2016.08.19. 08:57 – Nihil_AK

Itt az első dal az új Darkthrone-lemezről

Bónusz Fenriz kommentárral

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fenriz.jpeg

Miközben mindenki az új Metallica-dallal van elfoglalva, az underground mélyebb bugyraiban szintén érdekes dolgok történnek. Minden idők legjobb metálzenekara, a Darkthrone ugyanis tegnap délután szintén kihozott egy új szerzeményt Tundra Leech címmel, amely a hamarosan érkező Arctic Thunder lemez nyitószáma is egyben. Jellemző módon semmilyen különösebb felhajtás nem kísérte a premiert: némi facebookos hangulatcsinálás után Fenriz saját Soundcloud-csatornáján lett közzétéve a dal. Fenriz volt olyan kedves, hogy némi kommentárt is fűzött a számhoz, melyben a Hellhammer és a Poison Idea frigyének titulálta friss alkotásukat, és a végeredményt hallgatva nem is nagyon tudunk vele vitába szállni. A dal végén a felvételek készítéséről is hallhat néhány hasznos információt a necro hangzás műhelytitkaira kiéhezett nagyközönség. A hajtás után tehát itt a Tundra Leech, és a Darkthrone, akik szerencsére most is elfelejtették megtagadni magukat.

Zárójelben megjegyeznénk, hogy az audiokommentárnak nagy hagyományai vannak a zenekarnál, pár éve ugyanis majd' minden lemezük újrakiadásához készítettek ilyen verziót. Érdemes meghallgatni őket, ugyanis a dalokkal és inspirációkkal kapcsolatos háttérinformációk mellett Fenriz sajátos humorából sem akármilyen adagot kaphatunk.


premier diy black metal darkthrone fenriz nocturno culto trve arctic thunder thundra leech



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása