2016.12.11. 20:00 – Gnosis

Higgyünk magunkban! - Faminehill-dal és klippremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

faminehill_promo_2016.jpg

A hazai feltörekvő dallamos hardcore zenekarok egyik legismertebb csapata a Faminehill.  A 2015 elején kiadott ötszámos kislemeze után (What Have We Done To Each Other) az idei évet rögtön énekescserével kezdték, és ez annyira jól sikerült, hogy muszáj volt az új énekhanggal is valamilyen felvételt készíteniük. Ennek eredménye lett a Grave című szám amit amit ismét Gyulán, Siminél a No Silence stúdióban vettek fel, a klipet pedig az ex-Till We Drop és Seven Seasből ismert Kiss John Peterrel forgatták.


hardcore fiatalság faminehill lángoló premier



2016.12.10. 13:06 – Lángoló Gitárok

Zenék a fa alá - Öt metállemez kritikája

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fenriz-12.jpg

Nyakunkon a karácsonyi ünnepkör, és bizony sokunknak gondot jelenthet, milyen ajándékot válasszunk metálzenét kedvelő ismerősünknek, barátunknak, szülőnknek, netán gyermekünknek. Aranyszabály, hogy vásárlás előtt érdemes tájékozódni, hiszen sok minden hájjal megkent kereskedő áhítozik kemény munkával megkeresett forintjainkra, hogy aztán mindenféle lejárt szavatosságú rocksztárokat sózzon ránk és szeretteinkre. De a Lángoló Gitárok ahol tud, segít! Ennek szellemében most a figyelmetekbe ajánlunk néhány olyan, a közelmúltban megjelent lemezt, melyeknek kicsik és nagyok egyaránt örülhetnek majd!


darkthrone in flames ihsahn deathspell omega witchery



2016.12.09. 11:23 – roska

Ezúttal Madonna karaokézott James Cordennel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

madonnacorden640.jpg

Amerikában hatalmas népszerűségnek örvend James Corden talk showja, többek között azért, mert sorra hívja kocsijába a legnagyobb legnépszerűbb énekeseket, hogy saját dalaikat karaokézzék. Volt már nála sok mindenki Adele-től elkezdve, Gwen Stefanin, Sián, Elton Johnon, Lady Gagán, Rod Stewarton és Stevie Wonderen át a Red Hot Chili Peppersig, akik például zenekarként jól megtelítették az autót. Most épp Madonna volt a soros, aki elénekelte-táncolta például a Vogue, a Papa Don’t Preach, a Don’t Cry For Me Argentina és a Music refrénjét. Az éneklés mellett persze mindig van alkalom a sztorizgatásra is, már csak ezek miatt a történetek miatt is érdekes lehet belenézni a videókba. Madonna például elmeséli, hogy anno rámászott Michael Jacksonra (!), hogy otthon olyan, mint Julie Andrews (!!), és hogy szívesen lett volna apáca (!!!). Szóval nyilván ez is ilyen haters gonna hate-jelenség, aki utálja Madonnát, az ezután is utálni, míg a rajongói továbbra is imádni fogják, mert pont olyan ebben a 13 percben, mint a koncertjein, ráadásul nagyjából az ott látható koreográfiát is nyomja le a meglehetősen kicsi és zárt térben.


hír madonna karaoke talk show james corden



2016.12.09. 10:23 – roska

Máris meghallgatható a Westworld soundtrackje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

westworld640.jpg

Alig ért véget az HBO sorozat első évada, már meg is jelent az ahhoz tartozó soundtrack album, méghozzá nem is akármilyen dalokkal. A 34 számot tartalmazó lemezen a sorozathoz szerzett zenék mellett többek között Soundgarden (Black Hole Sun), The Rolling Stones (Paint It Black), Amy Winehouse (Back To Black), The Animals (House of the Rising Sun), The Cure (A Forest) és Radiohead (Fake Plastic Trees, No Suprises) feldolgozások találhatóak. Ezek sokszor mindössze egy szál zongorára átírva szólalnak meg, aminek a sorozat fantáziavilágát tekintve van igazán jelentősége. Persze ha egy filmhez vagy sorozathoz Ramin Djawadi (Trónok harca, A szökés, Vasember) szerez – plusz ez esetben fel is dolgoz – zenét, arra mindig érdemes odafigyelni. (Rolling Stone)


filmzene hír ramin djawadi



2016.12.09. 09:16 – dankógábor

Szóval így játszik Tankcsapdát a Wellhello

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A zenekar a Fiúk ölébe lányok című számot dolgozta fel. A dal ugye azon a lemezen van, aminek a címe, hogy Dolgozzátok fel!, és amin a Tankcsapda játszik másoktól dalokat, illetve mások játszanak Tankcsapda-dalokat. Ez utóbbi tartozik természetesen a Wellhello is, akik úgy átalakították a Tankcsapda slágerét, hogy azt saját dalként is eladhatnák. Persze a teljes lemezt hallva a szolgai másolat nem is volt koncepció a feldolgozásoknál. A dalhoz most készült videó is, amin a Wellhellón kívül két lány szerepel, illetve egy éjszakai autózás, a dalszöveggel kísérve. Szóval ez egy szöveges videó, ami klipnek is elmegy. Sajnos azt nem tudjuk, hogy a Tankcsapda-rajongók mit szólnak az átirathoz, de megértjük, hogy a rockzenekar nem teszik ki a Facebookjára. Talán nem erős az a hasonlat, hogy ez olyan lenne, mintha a Metallica azt posztolná, hogy Justin Bieber Metallica-dalt játszik.


pop rock hír tankcsapda wellhello



2016.12.08. 22:34 – dankógábor

A helyzet az, hogy elég jó lett az új At The Drive-In-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

atthedrivein2016.png

Igen, 16 év szünet után váratlanul megjelent egy új At The Drive-In-dal, Governed by Contagions címmel. Jó, azt tudni lehetett, hogy új zenén dolgozik a csapat, amiből Jim Ward, az alapító gitáros-énekes valamilyen oknál fogva kimaradt a legutóbbi újjáalakuláskor (helyette Keeley Davis játszik, aki ironikus módon abból a Spartából jött, amit Ward alapított az At The Dire-In feloszlásakor). Viszont a dalt hallgatva ez egyáltalán nem érződik, a Governed by Contagions ott folytatja, ahol 2000-ben a Relationship Of Command lemezzel, lényegében a csúcson maradt abba a karrier. Azt, hogy ez a valóban jó dal min lesz rajta, mikor jön az album, jön-e egyáltalán, nem tudni. Omar Rodriguez-Lopez gitárosnak és Cedric Bixler Zavala énekesnek így is egy rakás zenéje vár kiadásra, elég csak mondjuk a valószínűleg teljesen kész második Antemasque-lemezre gondolni. Az ő észjárásukat követni viszont rendkívül nehéz, szóval bármi megeshet a közeljövőben. Talán csak egy új Mars Volta nem.


rock hardcore hír post at the drive in



2016.12.08. 16:00 – Gnosis

Disszonáns geometria - Dodecahedron-dalpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dodecahedron-03-_c_reinier_bonis_2011.jpg

Hexahedron - Tilling The Human Soil című dalával a disszonáns zenék rajongóinak nagy örömet fog szerezni a Dodecahedron holland zenekar, pláne ha valaki titokban a geometriát is szereti, mert a kwintessens nevű új lemezen elég mókás számcímek sorakoznak.  A zenekar extrém dark metalt játszik, ami esetükben azt jelenti, hogy amit csak lehet belesűrítenek a zenéjükbe, kizárva a dallamosságot világukból , ráadásul mindezt egy elég sötét hangulatú miliőbe helyezve. Ezek után egyértelmű, hogy ki és ki nem kattint az új dal meghallgatásához:


dalpremier lángoló premier Dodecahedron Dark metal extreme dark metal



2016.12.08. 13:41 – Lángoló

Meghalt Greg Lake, az Emerson, Lake & Palmer frontembere

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

69 éves korában, rákos megbetegedés következtében december 7-én elhunyt Greg Lake, akit legtöbben az Emerson, Lake & Palmer basszusgitáros-énekesként ismertek. Halálát a zenész hivatalos Twitter-oldalán jelentette be a menedzsere.


hír gyász progresszív rock emerson lake and palmer keith emerson carl palmer



2016.12.08. 12:42 – Hirdetés

Ismét meghódítja Velencét az EFOTT

Nyarat adhatnak karácsonyra a fesztiválozók

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

efott_2017.jpg

A 2017-es EFOTT-ot a szervezők a 650 éves Pécsi Tudományegyetem hallgatóival karöltve készítik elő. A fesztivál a vizsgaidőszakok után, július 11-17. között lesz, a helyszín pedig ismét a Velencei-tó partja. Ám a buli idén egy nappal hosszabb lesz, mert a vasárnapi napon és éjszakán is teljes programmal várják a látogatókat. Akik idén is előre gondoskodnak hetijegyükről, egyben az EFOTT és kapcsolódó zenésztársak jótékonysági akciójában is részt vesznek. További infók és aftermovie a hajtás után! 


hirdetés fesztivál hír jótékonyság efott aftermovie



süti beállítások módosítása