2016.07.21. 14:05 – SCs

Delejes pillantások a mikrofonnál – hat idei lemez rövid kritikája

Lángoló Lemezek

Az, hogy egy rock- vagy metálzenekar élén énekesnő áll, ma már messze nem hangzik olyan érdekesen, mint húsz évvel ezelőtt. Az angyali hangon dalolgató, leggyakrabban fekete csipkékben a színpadon vonagló gótikus démonhölgyek mintha kihalófélben lennének, ám helyüket átvették a retro/okkult rock/metál mezőny delejes pillantásokat lövellő tagjai, és minden egyéb stílusban is egyre több a nő a mikrofon mögött. Erre az esztendőre is jutott bőven „énekesnős” lemezből, még a felsorolásuknak sem érdemes nekikezdeni, számuk annyi, mint a magyar celebpartikon feltűnő ízléstelen dekoltázsoké. Sőt, a hátralévő néhány hónap is tartogat jó pár izgalmat. Nemsokára jön a negyedik SubRosa-album, hét év után lesz új Madder Mortem, és az olyan sarlatánságokról se feledkezzünk meg, mint a hirtelen és érthetetlenül népszerűvé váló Blues Pills, amely augusztus elején adja ki
második LP-jét. Róluk garantáltan nem esik szó az alábbiakban, hat másik zenekarról és énekesnőjéről annál inkább.

Purson – Desire’s Magic Theatre
(Spinefarm Records)

purson_desires_coverar_3000dpi300rgb1000182599.jpg

A Pursont indulásakor még amolyan kis titkos esélyesnek tartottam, amely esetleg felülhet az énekesnős retro rock trónjára, de be kell látnom, hogy tévedtem. A debütáló lemez nem volt rossz, bár azt is főleg Rosalie Cunningham dallamai adták el, az idei Desire’s Magic Theatre-t viszont már azok sem. Pedig jó hangja van Rosalie-nak, a zenekar is kellően színes – szó szerint, ami a tagok öltözködését illeti –, tulajdonképpen a zenéjük is az, és itt van a probléma. Mert ez inkább amolyan bazári, rikító csiricsáréság, kicsit bóvli, és túl sok.
Zeneileg elmentek némileg „progresszívabb” irányba, azaz több részletből épülnek fel a dalok, mint eddig, és hosszabbak is lettek, néha ráérősen jammelgetnek, nem is lenne ez rossz, csak céltalannak érzem, nincs, ami összetartsa. Cunningham ezúttal is igyekszik, de az énektémái nem elég slágeresek, s ez önmagában nem is lenne baj, csak éppen sok meghallgatás után sem rögzülnek, nem érzek késztetést, hogy legalább miatta újra és újra befizessek erre a zenés szemfényvesztésre. Talán többet kellene foglalkozniuk a dalírással, mint a magamutogatással. A harmadik lemez majd igazságot tesz, még nincs veszve semmi. (Énekesnő: 5/4, lemez: 5/3)

ITT HALLGATHATOD

Blood Ceremony – Lord Of Misrule
(Rise Above Records)

blood-ceremony-lord-of-misrule-cover.jpeg

A Blood Ceremony viszont már túl van ezen a bizonyos harmadik lemezen, és a kanadai zenekar esetében világosan kivehetők a hanyatlás jelei. A jó indítás után egy kitűnő második album következett, majd a harmadik már enyhén limonádészerű lett, de még bőven élvezhető, ez a negyedik viszont sajnos vészesen ízetlen. Az alapvető dolgok náluk sem változtak, a progresszív, folkos rockot Alia O’Brien énekesnő fuvolajátéka színesíti, ráadásul az eddiginél is többet és változatosabban, csak hát a Lord Of Misrule dalaiból is fájóan hiányoznak az
eltalált énekdallamok, refrének. Alig csúsztak el az arányok, de az pont elég ahhoz, hogy a kellemes benyomások helyett semmilyen emlékem ne maradjon a hallottakról. Holott a Blood Ceremonyt szeretem annyira, hogy a Lord Of Misrule-t még akkor is próbáltam lenyomni a torkomon, amikor már rég tudtam, minden hiába. (Énekesnő: 5/4, lemez: 5/2,5)

ITT HALLGATHATOD

Pristine – Reboot
(Pristine Music)

pristine-reboot.jpg

Azt, hogy a klasszikus rock eljátszásához nem szükséges különösebb varázslat, a Pristine bizonyítja az idei lemezével. A Reboot már a harmadik a sorban, tehát nem kezdőkről van szó, és ezt rögtön az első fél perc alapján meg is lehet állapítani. Itt minden összetevő adott: feszes ritmusszekció, az alapokat hibátlanul hozó és a díszítéseket is kellő helyeken felvillantó gitárjáték, ezek megkoronázásaként pedig egy bomba jó, bluesos hangú énekesnő. Heidi Solheim nem feledkezett meg arról, hogy az egyszerű blues and rollhoz egyszerű, de nem
bugyuta énektémák illenek. Így aztán a néhol AC/DC-sen egyenes vonalú, máshol finoman pszichedelikus dalok végig magas színvonalúak, és kerek történetté állnak össze, amit télen-nyáron, éjjel-nappal, jókedvemben-bánatomban mindig szívesen meghallgatok majd. A Pristine meglehetősen ismeretlen név, még hazájában, Norvégiában sem tartozik a krémhez, pedig az általam ismert idei lemezek közül énekesnős retro rockban a legtöbbet nyújtja… (Énekesnő: 5/4, lemez: 5/4)

