2016.09.28. 15:48 – Rácz Mihály

Folyamatos fejlődés - Világzene, mi más (1. rész )

meszecsinkalive.jpg

Az elmúlt hónapok világzenei kínálatából válogattuk ki a szerintünk kihagyhatatlan albumokat, és ebből az adagból is jól körvonalazódik - hát még ha hozzávesszük az idei korábbi megjelenéseket - hogy míg sok szinten komoly értékválságok tizedelik a popkultúrát, a folkot és a világzenét mintha semmi ilyesmi nem érintené, sőt folyamatos a fejlődés, és a különböző hangzó nyelvek tökéletesre csiszolása. Itt-ott már a csillagokban járunk. (Nyitókép: Meszecsinka)

Elsőként az autentikus népzene felé tekintünk, mivel nem akarjuk megkerülni, hogy a Fonó kihozott egyszerre négy CD-t (!) a Szászcsávás Band lenyűgöző életművéből egységes kivitelű csomagolásban, és a tervek szerint ezzel még nincs vége a sorozatnak. Három, korábban már publikált album (Transylvanian Folk Music, Live In Chicago, Szászcsávás 3.) újra kiadása mellett most az 1990 című az újdonság, ezek a felvételek korábban még nem voltak hozzáférhetők. Emellett az adja a lemez sava-borsát, hogy az addig csak esküvőkön muzsikáló banda itt jóval erőteljesebben és teltebben szólal meg, mint a más ismert anyagokon. A helyben, Szászcsáváson, öt különböző időpontban és helyszínen, sőt eltérő felállásban készült feljátszásokban hallani néha beszűrődő hangokat, sőt a zenészek közti félresiklásokat is, ám ezek révén még közelebb kerülünk az egészhez, és egyértelművé lesz: egy jól muzsikáló, a hagyományokban még benne élő népzenekarnál nincs semmi más, ami mélyebbre merítene a sosem múló időtlenbe - olyan fókuszpont ez, ami a kultúra gyökereiből hat. A négylemezes sorozatból még akkor is ezt az 1990 címűt ajánlanám elsősorban megismerésre, ha nem lenne eddig kiadatlan, egyrészt mert beindítóan jól és élvezhetően szól, másrészt a több órás muzsikálásokból összeválogatott anyag jól reprezentálja a banda repertoárját, és kiemeli a Szászcsávási Band összes erényét, amire csak egy hangfelvétel képes lehet. (A következő prímás, kontrás és hegedűs muzsikusok játszottak itt: Csányi Mátyás „Mutis”, Csányi Sándor „Cilika”, Jámbor Ferenc „Tocsila”, Jámbor István „Dumnezu”, Mezei Ferenc „Csángáló”, Mezei Levente „Leves”, Mezei Károly „Kusler” és Lunka Márton „Pápu”.) 

Az egyik legfeszesebb muzsikát moldvai-csángó táncházas bandaként a Fanfara Complexa tolja, és bár 2002 óta színen vannak, csak 2011-ben jöttek ki debütáló lemezükkel, amivel be is írták magukat a legjobbak közé. Ők nem a Gergelem-féle alapslágerek csűrésben-csavarásban érdekeltek, sokkal inkább az új stílusú hora, szerba és manele a terepük, évről évre fellépői a Somoskai Falunapoknak is, így testközelből és rendszeresen tudják levenni az új mozgásokat. Muzsikusi alázatuk kiterjed tehát a hangszeres profizmustól a mindig újat tanulás nyitottságáig, ez pedig az új albumból is sugárzik, a Tánc alá (Fonó 2016) mégsem ezektől működik persze, mert nem szakmai, csak simán lemezhallgatói oldalról lehetne ettől még kidekázott és száraz, ahhoz viszont, hogy élvezetes legyen, kell az a bizonyos rockandroll is, műfajtól függetlenül. Sokan játszanak manapság a világzenében minden rendű és fajtájú balkáni zenét, és megy is a darálás, de az igazi tűz valami belső sűrűségtől lobban fel, és ezt itt bizony megpöccen több dalban. Nyilván nem könnyű megcsinálni, olyan ez, mint a beavatottak mindenkori tanácsa: az adott dolgot először meg kell tanulni, aztán pedig elfelejteni, hogy megszülessen a lényeg. Persze nem igazi felejtés ez, hanem az akarásból átmegy az akaratba, a kézből a szívbe, majd vissza. Zenében ez nem függ tempótól, ritmustól, dallamtól, pedig dehogynem, épp az a lényeg, amikor minden összeáll egy lélegzetnyi idő alatt, aztán abban a húzásban marad a dal mindvégig. Ez egy zenei aranymetszés, ilyenkor a hallgató is felfigyel, beindul, és valóban belép a muzsikába. Nincs ennél semmi jobb, a zenehallgatás lényege ez lenne, sírhatnánk, hogy nem gyakran esik ez meg, ám inkább örüljünk, hogy a Fanfara Complexa többször is megidézi ezt a mágikus pillanatot: a Menyasszonyszöktetés, a Budapesti csángók, a Makedonija , a Manele party, és a Klapka légió minimum ilyen. (A zenekar tagjai: Bede Péter altszaxofon, Sófalui Kiss Csaba tenorszaxofon, Salamon Soma harmonika, Róka Szabolcs koboz és Benke Félix dob.)

Autentikus romazenéhez, illetve az abból kialakított sajátos városi verzióhoz egyre ritkábban van szerencsénk profi megszólalású albumon. Most azonban adódott egy kivételes pillanat, négy sokat próbált és kultikus bandának az énekes-muzsikusai fogtak össze, azaz alakítottak ki egy új projectet, vagy kockáztassuk meg, hogy zenekart. Az Oláh Gipsy Beats a Romano Drom, a Szilvási Gipsy Folk Band, az Ando Drom és a Ternipe tagjainak közös nevezője, azaz a négy zenekar klasszikus dalait az Ando Drom vezetője, Kovács Antal hangszerelte át az új hangzáshoz. Valóban sikerült egységes egésszé gyúrni a szerzeményeket és átdolgozásokat, mert bár különböző hangzású zenekaroktól származnak, és sokszínűségük is megőrződött, egyértelműen átjön, hogy egy tőről fakadnak, ez pedig természetesen az oláh cigány hagyomány. A művi popularitás csapdáit lazán kikerülve rakódtak új rétegek a régi nótákra, az alaphangot a ritmusok, a gitárok és a hét énekes szédületes összjátéka adja, de a pörgős menetekben nagyon erős a rézfúvósok jelenléte, az elszállós részekben pedig a harmonika és a klarinét harmonizál – én pedig ezen felül nem győzök elég hálás lenni a szintetizátor hiányáért. Nem is könnyű kedvenceket kiemelni az No. 1 (Fonó 2016) címre keresztelt album egészéből, minden meghallgatáskor más részei világítanak ki, és ha a következő albumon is lesznek majd olyanok, mint a Kon Dikhlas, a Boldetu, a Sode Sheja, a Zhutin Devla, vagy az Aven Mande, akkor tartósan ők lehetnek a műfajban az új kedvenc. (A zenekar tagjai: Kovács Antal: gitár-ének, Lakatos Béla: ének-szájbőgő, Dobi Matild: ének, Farkas István: mandolin-ének, Szilvási István: ének-szájbőgő, Tintér Gabriella: ének, Balogh József: gitár-ének, Kovács Máté: perka-dob, Seres Vilmos: szaxofon-klarinét-harmonika,
Bordás Péter: basszusgitár és Csizmadia Dávid: trombita.) 

Most pedig a csillagos ég: Meszecsinka: Álomban ébren (NarRator 2016). A Lángolón végigkövettük a Meszecsinka eddigi munkásságát, legutóbb itt, a debütálásról pedig itt írtunk, így most nem részletezzük az indulást és az alapokat, inkább a lényeg. Az új lemeznek volt már egy erős előképe, tavaly az Ai című négyszámos EP a maga 25 percével minialbumként is értékelhető, azon már megvillantak olyan lehetőségek, amik akkor egészen kiteljesedettnek tűntek, valami olyasminek, amin érdemes majd hosszabban járni, elbír további egy-két albumot is. Az addigi Meszecsinka pszichedelikus, egyre finomabbra szőtt, de a sűrűbb merüléseket is bátran vállaló varázsszőnyege lett az a 25 perc, de az efölötti nem kis megelégedettséghez párosult egy apró kérdőjel is, vagy inkább egy kis nyugtalanság, jó-jó, ezzel, nagyjából ebben a formában elleszünk majd tehát akár több lemezen is, van ebben annyi, de nem fogunk viszont ráunni? Szerencsére a félelmeket csuklólazasággal elfújta az új lemez már a felütéssel, ami pedig a második és harmadik dalban történik, az magasabb szinten rezeg, mint szinte bármi, amivel eddig dolgom akadt a műfajban. Ám itt már nincs különösebb dolgunk semmiféle műfajjal, az, hogy világzene, folk, ilyen-olyan pszichedelikus pop már csak hátráltathat, mert a műfaji kérdések és a velük való zsonglőrködés klisékké merevít és kiürít valamit, ami él, virul és teremtő erővel bír. Zene, hangszerelés, hangzás, ének és szöveg minden rögtől elemelve egyesül egy szakrálisabb térben, de ne ijedjünk meg ettől, mert ezzel együtt sodró erővel és karakán kontúrokkal felépített muzsikát hallunk - ráadásul olyan negyedórás végső elszállással, amit a legvérmesebb pszichedelikus rockzenekarok is címerré hímeznének -, valamiféle újjávarázsolt popzenét, aminek ugyan még felismerjük a zenei és hangzásbeli elemeit, de összességében ezeken már messze túljutottunk.

A rend és a megnyugvás kedvéért vegyük végig az alkotókat: Oláh Annamária énekesnő és szövegíró, valamint Biljarszki Emil gitáros-billentyűs a Meszecsinka alapítói és fő dalszerzői, aztán régóta stabil társak, sőt, a jelek szerint szerzőtársak is Krolikowski Dávid ütős és Vajdovich Árpád basszusgitáros. Már a tavalyi EP-n is közreműködött a Deti Picassoból és a Wattican Punk Balletből  ismert Karen Arutyunyan gitáros, mivel pedig látványosan működik az együtt zenélés, itt már négy dalban is játszik, valamint rajta kívül még Kézdy Luca hegedűs és Kovács Ferenc hegedűs-trombitás közreműködik egy-egy dalban. Az album majd ötven perce hat részre tagolódik, nem szívesen emelnék ki belőle semmit, hiszen egymást építik a dalok, az album egysége példás, ám ez persze a youtube az egyéb megosztók világában illúzió, így tessék:

 Aki pedig mégis bírja az albumformát:

A poszt megjelenését az NKA és a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


folk világzene lemezajánló



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.