2016.09.01. 09:18 – Lángoló

Olyat csinált a Tweed, amit még nem sokan. De tényleg!

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tweed.jpg

A jelenlegi felállásban 2011 óta működő Tweed zenekar nem bízta a véletlenre az új dal elstartolását. Egyrészt a Fallen Angel című felvétel producere a hazai alternatív és mainstream világában egyáltalán nem ismeretlen Takács Zoltán Jappán volt, másrészt a master a Vígh Arnold által vezetett SilverHill Stúdió keze munkája. A legnagyobb dobás viszont a videó. A film főszereplője ugyanis a photo shop művészetéről mára már világszerte ismert és elismert Borsi Flóra, valamint a Varga Dániel által, gyönyörű képekkel rögzített filmet a mobil­appok világába nagy durranással érkező Prisma fejlesztői darabokra – fényképekre – szedték, és képkockánként egy mesét, azaz rajzfilmet varázsoltak a filmből.

Első gondolatunk az volt, hogy a képkockákat magunk módosítjuk az alkalmazással, azonban lelkesedésünket némiképpen megnyesegette néhány technikai tényező, valamint az előttünk álló több napos telefon­nyomkodás. Ekkor előállt Varga Dani, rendező­operatőr azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha megkeresnénk a Prisma fejlesztőit, hátha segítenek. Kicsit szkeptikus voltam, de a srácok hihetetlen segítőkészek voltak, ezért a fejlesztési kéréseink teljesítése helyett inkább beszálltak a buliba, és ők maguk készítették el a rajzfilmet a filmből, amiért mi nagyon hálásak vagyunk.

­- meséli Papp Ádám, a zenekar frontembere, aki magáról a Tweedről még ezt tette hozzá:

Szeretnénk új színfolt lenni a magyar könnyűzenei életben, a dalaink szerethetők, nem szélsőségesek, de azért igyekszünk elszakadni hangszerelési és dalszerzési klisétőktől. Hamarosan újabb klippel jelentkezünk, hogy aztán koncerteken hozzuk közelebb zenénket a hallgatósághoz. Van pár igazi csemege a jelenlegi repertoárban, melyen három éve dolgozunk – a kompromisszumokat nem annyira szeretjük... 

Itt a klip:

A posztot a Cseh Tamás Program és az NKA támogatta:

cstp_logo.jpg


premier rock hír tweed



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása