2016.10.06. 10:38 – Lángoló

Az NKA Cseh Tamás Program a 11. Budapest Music Expón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az NKA Cseh Tamás Program a 11. Budapest Music Expo kiállítójaként és az Öröm a zene! tehetségkutató döntőjének főtámogatójaként önálló standdal, pódiumbeszélgetésekkel, könyv- és mobilalkalmazás-bemutatóval, valamint tehetséges induló zenekarai koncertjeivel érkezik a Hungexpóra október 7-9. között.

Az Expo ideje alatt a Halk Csarnokban áll majd a CSTP-stand, mely végig nyitva lesz azok előtt, akik a Program egészéről szeretnének tájékozódni; megvásárolhatóak lesznek a CSTP gondozásában kiadott könyvek, az Induló Zenekari Alprogram sikeres előadóinak anyagaival is találkozhat a közönség, illetve külön színpad ad otthont a Program megvalósítóinak részvételével rendezett pódiumbeszélgetéseknek.

Október 7-én, pénteken 15.00 órától a Cseh Tamás Program két éve és a harmadik évad tervei című előadásával Bajnai Zsolt, a Program megvalósításáért felelős Kollégium vezetője kalauzolja a CSTP világába azokat, akik közelebbről is megismerkednének az elmúlt esztendők legmeghatározóbb könnyűzenei programjával. 16.00 órától pedig Doncsev András, az NKA alelnöke és Vizkeleti Andrea főtanácsos, az NKA Bizottsága titkára avatják be az érdeklődőket a sikeres NKA-pályázatok titkaiba.

Szombaton és vasárnap önálló programokkal jelentkezik a Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja: szombaton 15.00-16.00 között Dénes József „Dönci” Szökésben című könyvének bemutatójára kerül sor, a kötetről Legát Tibor, egykori zenésztárs, és Vass Norbert, a könyv szerkesztője beszélgetnek majd. Ezután dr. Csatári Bence történész faggatja Török Ádámot, a Mini frontemberét 16.00-17.30 között az Azok a régi csibészek Extra című szórakoztató programon.

Vasárnap kiderül, hogyan éri el a huszonegyedik század a magyar könnyűzene ikonikus helyszíneit: 13.30-14.00 között lesz a poptörténeti tanösvény mobilalkalmazás bemutatása. A poptörténeti tanösvény koncepciójáról Vass Norbert számol be, az applikációt Márkus Zsolt László, az MTA SZTAKI e-learning osztályának vezetője mutatja be.

A Budapest Music Expo alatt élőzenei koncerteken is találkozhat a közönség a hazai könnyűzene legfrissebb tehetségeivel, köztük a Cseh Tamás Program Induló zenekari alprogramjában sikeresen pályázó zenekarokkal. Az Expón lesz az Öröm a zene! tehetségkutató országos döntője is, ahol a vidéki fordulók legjobbjai (köztük az Éva Presszó és a The Immigrants) mérik össze tudásukat, az abszolút győztes pedig egymillió forint pénzjutalomban részesül a CSTP hozzájárulásával.

Részletek a Budapest Music Expo honlapján és a CSTP Facebook-eseményoldalán.


hír cseh tamás program



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása