2016.07.22. 10:44 – herma

Fjordok, erdők, gleccserek torzító nélkül - Myrkur unplugged anyaggal tér vissza

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mausoleum.jpg

Nagy vitákat váltott ki a black metal kedvelői között Myrkur, azaz Amalie Bruun tavalyi debütalbuma. A dán származású, az Egyesült Államokban tevékenykedő énekesnő ugyanis elég nagy kiadói hátszéllel robbant be a köztudatba, és lemezének felvezető dalában az Ulver egyik korai klasszikusa hagyott túlontúl mély nyomot. No meg volt, akinek nem volt elég kemény, amit csinál, másokat az extrémebb, károgós részek voltak zavartak, az igazán szakavatottak meg az eredetiséget hiányolták. Sokaknak persze tetszett, és talán nem túlzás kijelenteni, hogy bűn rossz semmiképp sem volt, a skandináv népzenéből merítő angyali hangon előadott akusztikus részek pedig kifejezetten szépre sikerültek. Akik kiegyeznek a legutóbbi mondattal, azok most örülhetnek, mivel egy idén rögzített, száz százalékban akusztikus koncert felvétele lát augusztus 19-én napvilágot.

Miután az előadás az oslói Emanuel Vigeland Mauzóleumban zajlott, és úgy tűnik, Bruun számára fontos a kezdőbetűk szimbolikája, a mű a Mausoleum címet kapta. Mint a borítón látható, egy lánykórus is támogatta őt a fellépés során, és persze egyéb szükséges kísérőzenészek is jelen voltak. A repertoár nagyját az M anyaga adja, és amelyik nem onnan való, az is megjelent már korábban valamilyen formában. Persze más lesz ebben a kizárólag éteri megközelítésben hallani őket, legalábbis a már elérhető Jeg er Guden, I er Tiernerne erről tanúskodik:

 

Természetesen helyet kapott a dalok között az ominózus Onde Børn is, illetve egy Bathory-feldolgozás, méghozzá a Hammerheart lemez égnek szegezett szösszenetlírája, a Song to Hall Up High. Ezt Myrkur már sok helyütt eljátszotta a tavasszal, és a net csak úgy dúskál a jobbnál jobb felvételekben, ám miután a művésznő szeret sötétben lenni, nem volt könnyű olyan videót találni, ahol látni is valamit. Ugyan kicsit távoli a kép, de a hangminőség kifejezetten jó, és legalább látható az is, hogy a biztonsági őr mennyire élvezi a bulit:

Végül, hogy a megjelenésig könnyebb legyen elviselni a várakozást, érdemes még megnézni egy a dán rádió lépcsőjén rögzített, lanttal kísért álmodozást, bár ez a dal a lemezen nem lesz rajta: 

 


folk dal hír akusztikus blackgaze myrkur



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása