2016.07.17. 17:33 – Csala Bertalan

Hibátlan koncert, amiről nem tudtak az emberek – The Bronx, Satelles @ A38 Hajó, július 14.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

thebronxband.jpg

Szép csöndben, minden felhajtás nélkül (illetve úgy is mondhatjuk, a reklám és a promo szinte teljes hiányával), családias körben lezajlott július 14-én az év hazai rock ’n ’roll koncertje. A Los Angeles-i The Bronx olyan komoly szinten csapatta csütörtökön az A38-on a hardcorepunkos rock and rollt, hogy az arcunk leszakadt. Sajnálhatja, aki lemaradt róla.


rock hardcore koncertbeszámoló the bronx satelles



2016.07.17. 11:18 – dankógábor

A Rockmaraton szervezői dolgoznak a Megadeth-károsultak kárpótlásán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ez persze nem jelenti azt, hogy sikerülni is fog nekik valamit összehozni, de megtesznek mindent, hogy akik csak a Megadeth miatt vásároltak napijegyet, azokat valamilyen módon kiengeszteljék. Elindítottak egy űrlapot, ahová fel lehet tölteni a jegyet, és ha bármit is sikerül elérniük a Megadeth menedzsmentjénél, akkor a regisztrálókat értesíteni fogják. A jelenlegi helyzet az, hogy a szervezők nem kötelesek a jegyárat visszatéríteni, hiszen az ember egy fesztiválra vett belépőt, ahol sok színpad van, sok zenekar lép fel, a programok pedig változhatnak. Ez egyébként a belépőkön is mindig rajta van az ilyen jellegű rendezvényeknél. Igen nehéz ugyanis bizonyítani, hogy valaki mondjuk nem az Amon Amarth vagy az Airbourne miatt vett jegyet, hanem csak a Megadeth miatt utazott. Ennek ellenére a szervezők dönthetnek kárpótlás mellett, és a pénze után szaladó Rockmaraton is ezen dolgozik.


hír rockmaraton megadeth



2016.07.16. 19:12 – Gnosis

A Tankcsapda dupla feldolgozáslemeze durvább lesz, mint ahogy gondoltuk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A pár nappal ezelőtti találgatásaink sűrű erdejébe most a legújabb Tankcsapda-interjú hoz némi pislákoló fényt, hogy mi is lesz ez a duplalemezes új kiadványuk valójában. A beszélgetésből kiderül, hogy a lemez egyik felén a Tankcsapda fog olyan általuk nagyra tartott zenészektől-zenekaroktól feldolgozásokat csinálni, mint a Kispál és a Borz vagy a Bonanza Banzai.

Fejes Tamás: Ilyet még nem csinált a Tankcsapda,  de más sem. Mármint ennyire komplex formában egy dupla lemezen.Mert ha megnézed ezt a projektet, akkor azt fogod látni, hogy amikor kijön majd a dupla CD, hogy a Tankcsapda ezzel összekapcsol két világot. A múlt nagy zenekarait és a mai bandákat, előadókat. Az egyik oldalon ott van Kóbor Mecky, Benkő Laci, Földes Hobó, Vikidál Gyula, a szövegíró Horváth Attila, Kukovecz Gábor, Paksi Endre...A másik oldalon meg ott vannak a mai csapatok, a mai magyar zenei világ.

A mai magyar zenei világból pedig, akik biztosan készítenek Tankcsapda-feldolgozást, az többek között Ákos, az Alvin és a Mókusok, az Ektomorf, a Wellhello és Majka. Utóbbi például a Legjobb mérget fogja újraértelmezni. A lemez egyfajta küldetés lesz, hogy közelebb hozza a rock és nem rock rajongókat. Mindegyik zenei oldalnak megmutatva azt, hogy a saját műfaján kívül is vannak értelmes zenék. (Forrás: Metal & Hard Rock Hammerworld No. 286, 2016/07, 37-38. oldal.)


