2016.07.19. 16:00 – Gnosis

Kátai Tamást most dobtuk ki az ajtón, erre bemászott az ablakon - Thy Catafalque-dalpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

thy_catafalque-x123-small-2016-gyongyi_kudlik.jpg

Kátai Tamás nem ismer kegyelmet. Idén már a harmadik nevéhez köthető lemez jelenik meg. Az évet a saját szóló albumával nyitotta (kritika róla itt) majd azt követte a Neolunar project és most itt a friss Thy Catafalque-lemez, aminek utoljára tavaly jelent meg szintén albuma. Bár a Tool lenne fele ilyen termékeny! Na de lássuk, milyen is lesz ez az új, szeptember 16-án megjelenő lemez, ami a sokat sejtető Meta címet kapta.

Amit biztosan lehet tudni, az az, hogy hat (!) vendégénekes (plusz ugye Kátai) lesz hallható rajta, nevezetesen Lédeczy Lambert (Ahriman, Tyrant Goatgaldrakona), Kónya Zoltán (Gire), Tóth Balázs (Casketgarden), Tóth Ági, Vasvári Gyula (Perihelion) vagy Bakos Attila is. Utóbbi pl. egy, még a Rengeteg lemez idején készült, de arról lemaradt dalban. A 66 perces, 9 dalos albumon lesz majd egy 21 perces tétel is, ami még így nem ismerve is biztos szenzációs lesz. A lemez borítóját pedig  egy bolgár ikonfestőnő készítette, ami eredetileg egy 36x36-os olajfestmény.

A most bemutatandó Mezolit című lemezelőzetes dalról kivételesen egy szót nem írunk, nem szeretnénk senkit se befolyásolni és megfosztani az első rácsodálkozás élményétől bárkit is.

Kátai Tamás a Metáról:  A 'meta' görög eredetű szó eredetileg változást, módosulást, cserét jelent. Mindig is lenyűgözött élet körforgása, az hogy halálunk után a testünk alkotóanyagai hogyan kerülnek vissza ebbe a körforgásba és hogyan teremtődik belőle egy másik élet tulajdonképpen.

som397-thy-catafalque-500x500px-72dpi-rgb.jpg


metal kátai tamás thy catafalque dalpremier



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása