátja, de ha valaki látva a koncertet, és a befektetett energiát őszintén belegondol kijelentheti, hogy ez a Los Angeles-i előadó egyszerűen ezredrangú dolognak érzi, hogy az általa készített audió-terméket színpadra állítsa, csak valahogy mindig úgy alakul, hogy a management koncerteket szervez a számára.
Az nem kérdés hogy a hazai fesztiválközönség igényli a kortárs hip-hop produkciókat. A kérdés az milyen élményt képesek hagyni ezek a fellépések hosszú távon a koncertlátogatókban, és mit vihet magával egy nagyszínpados koncertről az, akinek az kevés, hogy a nagybetűs sztár félmeztelül megmutatja magát. Minden kritika ellenére be kell ismerni azonban, hogy kevés jobb dolog van, mint felfedezni egy fesztivál line-upban az Outkast, a The Roots vagy Nas nevét, akik aztán egy igazán emlékezetes show-val hálálják meg a várakozást.