hír tankcsapda



2016.07.16. 10:49 – dankógábor

Meghalt Dan Panaitescu, a Sziget Fesztivál nemzetközi programszervezője

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dan.jpg

Péntek éjjel, egy romániai autóbalesetben elhunyt Dan Panaitescu, aki hivatalos titulusa szerint a Sziget Kft. nemzetközi booking menedzsere volt, azaz ő foglalkozott a külföldi sztárokkal. Panaitescut (vagy inkább csak Dant, ahogy mindenki ismerte) a szakmában legendásnak tartották, sok olyan sztárral foglalkozott, akik csak nagyon kevés szervezővel álltak szóba. A Sziget Fesztivál stábjában húsz évig dolgozott, de részt vett olyan zenekarok koncertjeinek, turnéinak szervezésében, mint a Bonanza Banzai, a Pokolgép, a Beatrice vagy a Pál Utcai Fiúk. Az A38 blogján egy rövid interjú is olvasható vele a szigetes élményeiről.


hír gyász dan panaitescu



2016.07.16. 10:19 – dankógábor

A színpadon mondta le rockmaratonos koncertjét a Megadeth

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

megadetrockmaraton.jpg

Dave Ellefson basszusgitáros lábfejtörése miatt lemondta rockmaratonos koncertjét a Megadeth. Már ez is szomorú a hazai rajongóknak, mivel a legutóbbi, 2014-re tervezett bulit is lemondták, most viszont a lehető legkellemetlenebb módon tették: akkor, amikor a zenekarnak már fel kellett volna mennie a színpadra. Ellefson ugyanis a kezdés előtt két és fél órával lépett olyan rosszul, ami miatt sínbe kellett tenni a lábát. Helyszíni beszámolók, illetve a sajtóközlemény szerint a basszusgitáros egyébként vállalta volna a fellépést, vidám volt a történtek ellenére is, a zenekarvezető Dave Mustaine és a menedzser viszont úgy döntött, mégsem lépnek fel.


fesztivál hír rockmaraton megadeth



2016.07.15. 16:18 – dankógábor

Jön M.I.A. új nagylemeze, itt egy Skrillexszel közös dal róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

miaid.jpg

Három évvel az előző album után, szeptember 9-én jelenik meg M.I.A. új nagylemeze A.I.M. címmel. Sokkal többet nem lehet tudni róla, szóval azt sem, hogy az év elején klipesített Borders rajta lesz-e. Az viszont biztos, hogy a bejelentés után kiadott Go Off rajta lesz, már videó is van hozzá, ami kissé csalódást okozott a nagyszabású klipekhez szokott M.I.A.-rajongóknak. A videót  a Bordershez hasonlóan most is maga M.I.A. rendezte, és csupán földmunkát láthatunk benne, jó sok robbantással. Persze a szociálisan rendkívül érzékeny művésznő biztos ezzel is üzenni akar valamit. A dal producerei egyébként Skrillex és Blaqstarr voltak.


hiphop hír rap electro mia



2016.07.15. 13:42 – Lángoló

A SZIN idén is nagyon környezettudatos

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

okoszin.jpg

A Szegedi Ifjúsági Napok 2008-óta igyekszik népszerűsíteni az ökotudatos fesztiválozást, ennek elismeréseként már 2009-ben - legelső és azóta is egyedüli magyarként - kapta meg a környezettudatos fesztiválokat díjazó nemzetközi Greener Festival Awardsot, olyan rendezvények mellett, mint a Glastonbury vagy a T-in-the-Park. A SZIN céljai ezen a téren azóta is változatlanok, szóval idén is ökotdatosan lehet majd Szegeden bulizni.


fesztivál hír szin ökotuadtos



2016.07.15. 10:22 – dankógábor

Teljes egészében meghallgatható Phil Anselmo black metal projektjének első EP-je

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

scourleggings.jpg

A címben lényegében leírtam mindent, de azt azért még hozzáteszem, hogy a Scour elég jó is lett. Van benne skandináv black metal rendesen, sőt, lényegében csak az van benne, ám lehet érezni, hogy amerikaik játsszák. Anselmo hangját is fel lehet ismerni, de a szokásosnál sokkal jobban durvul a dalokban. A hat dal 14 percben amúgy pont elég is ebből a kellemes zenéből.


metál hír black scour



süti beállítások módosítása