ITT HALLGATHATOD

Bad Acid – Revelations Of The Third Eye
(Transubstans Records)

bad_acid.jpeg

…a Bad Acid mellett, amely viszont újonc, és természetesen Svédországból származik, ahol a kisdedek valószínűleg előbb látnak hangszert életükben, mint cuclisüveget. Jobb híján nevezhetjük ezt is retro rocknak, pedig nagy a különbség a Pristine-hez képest, még ha nem is ég és föld. Bluesnak nyoma sincs, a Bad Acid jó értelemben véve bonyolult, sok témát halmoz fel, azokból igyekszik rendszert létrehozni, és ez sikerül is neki. A gitáros például biztosan úgy érzi, akkor tudja megvalósítani igazán önmagát, ha folyamatosan jelen van, veszettül teker, simán képes a verzék alatt is szólózni a szimpla riffelés helyett, míg a dobos nem mindig a nyilvánvalót üti, de így is biztosítja az elengedhetetlen lüktetést. Ennek eredményeképpen többrétegű, sokszori meghallgatás után is mindig újat nyújtani képes, izgalmas zene jött létre, ami akár fárasztó is lehetne, csak hát a Bad Acid ismeri azt a szót, hogy mérték. Hiába építenek fel egy-egy számot a stílushoz képest viszonylag sok hangból, nem válnak zsibbasztóvá, és el sem tévednek a nagy ide-oda bolyongásban. Az itt szereplő zenekarok énekesnői közül Simona Mignolának van a legcsekélyebb tudása, és a hangi adottságai is neki a leginkább korlátozottak. Épp ezért még nagyobb bravúr, hogy jó dallamokat énekel, legyen szó slágeresebb darabról, vagy kifejezetten sokrétű, ágas-bogas dalról. (Énekesnő: 5/3, lemez: 5/4)

ITT HALLGATHATOD

Oceans Of Slumber – Winter
(Century Media)

oceans-of-slumber-winter-500x500.jpg

A lemezborító alapján az amerikai Oceans Of Slumber is lehetne a retro rock tengernyi méretű mezőnyének egyik tagja, a név alapján gótikus szomorkodónak gondolhatnánk, a lemezcím meg akár doom metalra is utalhatna, aztán közben egyik sem igaz, bár mindből hallani egy csipetnyit anélkül, hogy bármelyik is jellemző lenne. Megfér itt a hetvenes évek rockja a modern metállal, a kétperces akusztikus tétel a The Moody Blues-feldolgozással. Talán nem is lényeges, mi ez, ha egy ennyire szuggesztív énekesnő áll a zenekar élén. Márpedig Cammie Gilbert óriási választás volt a korábban férfi énekessel nyomuló Oceans Of Slumbertől, teljesen más dimenziót adott a zenének. Egy-két dalban még előfordul hörgés, de az jobbára csak alátámasztja a mondanivalót, a döntő szó minden esetben Cammie-é, aki tényleg csodálatos. Hangjáról és stílusáról sok mindenki beugorhat, ugyanakkor senkire és semmire nem hasonlít. Viszont mindent el tud énekelni a szimpla rocktól a soulig, az üvöltözős metáltól a szinte folkos szépségű témákig. Nehéz lenne felcímkézni az Oceans Of
Slumbert, és félre is vezetne, ezt hallani kell. A Winter az év egyik legjobb albuma. (Énekesnő: 5/5, lemez: 5/4,5)

ITT HALLGATHATOD

Universe217 – Change
(Ván Records)

universe-217-change-e1457711006508.jpg

A hangok hangja ebben az összeállításban egyértelműen Tanya Leontiou-é, ami azonnal eldőlt, mihelyst először meghallottam a talán leginkább a doom metal kategóriájába elhelyezhető görög zenekar új LP-jét. Ahogy megdörrent a drámai, végítéletszerű nyitóriff, majd arra érkezett Tanya ősforrás tisztaságú, tornádóerejű dallama, megváltozott a szoba légköre, ahol tartózkodtam. Mire pedig a Burn az elpusztított Földet a maga sivár teljében
ábrázoló, elhaló hörgéssel kísért riffszörnyetegéhez értünk, addigra egészen apró és jelentéktelen entitássá váltam. Bár nem a világ legsúlyosabb bandája a Universe217, mégis az első másodperctől rátelepszik az emberre, befészkeli magát az agyba, nyomot hagy a lelken, tépi a húst, elkap és nem ereszt, mámorít és megnyomorít. Elementáris élmény, nehezen feldolgozható, soha nem feledhető.(Énekesnő: 5/5, lemez: 5/4,5)

ITT HALLGATHATOD


lemezkritikák blood ceremony universe217 bad acid oceans of slumber purson prisitne



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.