2016.10.24. 13:18 – Lángoló

A legkülönlegesebb Anna & the Barbies-nagylemez jön ki idén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aatb_17_nagy_copy.JPG

A tervek szerint karácsonykor jelenik meg az Anna & the Barbies Utópia című hetedik nagylemeze, de előtte még elég sok minden történik majd a Pásztor Anna vezette zenekarral. Elég csak arra gondolni, hogy a még meg sem jelent lemeznek már megvolt a turnéja, aminek a vége a Fővárosi Nagycirkuszban lesz november 18-án

Ez lesz az Utópia turné révbe érése. Az egész olyan, mint egy visszafelé forgatott film. A puzzle összes darabkáját láthatták már azok, akik az eddigi állomásokon ott voltak, de most összeáll a teljes kép. Azt szerettük volna, hogy ez egy közös utazás legyen, aminek a vége valamiféle beteljesülés. Kicsit olyan, mint egy hosszan elhúzott karácsony. Díszítjük, díszítjük a fenyőfát és a végén alá ülünk.

- mondja az énekesnő a turnéról, és hozzáteszi, hogy a cirkusz alapvető jellegzetességei egészülnek majd ki a zenéjükkel és a díszletekkel. Azt ígérik lesz majd minden: cirkuszi fellépők reflektálnak a zenekari produkcióra, akusztikus minikoncert a nagykoncert közben, Pásztor Anna ruháiból készülő kiállítás az előtérben, valamint multimédiás kiállítás a korábbi Utópia turné koncertjeiből.

Az Utópia lemezen hallható zenéről pedig ezt mondta előzetesen:

Megint visszanyúltunk ahhoz a fajta életérzéshez, ami miatt elkezdtünk tizenévesen nótákat írni. Borzasztó izgatott vagyok az új lemezzel kapcsolatban, mert a gyermekkorunk bukkan elő rajta. Az előző album nyersességéhez képest ezen a rajongókkal együtt alkotott család melege érződik. Az öcsém újra elkezdett kísérletezgetni elektronikus irányban, úgyhogy ez egy furcsa, elektronikus rock lesz poppal vegyítve, ami hihetetlenül emberszagú is letisztult szövegvilágával.

A lemezhez kapcsolódóan a koncert előtt még lesz egy dalpremier itt a Lángolón, majd a koncert után egy klipet is bemutatunk az Anna & the Barbiestól. A koncertjegyhez egyébként a tervek szerint jár majd egy féllemeznyi dal is digitális formában, a teljes lemezt pedig karácsonyra tervezi a zenekar.

A poszt az NKA és a Cseh Tamás Program támogatásával készült:

cstp_logo.jpg


pop rock hír anna and the barbies



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása